Magyarics Tamás elemzése szerint az amerikaiak stratégiája az orosz-ukrán konfliktusban nem korlátlan, és a rendelkezésükre álló eszközök is végesek. Az Egyesült Államok támogatása Ukrajna számára fontos, de a helyzet bonyolultsága és a globális politikai
Hogyan formálja át Donald Trump és a globális politikai rendszer új logikája az orosz-ukrán konfliktus jövőjét, valamint milyen lépéseket tehet Európa saját érdekeinek védelme érdekében? Ezekről a kérdésekről beszélgetett Magyarics Tamás az InfoRádió Aréna című műsorában. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora és külpolitikai szakértő egyaránt rávilágított az aktuális hatalmi viszonyokra, a szövetségi törésvonalakra, valamint a geopolitikai realitásokra is, amelyek meghatározzák a nemzetközi feszültségeket.
Mintha Donald Trump napjai nem is a megszokott 24 órából állnának! Augusztus 15-én Alaszkában találkozik Vlagyimir Putyinnal, majd mindössze három nappal később a Fehér Házban üdvözli Zelenszkij elnököt, a NATO és az Európai Unió vezetőit. De közben nem feledkezik meg a saját belpolitikai feladatairól sem: Washingtonba rendeli a Nemzeti Gárdát, és aktívan tárgyal a szomszédos államokkal arról, miként lehetne visszatoloncolni az illegális migránsokat. Most pedig nézzük a háborút! Milyen előrelépéseket tett Donald Trump az ukrajnai orosz agresszió megfékezésében?
Nagyon nehéz megmondani, hogy meddig terjed ez a helyzet, hiszen ami a közvélemény elé kerül, az csupán a jéghegy csúcsa. Valószínű, hogy az alaszkai megbeszéléseken a három órás tárgyalások során sok más téma is felmerült, nem csupán azok az információk, amelyek végül nyilvánosságra kerültek. Hasonlóan, a Volodimir Zelenszkijjel és az európai vezetőkkel folytatott diskurzusok során is elhangozhattak olyan részletek vagy megállapítások, amelyek nem jutottak el a médiáig. Trump bármelyik féllel szemben alkalmazhat szankciókat, de úgy tűnik, az oroszokkal kapcsolatban egyetértés van abban, hogy a területi nyereség reális lehetőség. Az amerikaiak viszont nem hangoztatják, hogy minden elveszített területet vissza kell adni Ukrajnának. Jelenleg Ukrajna területének körülbelül 19 százaléka van orosz ellenőrzés alatt. Elképzelhető, hogy a frontvonalak mentén új határok alakulnak ki; amerikai vezetők, köztük Marco Rubio külügyminiszter, már korábban is kifejtették véleményüket erről. A Krím kérdése viszont viszonylag háttérbe szorult.
Természetesen! Itt egy egyedibb megfogalmazás: Igen, és 2014-ben sem került szóba ez a téma. Trump azt is megjegyezte, hogy Obama akkoriban nem tett semmit, még csak a kisujját sem mozdította, amikor az oroszok megszállták a Krím félszigetet.
Egyetlen lövés nélkül zajlott le az átadás, ahogy ő megjegyezte.
Igen, mindezeket az alapvető tényezőket egyszerűen, de faktikusan elfogadták. Úgy tűnik, hogy Ukrajna NATO-tagsága sem áll éppen napirenden. Ezek az alapvető kérdések, amelyekben úgy látszik, az oroszokkal már valamilyen megállapodás született, kiegészülnek a kereskedelmi kapcsolatok esetleges javításával, valamint a közös természeti kincsek kitermeléséről való egyetértéssel. Érdemes megjegyezni, hogy az energiapolitika terén az amerikaiak rendelkeznek talán a legerősebb eszközökkel az oroszok ellen, hiszen Trump folyamatosan hangsúlyozza, hogy szankciókat tud életbe léptetni. Azonban közvetlen szankciók már nehezen érvényesíthetők, mivel az orosz-amerikai kétoldalú kereskedelmi és gazdasági kapcsolatok volumene olyan csekély, hogy az alig gyakorolna hatást az orosz gazdaságra.
