Ne mondj búcsút! - A szlovák diákok elhagyták az iskolát, és az igazgató is elköszönt tőlük.
Az ünnepség során a 7. osztályosok képviseletében Vas Maja és Simon Ábel mondtak búcsúzó szavakat, majd Cserenyecz Vanda és Ádám Dominik Noel lépett a mikrofonhoz a 8. osztályosok nevében. Az esemény fénypontjaként Lipták Zsolt igazgatóhelyettes ünnepi beszéde hangzott el, amelyet követően Huszár Györgyné, Sztrunga Mihályné és Varga Judit, az intézmény egykori pedagógusai ünnepélyesen átvehették gyémánt diplomájukat. E híreket Somogyi Zsolt, az intézmény munkatársa osztotta meg velünk.
Hozzáfűzte, mindenki, kicsi és nagy, ezt a napot várta; kézbe kerültek a bizonyítványok, eljött a megérdemelt pihenés, szabadság, a vakáció ideje. A legtöbb diák, tanár nyaralni megy, hegyet másznak, vízre szállnak, kertészkednek, pihennek, hogy szeptemberre feltöltődve jöjjenek vissza. Néhányan azonban, mint például az elballagó diákok vagy a nyugdíjba vonuló felnőttek már csak vendégként lépnek be az intézmény 75 éves ajtaján, melynek falai kedves emlékeket rejtenek az itt töltött, kinek 8, kinek 12 vagy akár 15 évéről.
Pecsenya Edit, az intézmény igazgatója, immár 44 éve tekinti a Szlovák iskolát második otthonának. Érdekes módon az iskola falai között tette le érettségi vizsgáját, majd az egyetemi tanulmányait követően itt indította el pedagógusi pályafutását. 28 évvel ezelőtt sikeresen pályázott az intézmény vezetésére, és azóta is töretlen lelkesedéssel, kitartó hűséggel és elhivatottsággal irányítja az iskolát a jelen tanév során.
Nyugdíjba vonulása ünnepélyes alkalma kapcsán Hollerné Racskó Erzsébet, az Országos Szlovák Önkormányzat elnöke szívből jövő búcsút mondott; meglepetésként az intézmény minden diákja és dolgozója együttesen énekelte el a "Sose búcsúzz el!" üzenetét, ezzel színesítve a búcsú ünnepségét.
Vannak pillanatok, amikor a szavak nehezen jönnek, amikor a szívünk lép helyükbe. Nehéz búcsút venni attól, aki nem csupán az iskola vezetője volt, hanem a lelkét is adta érte, értünk. Ahogy végigsétálunk az iskola folyosóin, minden sarkon ott van a kéznyoma, a rendben, a nyugalomban, az együttműködésben. Az határozottsága, embersége mindig tapintható volt, nemcsak irányított, hanem vezetett. Nemcsak tanított, hanem nevelt, és ami talán a legfontosabb, hogy nemcsak hallgatott, hanem figyelt is.
Miközben az iskola élén állt, egy másik világ kapuját nyitotta meg előttünk, amely a szlovák lélek mélyebb rétegeit tárta fel. A szlovák népismeret órái visszavezettek bennünket gyökereinkhez, és megmutatták, hogy nem csupán a múlt tisztelete fontos, hanem az érzelmi kapcsolódás is. Azok az órák, amikor nemcsak a történelem száraz tényanyagaival foglalkoztunk, hanem az ön saját emlékeivel is gazdagította a tananyagot, felbecsülhetetlen élményt nyújtottak. Ön képes volt a múlt elhalványult emlékeiből valóságos, tapintható jelentést teremteni. Ebben a rohanó, elillanó pillanatokkal teli világban, ahol a mindennapok lényege gyakran a sürgés-forgás, az ön felfogásának ereje lehetővé tette számunkra, hogy megálljunk egy pillanatra, elmélyedjünk a gondolatainkban, és valóban értékeljük az élet apró, de gazdag pillanatait.
Most, hogy búcsút kell vennünk, a szívünk egyszerre nehéz és hálával teli. Elengedjük Önt, de nem felejtjük. A hangját, a nevetését, értékrendjének közvetítését, tanítását, szeretetét, örökre itt marad velünk. Ön nemcsak igazgató volt, hanem jelenlét is. Hány generáció emlékeiben él majd tovább egy-egy óra, egy ünnepség, egy kedves pillantás, amiben benne volt az elfogadása? Hány diák, akinek útját segítette, ma már maga viszi tovább azt, amit tanárnőtől tanult, a méltóságot, a türelmet, az értékek iránti tiszteletet?
Kívánjuk, hogy ez az előttünk álló időszak végre Önre fókuszáljon. Legyenek a napjai tele békével, színekkel, és olyan gazdagsággal, mint az emlékek, amelyeket Ön inspirált. Amikor visszatekint majd, ne a nehéz pillanatokra és a döntések súlyára emlékezzen, hanem inkább a nevetésére, a kollégái szeretetére, és arra a sok szívre, amelyet megérintett.
Köszönjük, hogy volt nekünk. Köszönjük, hogy velünk volt!"
