A gyerekek szűrővizsgálatainak jövője veszélybe került – orvosi aggodalmak a háttérben.


Egyelőre bizonytalan, hogy folytatódik az ingyenes SMA szűrőprogram. Az idei programról készült tanulmány még csak most kerül a döntéshozók elé és csak ezután kerül napirendre a további finanszírozás.

Bizonytalan, hogy folytatódhat-e a ritka genetikai betegség, vagyis a gerincvelő eredetű izomsorvadás, rövidítve: SMA születéskori ingyenes szűrőprogramja. Ez a Bethesda Gyermekkórház konferenciáján derült ki. A rendezvény elején megszólaló Lelkes Ildikó, a Belügyminisztérium a főosztályvezetője elmondta: az idei programról készült tanulmány nemsokára a döntéshozók elé kerül. Csak ezután várható a döntés a program további finanszírozásáról - írja a nepszava.hu.

Az újszülöttek ingyenes SMA-szűrése bizonytalan/Fotó: 123rf.com

Sajnos, a múlt év végén átmeneti időre egyszer már megszűnt a szűrés a kormányzati döntés lassúsága miatt. A vizsgálat ekkor a piaci szolgáltatóknál vált elérhetővé, 30-100 ezer forintért. Végül a kormányzat a szakmai nyomásra úgy döntött: folytatják a programot. A feladatra 2024-ben 450 millió forintot szántak. A vizsgálatot a szülőnek kell kérni, az idei esztendőben már a megszületett babák 91 százalékát szűrték.

Az elmúlt két évben 180 ezerből 142 ezer újszülöttnél végezték el a vizsgálatot, 17 esetben igazolódott a betegség. Ők - három baba kivételével -egy hónapos korukig megkaphatták a terápiát, amellyel tünetmentes életet élhetnek. Minél korábban, még a tünetek előtt megkapja valaki a génterápiát, annál nagyobb az esélye, hogy később kortársaihoz hasonlóan fejlődjön.

Related posts