Naomi Watts a menopauzáról: "Hollywoodban van egy különös, ironikus kifejezés az ilyen nőkre: nem kívánatosak" - Könyves magazin.

Ez a könyv szívből jövő, gyakran szórakoztató anekdotákat tár fel Naomi Watts és barátai életéről, miközben szakértők tanácsaival fűszerezi meg a mondanivalóját. Nőgyógyászok, hormon- és táplálkozási szakértők segítenek abban, hogy a történetek mögötti üzenetek még hitelesebbé váljanak. Fedezd fel a Bátran kimondom című könyvet, és merülj el a tapasztalatok tengerében!

Világszerte több millió nő tapasztalja meg a menopauza tüneteit - mint a száraz, viszkető bőr, hormonális viharok, éjszakai izzadás -, mégis, maga a "menopauza" szó a mai napig szégyenérzetet és zavart kelt. Naomi Watts kötete a legfrissebb kutatások alapján, közérthetően mutatja be, hogyan lehet megküzdeni a menopauza testi és lelki kihívásaival, és hogy lehet ezt az életszakaszt a legteljesebb módon megélni.

Naomi Watts, az Oscar-díjra jelölt színésznő és producer, többek között olyan emlékezetes filmekben nyújtott figyelemre méltó teljesítményt, mint a "21 gramm", a "Mulholland Drive" és a "King Kong". Emellett ő a Stripes Beauty cég alapítója és kreatív igazgatója, amelynek küldetése a menopauza körüli tudatosság növelése, az oktatás elősegítése és a közösségi kapcsolatok építése holisztikus megközelítéssel.

Bevezetés: A bevezetés egy olyan kulcsfontosságú rész, amely megalapozza a téma megértését és felkészíti az olvasót a további információkra. Ebben a szakaszban célunk, hogy felkeltjük az érdeklődést, bemutassuk a téma jelentőségét, és vázoljuk azokat a főbb pontokat, amelyeket a későbbiekben részletesen tárgyalunk. Az olvasó számára világossá tesszük, miért lényeges a téma, és hogyan kapcsolódik a mindennapi élethez, vagy éppen a tudományos diskurzushoz. A bevezetés tehát nem csupán egy egyszerű nyitány, hanem egy híd, amely összeköti az olvasót a tartalommal, és irányt mutat a további felfedezésekhez.

A menopauza egy természetes biológiai folyamat, amely a női életciklusban következik be, általában 45 és 55 éves kor között. Ekkor a petefészkek fokozatosan csökkentik a hormontermelést, különösen az ösztrogén és a progeszteron szintjét, ami végső soron a menstruációs ciklusok megszűnéséhez vezet. A menopauza nem csupán a menstruáció leállását jelenti, hanem számos fizikai és érzelmi változást is magában foglalhat, mint például hőhullámok, éjszakai izzadás, hangulatingadozások és alvászavarok. Bár ez a folyamat sok nő számára kihívást jelenthet, fontos megérteni, hogy ez egy természetes életszakasz, amely új lehetőségeket is hozhat a testi és lelki egészség szempontjából.

A jelek szerint hamarosan beáll a menopauza, közölte velem az orvosom harminchat éves koromban, amikor nem értettem, miért olyan nehéz teherbe esnem.

Majdnem lepottyantam a vizsgálóasztalról.

- Ezt most hogy értsem? - kérdeztem, miközben levegő után kapkodtam. - A menopauza? Az csak a nagymamákat érinti! Én még anya sem vagyok! Egyébként is, éppen azért jöttem, mert anya szeretnék lenni! Kérlek, mondj valami mást! - Próbáltam viccesen felfogni a hallottakat, de valójában belül pánikban voltam, attól félve, hogy ezzel az álomnak, miszerint gyerekeket szeretnék, vége.

Döbbenten és önmarcangolva ültem ott, miközben eszembe jutott, hogy édesanyám negyvenötödik születésnapján megosztotta velem, hogy belépett a menopauza világába. Akkor még a negyvenöt olyan távolinak tűnt a harminchathoz képest, mint egy álom, amely sosem válik valóra.

