Mr. Missh egy taxisofőrrel való összetűzése bántalmazásig fajult, ami miatt rendőrségi ügy indult. A történtek következtében a hatóságok is bekapcsolódtak az ügybe.
December 30-án Mr. Missh megfenyegetett, majd fizikailag bántalmazta az őt szállító taxisofőrt. Az esetről először a taxis számolt be egy Facebook-csoportban, vette észre a Blikk. A férfi azt írta, Törökbálinton vette fel a rappert, aki Tatára akart eljutni, de csak egy tízezres volt nála. Miután a sofőr közölte vele, hogy ez nem fedezi a fuvardíjat, abban maradtak, hogy Budapestig viszi el őt.
"Elindultunk, ő útközben elaludt, ezért megálltam a Boráros téri taxi-állomáson, hogy felkeltsem, hogy merre szeretne menni Budapesten belül. Erre ő elkezdte mondani, hogy mindenki cserben hagyta, vigyem haza Tatára, mert ha nem, akkor szétver engem. Mondtam neki, hogy ne haragudj, de ha megfenyegetsz, akkor szerinted le foglak vinni? Kiszállt az autóból, mire én gyorsan lezártam azt, ugyanis nem szerettem volna, hogy visszaszálljon. Elkezdte rángatni a kilincset, és amikor tudatosult benne, hogy nem fogom tovább vinni, ráült a motorháztetőmre. Ezt megunta, majd pár perc múlva elkezdte ütni az ablakaimat. Odasétált a jobb oldali visszapillantó tükörhöz, megfogta, rám nézett, és azt mondta, hogy szálljak ki, mert meg akar verni. Reménykedtem benne, hogy befejezi, de sajnos nem" - fogalmazott a taxis, majd a folytatásban leírta, hogy a rapper végül letörte autója jobb oldali visszapillantó tükrét, mire ő is kiszállt a kocsiból.
Átszaladt a másik oldalra, és sorozatos ütésekkel zúdította rám a dühét. Először a halántékomra mért egy csapást, majd orrba vágott, és a szemüvegem is darabokra hullott. Üvöltve kértem a segítséget, és szerencsére néhány járókelő azonnal oda sietett, ami végül megállította a támadást. A szemközti emberek azonnal értesítették a rendőrséget. Amikor a rendőrök megérkeztek, sikerült elfogniuk a támadót, míg nekem azonnal mentőt hívtak. Súlyos testi sértés és rongálás történt, amely mély nyomot hagyott bennem.
- jelentette ki a sofőr.
A történtek kapcsán a Blikk megkereste a Budapesti Rendőr-főkapitányságot, ahol megerősítették, hogy egy férfit kihallgattak az üggyel összefüggésben.
A rendelkezésre álló információk szerint egy férfi vitába keveredett a taxi vezetőjével a viteldíj miatt. A nézeteltérés hevében letörte a jármű visszapillantó tükrét, és többször megütötte a sofőrt. A rendőrség a helyszínen gyorsan intézkedett, és a férfit elfogta, majd a kerületi rendőrkapitányságra vitte. Ott a hatóságok súlyos testi sértés kísérlete és rongálás vétsége miatt hallgatták ki.
- tájékoztatta a Budapesti Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Osztálya.
Csütörtök délután Mr. Missh egy rövid bejegyzés keretében a Facebook-oldalán nyilvánosan elismerte a történteket, és kifejezte bocsánatkérését.