A Yamaha már idén tervezte, hogy kipróbálja az új motorblokkját, azonban a fejlesztések késlekedtek, így nem tudták időben befejezni.


Álex Rins felfedte, hogy a Yamaha már a múlt héten szeretett volna tesztelni a V4-es motorblokkjával, azonban ez a terv végül nem jöhetett létre. Ugyanakkor a fejlesztési folyamat üteme így is felgyorsult a gyártó korábbi tájékoztatásához viszonyítva.

Fabio Quartararo 2021-ben elérte a csúcsot, amikor megszerezte az egyéni világbajnoki címet a Yamaha színeiben. Azonban a csapatok és gyártók versenyében a hangvillásoknak nem sikerült az élen végezniük. 2022-ben Quartararo ismét harcba szállt a végső győzelemért, de a szezon második felére sajnos nem tudott győzelmet aratni, így Francesco Bagnaia végül elcsente tőle a trófeát.

Tavaly és idén egyáltalán nem hallhattunk hasonló célkitűzésekről. 2023 során ugyan sikerült három dobogós helyezést elérni, de az idei szezonban már ez sem jött össze. A Yamaha csapatának csak annyi előnye maradt, hogy a Honda még náluk is gyengébben szerepel, így elkerülték az utolsó helyet a konstruktőri rangsorban. Bár a szezon utolsó harmadában voltak biztató jelek, összességében még mindig messze elmaradnak az éllovas Ducati teljesítményétől.

Mi lehet ennek az oka? A válasz nem olyan egyértelmű, mint elsőre tűnik. Az Ivatiai márka mindazonáltal elkötelezetten dolgozik a fejlődés érdekében. Az utóbbi időszakban számos neves mérnököt szerződtettek, köztük olyanokat is, akik a Ducati csapatánál szereztek tapasztalatokat. Luca Marmorini, aki korábban a Forma-1-es Ferrari és Toyota csapatnál is dolgozott, most az Aprilia háza tájáról érkezett mint külső tanácsadó. Ő már a kezdetektől fogva javasolta, hogy érdemes lenne átgondolni a motorblokk koncepcióját.

Nagyon fontos döntés előtt áll a Yamaha a MotoGP-ben

A Suzuki 2022-es kivonulása óta a Yamaha az egyetlen, amely sornégyes erőforrást használ, ám ősszel kiderült, hogy már dolgoznak a többség által optimálisnak tartott V4-es megoldáson. Persze mindez nem jelenti azt, hogy éles körülmények között is be fogják vetni, hiszen ez jelentős átalakításokat igényel, de az borítékolható, hogy minimum tesztkörülmények között pályára fogják vinni.

Lin Jarvis, a Yamaha Motor Racing leköszönő ügyvezető igazgatója korábban 2025 közepét jelölte meg mint a célidőpontot, ám úgy tűnik, hogy a fejlesztések lendülete azóta felgyorsult. A tervek szerint már múlt héten be kellett volna mutatniuk a V4-es motort, ám a helyzet másképp alakult. "Az volt a terv, hogy a KTM jerezi tesztjén kipróbáljuk, de sajnos a blokknak nem volt még kész állapota, így nem tudtuk megvalósítani a tesztelést" - számolt be Álex Rins a 'Por Orejas' podcastban.

Mivel a Yamaha ebben az évben már nem tervez további privát teszteléseket, a V4-es motorblokkját csak 2025-ben lesz lehetőségük kipróbálni a versenypályán. Valószínűleg a január 31. és február 2. között esedékes sepangi shakedown során kerülhet erre sor. Eredetileg csak a tesztpilóták és az újonc versenyzők jelenléte volt a terv, de a jelenlegi koncessziós szabályok lehetővé teszik, hogy a két japán gyártó a nem elsőéves állandó versenyzőiket is bevonja. Ennek következtében Quartararo és Rins mellett a Pramac csapatának két versenyzője, Jack Miller és Miguel Oliveira is részt vehet a tesztelésen.

Related posts