Őszintén szólva nem is igen tudtam, mit jelent ez a szó, már eltekintve attól, hogy minden bizonnyal a színészi karrierem végét, amely eleve a szokásosnál sokkal később indult be.

Harmincas éveim hajnalán egyre gyakrabban találkoztam azzal a gondolattal, hogy elérkezik az idő, amikor a reflektorfény már nem rám irányul. Most úgy tűnik, hogy elérkeztünk ahhoz a ponthoz, amelyet régen megjósoltak? Kérleltem az orvost, hogy árulja el, mi vár rám a jövőben.

Elmagyarázta, hogy a menopauza gyakorlatilag egy évvel az utolsó menstruáció időpontja után áll be. Ez általában ötvenéves kor körül esedékes, és a menopauza előtti években - ezt az időszakot ma "perimenopauza" néven emlegetjük - egy sor tünetet tapasztalhatunk magunkon, amelyek mindegyikét az ösztrogénszint csökkenése okozza: az éjjeli izzadás, a rendszertelen menstruáció, a hangulatingadozások és a hízás csak a leggyakoribbak. (Üdvözlöm a "perimenopauza" szó egyre szélesebb körű elterjedését. A kifejezés az Oxford English Dictionary adatai szerint az 1930-as években került be a lexikonba, miközben a "menopauza" szót már 1821-ben használta egy francia orvos, Charles-Pierre-Louis de Gardanne. Épp ideje volt a szókincsbővítésnek!)

Már egy ideje harcoltam az éjjeli izzadás problémájával, de sajnos egyik orvos sem vette komolyan a panaszomat. Számtalan szakembernél jártam, hiszen minden filmforgatás előtt kötelező az orvosi vizsgálat. Biztosan ismerős az a kérdőív, amit az első látogatáskor kap az ember, tele van körülbelül száz kérdéssel. Minden alkalommal beikszeltem az "éjjeli izzadás" lehetőségét, és ez így ment éveken át. Az orvosok rendre a stresszre, a premenstruációs szindrómára (PMS) vagy valamilyen étel- vagy italfélére - talán a borban található szulfátokra? - hivatkoztak, mint lehetséges okokra. Én pedig elfogadtam ezeket a válaszokat. Gyakran éreztem magam fáradtnak és stresszesnek a forgatások szigorú időbeosztása, valamint a filmbemutatókhoz kapcsolódó nemzetközi promóciós utak miatt.

A harmincas éveim közepén észrevettem, hogy a menstruációim között egyre rövidebb időszakok telnek el, körülbelül tizenöt-tizennyolc napra csökkent ez az intervallum.

Ezt kissé furcsának találtam. Azonban sosem gondoltam volna, hogy a jelenség mögött a menopauza állhat. Most, amikor az orvosi rendelőben jártam, kiderült, hogy a rendszertelen ciklusom valójában a perimenopauza jele, és nem a sok éjjeli forgolódás vagy a vacsora után elfogyasztott egy pohár bor okozza.

Amikor végre kiszabadultam a rendelő négy falai közül, hirtelen világossá vált számomra, hogy a ciklusom hamarosan véget ér, és ezzel együtt elillan minden reményem, hogy valaha is teherbe essek. A gondolat, hogy felhívjam az édesanyámat, egyre inkább foglalkoztatott. Elképzeltem, ahogy érzékeny és együttérző hangon kezdem a beszélgetést, tisztában a generációja nehézségeivel. "Anya, miért nem meséltél nekem erről az elkerülhetetlen változásról? Miért nem osztottad meg velem mindazt, amit te átéltél?" Az érzés, hogy egyedül maradtam ezzel a terhelő tudással, mélyen megérintett.

Végül tényleg sikerült megkérdeznem tőle, hogy nála miként zajlott ez a folyamat.

- A ciklusom fokozatosan elmaradt - válaszolta. -

A hangulatom hosszú ideig ingadozott, és több évig küzdöttem a különböző tünetekkel. Negyvenöt éves korom után azonban véglegesen megszűnt a menstruációm, és ezzel egy új fejezet kezdődött az életemben.

