Meglepetéssel szolgáló értesítést kaptak számos kutyatulajdonosok: sokan nem voltak tisztában ezzel az információval, ami sokkoló hatású lehet - Pénzcentrum.

Magyarországon világszinten is kiemelkedően sok kutya él, a házikedvencek száma évről évre növekszik. A gazdik pedig egyre többet is költenek rájuk: a kisállattartás mára jelentős gazdasági tényezővé vált. Ugyanakkor a háziállatokkal kapcsolatos költések és az állatvédelem közötti különbség komoly morális és viselkedésgazdaságtani kérdéseket vet fel.

A világ számos pontján találkozhatunk kutyákkal, de Magyarország különleges helyet foglal el: itt a kutyák száma lakosságarányosan kiemelkedően magas. A hivatalos adatok azt mutatják, hogy ez a tendencia folyamatosan erősödik, hiszen évről évre nő a kutyák létszáma. Korábban már részletesen foglalkoztunk a legdrágább és legkedveltebb kutyafajtákkal az országban. Emellett egy másik cikkünkben arra kerestük a választ, hogy milyen különleges és egzotikus állatok élhetnek hazánkban a megszokott házikedvencek mellett. Most azonban két olyan jelenséget szeretnénk bemutatni, amelyekről ritkábban esik szó, pedig komoly társadalmi és pszichológiai kérdéseket vetnek fel, és bizony a magyarok pénztárcáját is megérintik.

Lássuk tehát a millió dolláros (vagy inkább forintos) kérdést: miért költünk el milliárdokat a házikedvenceinkre, miközben más állatok iránt alig mutatunk együttérzést? A viselkedésgazdaságtan válasza: érzelmi torzítások, irracionális döntéshozatal és eltérő erkölcsi mércék.

Egy korábbi kutatásban kimutatták, hogy az emberek erősebben preferálják egy kutya megmentését például egy disznóval szemben, mint amennyire az egy ember megmentését a csimpánzhoz viszonyítva - tehát az erkölcsi különbségtétel nemcsak fajok, hanem háziállat vs. haszonállat szinten is megjelenik. A torzítás különösen akkor volt erős, amikor a résztvevőket arra kérték, hogy érzelmi alapon döntsenek, ne racionálisan.

Daniel Kahneman egyik híres kísérletében a résztvevőknek arra kellett választ adniuk, hogy mennyit hajlandók adományozni egy madármentő alapítvány számára. Amikor azt hallották, hogy 2 000 olajjal szennyezett madarat mentenek, átlagosan 80 dollárt ajánlottak fel. Ám amikor a szám 20 000 madárra emelkedett, a felajánlott összeg meglepő módon csökkent, és átlagosan 78 dollárra esett vissza. Ez a jelenség rávilágít arra, hogy a nagyobb számok nem feltétlenül növelik az együttérzést; sőt, sokszor éppen ellenkező hatást válthatnak ki, tompítva az érzelmi reakciókat.

A házikedvencek értékéhez való viszony is szélsőségesen irracionális lehet. Egyes amerikai államokban - például Tennessee-ben - jogilag legfeljebb 5 000 dollár kártérítést ítélhetnek meg egy háziállat elvesztéséért. Ehhez képest Connecticutban egy esküdtszék 200 000 dollárt ítélt meg egy családnak, miután rendőr lőtte le a kutyájukat.

A háziállatok emberként kezelése, az úgynevezett "pet humanization", érezhetően hat a gazdaságra is. Az Egyesült Államokban a Pew Research szerint a háztartások 97%-ában családtagnak számítanak a kisállatok, és a gazdik fele úgy nyilatkozott: ugyanolyan fontos számukra, mint egy emberi rokon. Ma már több amerikai háztartásban él házikedvenc, mint gyerek.

A világ házikedvencekre fordított kiadásai 2017 és 2024 között több mint megduplázódtak: Az Egyesült Államokban például 70 milliárd dollárról 151 milliárdra nőtt a piac. Ez az összeg háromszorosa annak, amit TV-streaming szolgáltatásokra, és tízszerese annak, amit sporteseményekre költenek az emberek.

A pénzköltés struktúrája jól tükrözi a különbségeket az állatfajokkal kapcsolatos morális megítélésben. Andrew Rowan, a WellBeing International elnöke egy tanulmányában azt elemezte, hogy az állampolgárok mennyit áldoznak a környezet és az állatok védelmére. Az adatok alapján az 1987 és 2021 közötti időszakban az ilyen célokra szánt éves adományok, figyelembe véve az inflációt, 2 milliárd dollárról 14 milliárd dollárra emelkedtek.

A növekedés szembetűnő, ám mégsem érheti utol a házikedvencek gondozására fordított összegek gyarapodását. A részletes elemzés szerint a teljes 14 milliárd dolláros adományból csupán 7-8 milliárd dollár irányult kifejezetten állatvédelmi szervezetekhez. Ez azt jelenti, hogy az amerikaiak körülbelül húszszor annyit költenek saját kis kedvenceikre, mint amennyit az összes többi állat védelmére összesen fordítanak.