Nincs mit megvámolni, mert nem megy oda semmi.
Természetesen, itt van egy egyedivé tett változata a szövegnek: Igen, a diskurzusban most másodlagos vámokról esik szó. Oroszországnak bizonyos körülmények között alacsony áron kell értékesítenie kőolaját és földgázát, és Kína, valamint India kihasználja ezt a kedvező helyzetet. Indiában az orosz kőolajimport már a teljes behozatal egyharmadát teszi ki, míg Kína esetében ez az arány 15-16 százalék körül mozog. Egyikük sem szándékozik lemondani ezekről az energiaforrásokról, mivel az importárak drasztikus emelkedése gazdasági, társadalmi és esetleg politikai bonyodalmakat okozna. A másodlagos szankciók hatékonysága pedig megkérdőjelezhető. A közelgő sanghaji együttműködési szervezet pekingi csúcstalálkozóján, ahol Narendra Modi is részt vesz Hszi Csin-ping mellett, orosz és közép-ázsiai vezetők is jelen lesznek. Igaz, hogy ez a fórum nem hasonlítható a NATO-hoz, de informális együttműködések kialakulása nem elképzelhetetlen. Ha a nyugatiak tényleg közelebb tolják Oroszországot Kínához, lehetséges, hogy Indiát is hasonló irányba mozdítják el, ami az amerikaiak számára aggasztó lehet, hiszen korábban az volt a cél, hogy Indiát egyfajta távolságra helyezzék Kínától. Az India, Japán, az Egyesült Államok és Ausztrália közötti biztonsági együttműködés is ezt a célt szolgálja. Az indiai-kínai határviták története jól ismert, és a két ország rivalizálása a délkelet-ázsiai térségben folytatódik. Ha az amerikaiak India ellen lépéseket tesznek, az akár javíthatja is az indiai-kínai kapcsolatokat. Az amerikaiaknak tehát lehetnek eszközeik Oroszország ellen, de ezek nem korlátlanok. Ukrajnával szemben a legfőbb ütőkártyájuk az, hogy a közvetlen pénzügyi támogatásuk megszűnhet, és a NATO-n keresztül az európai partnereknek kell a lőszerutánpótlást fedezniük. Trump többször hangsúlyozta, hogy Ukrajna ügye Európa felelőssége, és elzárkózott attól, hogy amerikai katonák részt vegyenek a konfliktusban. A közelmúltban megtiltották, hogy az ukránok nagy hatótávolságú amerikai rakétákat használjanak orosz célpontok ellen, ami tovább szűkíti Ukrajna mozgásterét. Az amerikaiak rendelkezésére álló eszközök talán nem lesznek elegendőek, hiszen sok európai vezető már most is politikai tétként kezeli Ukrajna támogatását. Ha ebből a támogatásból visszalépnek, súlyos politikai következményekkel kell szembenézniük. Emellett ott van a 120 ezer ukrán menekült az Egyesült Államokban, akiknek hamarosan lejár a kétéves tartózkodási engedélyük. Az ő kitoloncolásuk Ukrajnába egy háborús helyzetben elképzelhetetlen, hiszen a civilek visszatoloncolása egy hadban álló országba már önmagában is problematikus. Számos kérdés továbbra is megválaszolatlan maradt, és a legvalószínűbb forgatókönyv az, hogy a folyamat apró lépésekben halad előre. Újabb és újabb fejlemények várhatóak. Az ukrán vezetés állítólag folyamatosan kapcsolatban áll az amerikaiakkal, de nyilatkozataik nem mindig következetesek. Néha területi kiigazításokról beszélnek, máskor viszont azt állítják, hogy az ukrán alkotmány megtiltja bármiféle terület átadását. Mindenki tisztában van azzal, hogy ha a jelenlegi helyzet folytatódik, Ukrajna nem fogja tudni visszaszerezni a Krímet vagy a Donbasz területét. Jelenleg az oroszok, ha nem is gyors ütemben, de előnyöket szereznek a fronton, és sokan úgy vélik, hogy az ukránok helyzete egyre romlik. Amikor végül a tárgyalóasztalhoz ülnek, a frontvonal pozíciója döntő szerepet fog játszani. Ha a frontvonal nyugatabbra húzódik, az oroszok nem valószínű, hogy jelentős területeket adnak fel a tárgyalások során. Emellett a legnagyobb kérdés az, hogy mit tudnak mindkét fél eladni a hazai közvéleménynek, hiszen mindkettőnek igazolnia kell a három és fél éve tartó vérontást, a több százezer halottat, sebesültet és anyagi pusztulást.