Sokkolt, hogy itt állok ennyi idősen, és erről mit sem tudtam.

- Talán éppen amiatt nem osztottam meg veled ezeket a gondolatokat, mert az anyám sem tette soha - gondolta.

Mennyire abszurd, hogy egy olyan gyakori élmény, mint ez, mégis tabu maradhat! Hogyan lehetséges, hogy én, aki már megjárta az élet sokféle útját, és aki rendszeresen részt veszek a éves egészségügyi ellenőrzéseken, soha nem hallottam egyetlen intelligens és nyitott nőtől sem ezt a mondatot: "Figyelj, elmesélek neked pár dolgot, ami a következő években veled is megtörténhet, és mire érdemes figyelned!" Az élmény, amely mindannyiunkat érinthet, mintha egy titkos könyv lapjain rejtőzne, holott a tapasztalataink megosztása segíthetne sokaknak felkészülni a jövőre.

Lehetséges, hogy a menopauzát körülvevő csend annak tudható be, hogy a nők sokszor magától értetődőnek tekintik a nehézségeket? Talán úgy érzik, hogy természetes, hogy bizonyos fájdalmak és kihívások a női lét részei, ezért nem beszélnek róluk nyíltan?

Dr. Sharon Malone, aki Washingtonban praktizáló szülész-nőgyógyász és a Női Egészség Egyesület (Alloy Women's Health) főorvosa, az Egyesült Államok egyik kiemelkedő szakértője a menopauzával kapcsolatos kérdésekben, a következőket osztotta meg velem:

Szerintem többek közt azt kell megértenünk, és egymás után erősítik meg ezt a tanulmányok, hogy egészen normalizáltuk a szenvedést mint a női lét részét.

A görcsök kínzó fájdalmával küzdünk, a szülés pillanataiban is elviselhetetlen szenvedést élünk át, és a premenstruációs szindróma megpróbáltatásai is komoly kihívást jelentenek számunkra.

Ezek mind kizárólag a nőket érintik, és mind ez idáig elképesztően keveset tanulmányozták. Ugyanis az elvárás az, hogy a nők szenvedjenek, és olyan, mintha ez a szenvedés nem lenne érdemes rá, hogy megszüntessük. A nők túloznak. A nők hisztérikák. Az egészet csak képzeled. Ez a szerencsétlen látásmód sajnos még ma is nagyon általános az orvostudományban. A nők máig úgy érzik, hogy nem hallják meg a szavukat, láthatatlanok, és nem is hisznek nekik. Ez baj."

Az újabban a menopauzára irányuló figyelem segít, hogy a nők jobb ellátáshoz jussanak, de még mindig sok téves információ kering, megdöbbentő, mennyi. Néhány éve a gyerekeim meghallották, amint arról beszélek, hogy a menopauza időszakát élem. Kíváncsian vártam, mit tudnak erről az életszakaszról, ezért megkérdeztem tőlük. Vajon azt felelik majd, hogy a nők ilyenkor életük egy újabb, nagyszerű szakaszába lépnek, esetleg az ókori falvak bölcs, kiegyensúlyozott időseit említik majd, vagy azt, hogy Helen Mirren középkorú nőként lett híres?

- Az nem az, amikor valaki bepisil éjjel? - találgatott az egyik gyermek.

- Abba halnak bele az idős nénik? - találgatta a másik. - Te is meg fogsz halni?

- Nem! - válaszoltam sietve, hogy tisztázzam a helyzetet. Aztán eszembe jutott: Végül is mindannyian elmegyünk egyszer, ugye? Ekkor mély gödröt ástam a gondolataimban: - Nos, igen, de ugyanakkor nem is...

Ha életünk termékeny időszaka egy izgalmas utazás, amely a pubertás kapuján lép be, és a menopauza küszöbén zárul le, miért hallgatunk ennyit az odüsszeia végéről és arról, ami azután következik?

