Pannon táj varázsában
Az "Én száz versem" cím azonnal felidézi az olvasóban Szerb Antal klasszikus, "Száz vers" című antológiáját, amely már régóta meghatározó szerepet játszik a magyar irodalomban.
A világirodalom színpadán Szerb, míg Gergely Ágnes saját, gazdag költői életművéből válogatott ki száz emblematikus verset. De hogyan is jellemezhető a kilencvenéves Gergely Ágnes költészete? E művek, ahogy az egyik verscím is sugallja, a "pannon ég" alatt születtek. A pannon lét nem csupán a történelmi múlt mélyrétegeire utal, hanem különösen a zsidó-magyar kultúrkör sajátos összefonódására is, amely a kettős örökség gazdagságát hordozza. Emellett a közös idegenség érzése is megjelenik, ami a világirodalom szövetén belül helyezi el a magyar költői tradíciót. Ez a lenyűgöző verseskötet akár költői életrajzként is értelmezhető, amely mozaikszerűen tárja elénk ennek a kivételes életútnak a sokszínű alakjait, gazdag érzésekkel és mély gondolatokkal.
A költői életrajz nem csupán a közvetlen életrajzi adatok összessége, hanem egy sokkal gazdagabb szövet, amelybe beleszövődnek a biológiai ősök mellett a szellemi társak is. E költői univerzumban megtalálhatók azok az alkotók, akik inspirálták és formálták a versek világát, mint például Yeats, Keats, Auden, Vas István, Szabó Lőrinc, Zrínyi vagy Dylan Thomas. Ezen szellemi közösséghez tartoznak olyan művészek is, mint Magritte, Michelangelo vagy Bartók, akiknek hatása érezhető a költészet mélységeiben. Gergely Ágnes költészete dinamizmusával tűnik ki: még a megfigyelés is aktív reakciókkal telítődik, így teremtve egy olyan szövegvilágot, amely szorosan összefonódik a mindennapok valóságával. "A negatív esetlegest / minek versbe emelni?" - teszi fel a kérdést a Sinfonietta című versében. Ugyanakkor ebben a versben világossá válik a természetfölöttihez és a transzcendenciához fűződő viszonya is, amely életelvként jelenik meg: "A magasban péntektől vasárnapig, / minden kis mozgás jelent valamit." A létezés apró momentumai, így válnak eseményekké, és nyernek új értelmet. Ezek a részletek folyamatosan változnak, hiszen a gyermekként megélt élmények, "ami volt", a múlt értelmezésével együtt átalakulnak, új leshelyeket és megfigyelőtornyokat jelölve ki a lelki térképen. Mivel "összerakódik álom és való", a költészet nyelve a legalkalmasabb arra, hogy a tudatunkban elmosódott emlékek, ismeretek vagy élmények újra kontúrokat nyerjenek, és így váljanak a létezés szövetének élő részévé.
A versek olyan gondosan megkomponált szövegek, melyek különleges formáikkal és műfaji sokszínűségükkel hívják fel magukra a figyelmet. Megjelennek közöttük a hihetetlenül zenei hangzású, sorismétlésekre építő triolettek, a kéjesen ringatózó, olaszos barcarolák, vagy éppen a szonett és a zsoltár fúziójából született zsoltárszonettek. "Emlékeim romteste bekerít" – írja Gergely Ágnes a 71. zsoltár című versében; ezek a romok pedig a költészet képzeletet megmozgató erejének köszönhetően nyernek új életet. Az emlékezés és a tudat olyan, mint egy archeológiai lelőhely: a költő-archeológus munkája azonban messze túlmutat a szakmai megközelítéseken. Ő az érzékeltetés mesterségével képes visszahozni a múltat, és egyesíteni a hiányos leletek darabkáit, hogy új történeteket szőjön a régmúlt szövetébe.
Gergely Ágnes versei olyan élményt nyújtanak, mintha egy mélyen elgondolkodtató, figyelmes beszélgetés részesei lennénk. A költemények interaktív jellegüknél fogva nem csupán a fantáziánkat mozgatják meg, hanem felfedik a létezésünk közös tapasztalatának olyan árnyalatait is, amelyeket a mindennapok rohanásában gyakran figyelmen kívül hagyunk. Ha egy különösen találó idézettel szeretnénk ezt érzékeltetni, akkor talán éppen A súly alatt című vers első két sora tükrözi legjobban ezt az élményt: "Templomodat bárhol felállíthatod, / De a vétkedet is bárhol elkövetheted." A "távolodó ég" megfigyelése mindannyiunk számára örök kihívás marad, hiszen a tévedések és a tapasztalatok gazdag szövedékében élünk.
Meggyőződésem, hogy Gergely Ágnes kötete a 2024-es esztendő egyik legfontosabb lírai megszólalása. Nem véletlen, hogy ő kapta meg az idén alapított, első Görgey Gábor-díjat. "Gergely Ágnes nem hisz a csillogó szavaknak, és művészetében sem él velük. Ismerve életútját, tudhatjuk, milyen terhek, fájdalmak, tapasztalatok késztették mindig is az igazság kimondására költészetben, irodalomban" - olvasható Szakonyi Károly laudációjában.
