Tartományi források bevonásával új életet lehelnek a felsőhegyi orvosi rendelőbe | Vajdaság MA


A tartományi kormány több mint 23 millió dinárt különített el a folyó költségvetési tartalékból a zentai községhez tartozó Felsőhegy orvosi rendelőjének felújítására és energetikai korszerűsítésére - közölte ma a tartományi kormány.

Mint kiemelték, a felsőhegyi rendelő hosszú évek óta nem esett át rekonstrukción, így ez a projekt jelentős beruházást jelent abba az épületbe, ahol több ezer helyi és környékbeli lakos részesül egészségügyi ellátásban.

Ez a befektetés újabb lépést jelent az egészségügyi és szociális védelem területén megvalósuló projektek támogatásában. Emellett hozzájárul Vajdaság Autonóm Tartomány egészének kiegyensúlyozott fejlődéséhez, amely a tartományi kormány kiemelt prioritásai közé tartozik. A közlemény hangsúlyozza a folytonosság fontosságát ezen a téren.

Fontos háttérinformáció, hogy a felsőhegyi rendelő biztonsági okok miatt 2025. június 2-án ideiglenesen bezárásra került. Ezt a döntést Burány Hajnalka, Zent város polgármestere, és Surján Gusztáv, az egészségház igazgatója közleményben hozta nyilvánosságra. Azóta a betegeknek Zentára kell utazniuk, ha orvosi ellátásra van szükségük. Az önkormányzat azonban már korábban jelezte, hogy ez a helyzet átmeneti, és mindent megtesznek annak érdekében, hogy helyben, a közösség érdekeit szolgálva találjanak megoldást.

Related posts