Miért hagyjuk figyelmen kívül a menopauzát a szexuális felvilágosítás, a házasság előtti tanácsadás és az élet kihívásaira való felkészítés során? Ez a téma gyakran háttérbe szorul, holott a női életciklus elkerülhetetlen része, és jelentős hatással van a szexualitásra, a kapcsolatokra és az önértékelésre. A menopauza nem csupán biológiai változás, hanem érzelmi és pszichológiai kihívásokkal is jár, amelyekről fontos lenne beszélni. Miért nem szentelünk több figyelmet ennek a jelenségnek, amikor a jövőnkről és a boldog életünkről van szó?

Amikor megérkezik az első menstruációd, egy egyszerű, de fontos üzenet elegendő lenne: "Gratulálok! Mostantól a termékenység izgalmas ösvényére léptél. Lehet, hogy egy napon várandós leszel, vagy talán nem, de a húszas éveidben a legnagyobb eséllyel érkezik meg a kisbaba. Ahogy telik az idő, a termékenységed fokozatosan csökken, és harmincöt éves korodra ez a folyamat felgyorsulhat. Átlagosan ötvenegy éves korodban zárul le ez a ciklus, de lehet, hogy jóval hamarabb véget ér. Készülj fel, hogy ne érjen váratlanul!"

Azóta nagyon sok orvostól hallottam, hogy elképesztően sok nőt diagnosztizálnak félre mindenfélével a fibromialgiától a krónikus kimerültségen és az irritábilisbél-szindrómán át a klinikai depresszióig, miközben valójában csak menopau­zájuk van.

Évekkel ezelőtt azon kaptam magam, hogy igyekszem mindezt elmagyarázni egy nálam fiatalabb barátnőmnek. Kasszandra is megirigyelhette volna azt a szenvedélyt, amellyel figyelmeztettem az illetőt, ne vegye félvállról a tüneteit, ne bagatellizálja el az egészségügyi problémáit, és zárja ki a meno­pauzát, mielőtt komolyabb betegségekre teszteltetné magát.

- Hát ez meg őrület! Annyira csekély az elérhető információ! - panaszkodtam. - Miért van az, hogy úgy érezzük, titokban kell tartanunk ezt az egész dolgot? Miért nem osztjuk meg egymással azokat a felfedezéseket, amiket külön-külön tettünk? Miért nem nézünk körül, hogy kinek mi működött eddig?

Hosszú ideig ellenálltam a gondolatnak. Félelem gyötört, és a jövőm homályos képe még inkább aggasztott. Tudtam, hogy a menopauza küszöbén állok, és ez a tudat szinte megölte a lelkesedésemet. Színészként mindig azt hallottam, hogy a korom mivel járhat; ha nem vagyok huszonhárom éves vagy fiatalabb, akkor a karrierem véglegesen veszélybe kerülhet. Azt mondták, hogy ha felfedem, hogy a menopauza nálam is megkezdődött, vagy akár a perimenopauza jelei mutatkoznak, soha többé nem kapok szerepet. Hollywoodban pedig van egy gyomorforgató kifejezés az ilyen nőkre: "nem vágykeltő".

Évente körülbelül kétmillió amerikai nő tapasztalja meg a menopauza kezdetét, ami naponta majdnem hatezer nő sorsát érinti. Világszerte pedig egy milliárd nő van, aki szintén átéli ezt a jelentős életszakaszt. Ennek ellenére sokszor úgy éreztem, mintha egyedül lennék ezzel a kihívással.

A változásról való tudatlanság szégyenérzetet és félelmet keltett bennem, ami miatt szinte elszalasztottam a lehetőséget, hogy anyává váljak.

Valójában már egy ideje észleltem a perimenopauza jeleit, de soha senki nem értesített arról, hogy ezeket átélhetem. Amikor egy nő éjszakai izzadásról, szorongásról vagy álmatlanságról beszél, az orvosának első lépése kellene legyen, hogy tájékoztassa őt a perimenopauzáról és a menopauza folyamatáról.