Ez a viselkedésgazdaságtani torzítás - amit a kutatók "pet speciesism"-ként, vagyis házikedvenc-fajizmusnak neveznek - élesen rávilágít arra, milyen inkonzisztensen osztjuk el az együttérzésünket és az anyagi forrásainkat. Ahogy George Orwell írta: "Minden állat egyenlő, de egyes állatok egyenlőbbek a többinél."

A kutyák története szorosan összefonódik az emberiség történetével. Évezredeken keresztül nem kedvencként, hanem segítőként, munkatársként tartottuk őket: vadásztak, tereltek, őrizték a házat és a gazdáikat. Ehhez olyan tulajdonságokra volt szükségük, mint a magas zsákmányszerző ösztön, végtelen energiatartalék és az idegenektől való egészséges távolságtartás. Még pár évtizeddel ezelőtt is a legtöbb kutyától elvárták, hogy ugasson minden gyanús zajra, védje a portát és aktívan részt vegyen a ház körüli életben.

Az utóbbi húsz-harminc év során a világ, benne pedig a kutyák élete gyökeresen megváltozott. Az urbanizáció, a lakótelepek és a kisvárosi lakások robbanásszerű elterjedése következtében eltűntek azok a régi, tágas terek, ahol a gyerekek és kutyák szabadon kószálhattak. Ma már a kutyák a kertekből és az utcákból a nappaliba, onnan pedig a kanapéig, sőt sok esetben a gazdi ágyába költöztek. A háztartásokban egyre ritkábban várják el, hogy a kutya ugasson, amikor valaki elhalad a ház előtt; sőt, a szomszédok inkább azzal keresik meg egymást, ha egy eb túl hangos.

A mai világban egyre inkább arra van szükség, hogy a kutyák csendesen pihenjenek az íróasztalunk alatt a home office során, barátságosan köszöntsék a vendégeket, jól kijöjjenek a macskákkal, és a kutyafuttatóban is kellemesen viselkedjenek. Ez a gyorsan változó, generációkon átívelő elvárás azonban teljesen ellentétes a kutyák több ezer év alatt kialakult természetes viselkedésével. E kihívások új szintet hoztak — és most egy új, harmadik domesztikációs hullám küszöbén állunk.

A 20. század végén a kutyák többsége még a szabadban, az udvarokon élt, és gyakran felfedezőútra indult a környéken. Szívesen ugrottak át kerítéseket és kergettek elhaladó autókat. Ha néha be is léptek a házba, gyakran magukkal hozták a bolhákat és kullancsokat is. Az állatorvosi szolgáltatások pedig még nem voltak olyan kifinomultak és elérhetőek, mint manapság.

A városiasodással azonban változtak a körülmények. Aki ma kutyát tart, legtöbbször társas- vagy panelházban lakik, ahol nincs kert, és a kutyasétáltatás is szabályozott keretek között zajlik. A régi ösztönök -- például az idegenekkel szembeni őrző-védő viselkedés vagy a túlzott energikusság -- sokszor zavaróvá váltak. A túlzottan félős, agresszív, vagy hiperaktív kutyák pedig gyakran menhelyre kerülnek, ahol nehezen találnak új gazdát.

Sokan úgy vélik, hogy a kutyafajta gondos megválasztásával minden lehetséges nehézség könnyedén orvosolható. Az igazság azonban az, hogy a kutya fajtája csupán a megjelenésére vonatkozó információkat nyújt. Nem biztosít garanciát arra, hogy a kutya allergén-termelése alacsonyabb, hogy gyorsan tanul, vagy hogy jól kijön a gyerekekkel. Ezzel szemben a segítő kutyák valódi különlegességet jelentenek.

A segítőkutyák, akik mozgássérült emberek, vakok vagy PTSD-vel küzdők mellett állnak, rendkívül szigorú kiválasztási és képzési folyamaton mennek keresztül, amelyből számos tanulságot meríthetünk. Még kölyökkorukban megkezdődik a szocializációjuk, ahol különböző helyzetekhez, emberekhez és hanghatásokhoz való alkalmazkodást tanulják meg. Pozitív megerősítéssel, sok rövid sétával és rendszeres foglalkozásokkal formálják őket, hogy kiegyensúlyozott viselkedésű társakká váljanak.

A legújabb kutatások alapján ezek a kutyák biológiai szempontból is eltérnek a hagyományos házi kedvenceinktől. Egy 2017-es tanulmány rávilágított, hogy a segítőkutyák oxitocin-szintje lényegesen magasabb, mint az átlagos házi kutyáké. Ez a hormon kulcsszerepet játszik a kötődések, a bizalom és a társas kapcsolatok kialakításában.

Ez a harmadik domesztikációs hullám – amikor a külső megjelenés helyett a barátságosság és az alkalmazkodóképesség kerül a középpontba – már megkezdődött. Ez a változás kétségtelenül kedvező a gazdálkodók számára, de evolúciós szempontból számos kérdést vet fel.