Nincs semmi rossz abban, ha valaki a tradwife életformát választja - de vajon hányan vágynak erre valóban?

A videó megtekintéséhez engedélyezze a JavaScript-et, és/vagy fontolja meg egy HTML5 videót támogató böngésző használatát.

Az önrendelkezés számomra a feminizmus lényegi alapköve. Nem gondolom, hogy a női szabadság csupán akkor érvényes, ha az egyedüli elfogadott cél a karrierépítés és a függetlenség. Igazán tévesnek tartom azt a nézetet, amely szerint a "feminizmus" csupán egy újabb ösvényt jelöl ki, amin a nőknek, akár akarják, akár nem, haladniuk kellene. Ha valaki a karrierjét szeretné építeni, azt támogatom. Ugyanakkor, ha valaki a tradicionális feleség szerepét választja, az is teljesen elfogadható. Azonban érdemes elgondolkodni azon, hogy hányan érzik valóban szabadnak magukat, amikor ezt a szerepet választják.

A "tradwife" (hagyományos feleség) fogalma az utóbbi években vált népszerűvé, köszönhetően a TikTok és Instagram platformokon terjedő idealizált tartalmaknak. Ezek a posztok gyakran a hagyományos női szerepek és életstílus romantikus képét festik, ezzel újraértelmezve a feleség szerepét a modern társadalomban.

A tradwife-trend követői hangsúlyozzák, hogy számukra ez nem egyfajta visszalépés, hanem tudatosan megfontolt választás. Ők nem tekintik magukat elnyomott háziasszonyoknak; éppen ellenkezőleg, büszkén vállalják a család összetartó erejének kulcsszerepét. Eltérnek a modern feminizmus egyes nézeteitől, és inkább visszatérnek a "klasszikus női értékekhez": ilyenek a gondoskodás, az odaadás és a háziasság. A hagyományos nemi szerepeket új fényben kívánják bemutatni, mintha választható lehetőségként kínálnák fel azt, ami régebben kötelező elvárás volt a nőkkel szemben.

Itt érkezik a kérdés, ami megosztja a gondolatainkat.

Bár magam is feministának vallom, ami számomra azt jelenti, hogy minden felnőtt egyénnek joga van szabadon választani az életmódját, mégis aggaszt néhány dolog.

Hiszek benne, hogy támogatnunk kell azt is, aki a hagyományos női szerepekben találja meg önmagát. Aki szívvel-lélekkel otthont teremt, gyereket nevel, háttérországot biztosít - és ebben érzi magát kiteljesedve. De az is fontos kérdés, hogy hányan vannak, akik valóban szabadon, külső nyomás és megfelelési kényszer nélkül döntenek így? Akik nem azért választják a tradwife-szerepet, mert nem kaptak esélyt tanulni, dolgozni, függetlenedni? Akiket nem befolyásolt a családjuk, a vallási közösségük vagy a partnerük elvárása?

Mert ha valaki úgy lesz "hagyományos feleség", hogy közben soha nem volt más lehetősége, az nem választás. Az kényszer. És bár kifelé úgy tűnhet, hogy boldog, belül talán sosem tudta meg, mi más is lehetett volna.

A közösségi média sokszor csak felnagyítja ezt a torzítást. A hibátlan reggelik, a ragyogó nappalik és a boldog mosolyok mögött ritkán bukkannak fel a sötétebb oldalak: a lemondások, a magány és az esetleges bánat.

Nem áll szándékomban bírálni a tradwife-életstílust. Ha valaki valóban ebben találja meg a boldogságát, és ezt szabadon választja, szívből örülök neki. Az ő döntése ugyanolyan értékes, mint bárki másé. Ugyanakkor szomorúan gondolok azokra, akik sosem tapasztalták meg, milyen lehetőségeik lehettek volna. Különösen aggasztó, hogy egyre több fiatal lány úgy tűnik, hogy ezt a romantikus, idilli életformát tekinti az egyetlen "valódi női útnak". Pedig az élet legszebb ajándéka a sokféleség: rengeteg módon élhetünk, és mindegyik lehetőség értékes és érdemes a felfedezésre.