Természetesen, részben megértem, miért nem vágynak az orvosok egy ilyen nyílt diskurzusra. Éveket töltöttem már el ezen a területen, és sokukkal beszélgettem négyszemközt, így tisztában vagyok vele, hogy mennyire korlátozott az idejük a mélyreható párbeszédek kezdeményezésére. Ha csupán tizenöt perc jut egy páciensre, miért is terhelnék magukat egy ilyen kényes témával? Nyilvánvalóan a hírnököt lőnék le. Bevallom, én is felráztam volna az orvosomat, ha nem lett volna annyira jóképű. Miért ne végezhetnék el a vizsgálatokat egy egyszerű teszttel vagy vérvétellel? Ha pedig a női páciens zaklatott, miért ne írhatnának fel neki valami antidepresszánst vagy altatót? Talán érdemesebb lenne a menopauzáról beszélni egy másik alkalommal, remélve, hogy akkor egy másik orvossal találkozunk!

Kétségtelen, hogy az egészségügyi rendszer a negyvenes és ötvenes éveikben járó nőkkel szemben gyakran a gázlángozás módszerét alkalmazza, ami komoly hatással van a jólétükre. Bár manapság egyre inkább a menopauza körüli témák kerülnek a figyelem középpontjába, és a tünetek enyhítésének lehetőségeiről is egyre több beszélgetés zajlik, a helyzet továbbra is aggasztó. Az egészségügyi ellátásnak sürgősen változnia kell, hogy valóban figyelembe vegye e nők igényeit és kihívásait.

Márpedig a tünetek enyhítése lehetséges!

Elmesélem majd, miként segített rajtam a hormonpótló terápia (más néven HRT, megint más néven MHT, vagyis menopauza-hormonterápia, vagy akár csak hormonterápia, HT), és milyen kérdéseket kell feltennünk, ha felmerült bennünk, hogy élnénk vele. Ebben a könyvben a HRT rövidítést használom, mert nekem így mutatták be, és maradtam ennél.

Úgy vélem, fontos megvizsgálni, mi áll a hosszú hallgatás hátterében. Vajon nem kapcsolódik ez a nőgyűlölet, a patriarchális struktúrák vagy az életkor alapú diszkrimináció problémájához? Esetleg összefügg azzal a vágyunkkal is, hogy elkerüljük mások kényelmetlenségét? De vajon miért gondoltuk, mi, nők, hogy az a helyes, ha soha nem kérünk segítséget?

Micsoda döbbenetes felismerés, hogy mennyiféle módon hallgattam el magam a szexizmus árnyékában! Rájöttem, hogy a megfelelési kényszer csupán egy illúzió. Nem szükséges mindig mások kényelmét szolgálnunk. Bátor lépésekkel elfoglalhatjuk a helyünket, és nyíltan megfogalmazhatjuk, mire van szükségünk. Merjünk asszertívak lenni!

Újabban meggyőződésemmé vált, hogy nincs szexibb egy nőnél, aki tudja, mit akar. Minden jó munka- és családi - no meg orvosi - kapcsolat megfelelő kommunikációt feltételez. Szégyenérzet nélkül tárgyalhatjuk a menopauza részleteit, azt, hogyan lehet túlélni, milyen tüneteket tapasztalhatunk, és nem kell ezt a témát annyival letudnunk, hogy "néha majd meleged lesz". Beszélhetünk az összes véres részletről.

Fogalmam sem volt arról, hogy a bőröm ennyire kiszárad, és arról sem, hogy a húgyúti fertőzések és a bélproblémák ennyire gyakoriak lesznek. A menopauzához kapcsolódó problémák listája pedig olyan hosszú, hogy azt el sem tudtam képzelni.

Szomjaztam a témával kapcsolatos információkat, és Hollywoodban senki egy mukkot sem szólt róla. Mind úgy tettünk, mintha a csábító évek és a nagymamaszerepek között a nők... nem is tudom... eltűnnének?

Nos, egyre nőtt bennem a düh, míg már nem érdekelt, mennyire szenvedi majd meg ezt a karrierem. A fenébe is, nekem információ kell, és feltehetőleg másnak is! Ekkorra már egy évtizede éltem a menopauzát, ezért úgy gondoltam, talán, esetleg van mondanivalóm azok számára, akik még csak most kezdik.

