Romániában január elsejétől közel 40 határátkelőhelyen megszűnik a rendszeres határellenőrzés.
A magyar-román határon 12 közúti és öt vasúti határátkelőhelyen, míg a bolgár-román határon 11 közúti, 3 vasúti és 8 kikötői határátkelőhelyen szüntetik be az áthaladó utasok okmányainak rendszeres ellenőrzését állampolgárságtól és járműtől függetlenül. Romániából gyakorlatilag ugyanolyan körülmények között lehet ezentúl egy másik schengeni tagországba utazni, mint ha belföldi utazásról lenne szó - mutat rá a közlemény.
Az országhatár átlépésére készülő utasok számára elengedhetetlen, hogy érvényes úti okmánnyal, mint például útlevéllel vagy személyi igazolvánnyal rendelkezzenek. A román határrendészet továbbra is végezni fogja a szúrópróbás ellenőrzéseket az államhatár 30 kilométeres körzetében, együttműködve a rendőrséggel, a csendőrséggel és az idegenrendészettel.
A határrendészet nyilatkozata szerint Románia mind logisztikai, mind humán erőforrás tekintetében készen áll az Európai Unió és a schengeni övezet külső határainak védelmére. Ezt többek között azzal is bizonyítják, hogy a nagyváradi kiképzőközpont végzőseinek 90 százalékát a külső határszakaszokra irányítják, ezzel biztosítva a hatékony és szakszerű felügyeletet.
Románia határátkelőin az idei év során naponta átlagosan 110 ezer utas lépte át a határt, összesen 33 ezer járművel, köztük 7300 kamionnal. A magyar-román határon a legforgalmasabb átkelőhely a Csanádpalota-Nagylak II autópálya-átkelő volt, ahol naponta körülbelül 9500 utast és 4870 járművet ellenőriztek. A bolgár-román határon a Giurgiu-Rusze közötti Duna-híd emelkedett ki a forgalom szempontjából, itt naponta 10 500 utas és 5000 jármű váltotta egymást.