2022 októberében létrehoztam saját vállalkozásomat, a Stripes Beautyt, amely a korombeli nők sokféle praktikus igényére fókuszál. Termékeink között található például síkosító és intenzív hidratáló, amelyek segítenek kezelni az életközepi időszakban tapasztalható jelentős folyadékveszteséget. A Stripes Beauty három alappillére a menopauzával kapcsolatos tájékoztatás, a közösségépítés és a megoldások keresése – célunk, hogy a fejbőrtől a vagináig minden problémára választ adjunk. E filozófia jegyében kezdtem el írni ezt a könyvet, amelyben igyekszem átfogó képet adni a menopauza minden aspektusáról, amellyel eddigi életem során találkoztam.

Ezt a szöveget úgy szeretném átalakítani, hogy tükrözze a saját élményeimet: Olyan támpontként szeretném megosztani, amire nekem is szükségem lett volna, amikor összetört szívvel és félelemmel telve hagytam el az orvosi rendelőt.

Ez a könyv mindazoknak szól, akik jelenleg élik meg a menopauza időszakát, és próbálják kideríteni, mi zajlik éppen bennük. Ugyanakkor ajánlom mindazoknak is, akik még csak a küszöbén állnak ennek a fázisnak, és szeretnék felkészülten érkezni, hogy elkerüljék a félrevezető információkat, ahogyan velem is történt. Soha nem voltam a hangos szószólója semmilyen ügynek, de a menopauzát körülvevő diskurzus megköveteli tőlünk, hogy nyíltan, bátran és kissé szokatlanul, ha úgy tetszik, nőietlenül szóljunk. Hát, itt vagyunk!

Az egyik legszórakoztatóbb tapasztalatom, hogy rendszeresen megkeresnek celebek, és megosztják velem, hogy náluk is elérkezett a menopauza. Olyan érzés, mintha egy gyóntatófülkében ücsörögnék, vagy éppen Hollywood nagynénje lennék, akinek mindenki a bánatával fordul. De tudjátok mit? Élvezem ezt a szerepet! Üdvözlöm őket a „klubban”, orvosi tanácsokat javaslok, vagy bármilyen segítséget, amire szükségük van. Sokszor csak annyira van szükségük, hogy valaki ítélkezés nélkül meghallgassa őket. Ebben a könyvben megosztom mindazt, amit a velük folytatott beszélgetések során tanultam, és remélem, hogy eléggé részletes leszek ahhoz, hogy megkíméljem az érdeklődőket a hosszú keresgéléstől, amit én is átéltem, miközben a változókor sűrű erdejében botorkáltam.

Figyelem: nem vagyok orvos (nem is igen játszottam még orvost a filmjeimben sem, bár bábát már igen), viszont sokat megismertem, amióta másról sem beszélek, csak a meno­pauzáról. Mindig is azt gondoltam magamról, ügyesen hozom össze az embereket, legyen szó vacsorapartiról, produceri munkáról vagy egy pickleball-bajnokság megszervezéséről (bizony, azt is csináltam már).

Bízom a belső megérzéseimben, amikor egy kivételes tehetséggel rendelkező embert fedezek fel.

Ugyanezt a megközelítést alkalmaztam itt is. Azért, hogy a legaktuálisabb információkat és a leginspirálóbb történeteket oszthassam meg, egyedülálló szakértői csapatot állítottam össze. Találkozhatunk nőgyógyászokkal, pszichológusokkal, bőrgyógyászokkal, valamint lenyűgöző nőkkel, akik a menopauzájukról mesélnek. Közöttük van például egy hetven fölötti barátnőm, aki úgy érzi, még sosem élt át olyan intenzív szexuális élményeket, mint most, és egy negyvenes évei végén járó hölgy, aki élő adásban tapasztalta meg a pánikrohamot.

Hogyan lehetne ez életünk legfelemelőbb, legizgalmasabb időszaka? Ilyenkor már eleget tapasztaltunk a munka, a kapcsolataink és a testünk szempontjából is ahhoz, hogy tudjuk, mit adhatunk a világnak. Nem kell senki engedélye. Csak eszközökre van szükségünk, és persze az információra, hogy mentegetőzés nélkül lépjünk be az előttünk álló, erőt sugárzó, örömteli korba.