Moszkvában azt mondják, hogy győzelmet arattunk, míg Kijevben azt hangoztatják, hogy megóvtuk a hazánkat. De egyik állítás sem tükrözi a valóságot.
Ha Vlagyimir Putyin fel tud mutatni egy olyan eredményt, hogy kérem szépen megtartottuk a Krímet, plusz a Donbasz nagy része mienk, kulcsfontosságú városokkal, el tudja adni, hogy ez az eredmény. Az ukránoknál meg az lehet az eredmény, hogy mégsem vesztettünk el mindent, amit az oroszok követelnek, és most az ukrán álláspont az, hogy ők ragaszkodnak egy nemzetközi jogilag kötelező érvényű biztonsági garanciához. Hogy ezt ki fogja nekik megadni, az egy nagy kérdés, mert az amerikaiak nem akarják ezt nagyon szavatolni, tehát NATO biztonsági garanciákról nincs szó. Az ötödik cikkelyhez hasonlóról beszélnek, de ha az amerikaiak nem állnak emögött, akkor az semmit sem ér, mert mindenki azért tisztában van azzal, hogy jelen pillanatban a NATO az Egyesült Államok nélkül nem egy igazán átütő szervezet, hiába emelik föl most a védelmi jellegű kiadásokat 5 százalékra, a költségvetéseket tekintve eléggé nehéz ezt elképzelni, mivel az euróövezet együtt mozog. A felemelt katonai vagy védelmi kiadásokat el kell venni valahonnan, és látjuk, hogy például Nagy-Britanniában a Munkáspárt jelenlegi felmérések szerint elég jelentősen le van maradva már a Nigel Farage vezette párttól, a konzervatív párt még jobban, Franciaországban kormányválság van, bizalmi szavazást kell túlélni a kormánynak, Macronnak jövőre lejár a mandátuma. Németországban a koalíció megint csak egy eléggé törékeny dolog, Spanyolországban hasonlóképpen. Az olasz politika az hagyományosan meglehetősen, mondjuk, flexibilis és törékeny. Ezek az országok nincsenek azért abban az állapotban, hogy nagyszabású transzfereket tudjanak végrehajtani politikai alkuk nélkül, és a kérdés az, hogy erre képesek-e, hajlandók-e, illetve egyáltalán a szavazók eltűrik-e ezeket a nagyarányú pénzátcsoportosításokat. A németeknél Friedrich Merz kancellár a bevándorláspolitikát szeretné elég jelentősen megváltoztatni, elképzelhető, hogy onnan akarnak elvonni forrásokat az új védelmi politikára. Az amerikaiak,viszont gazdasági fölényüket jól kihasználták egyrészt Európával szemben, és most legutoljára Dél-Koreával szemben is egy majdnem hogy tükörkép-egyezményt kötöttek, magyarul a 15 százalékos vámok, az egyik ára az, hogy a dél-koreaiak 350 milliárd dollárértékben befektetnek Amerikába, 150 milliárd a hajóépítésre, nagyon hasonlít az európai-amerikai megállapodáshoz.
A domináns kutyának mindig a legnagyobb falat jut.
Igen, Donald Trump mellett más feladatokkal is foglalkozik. Menedzseli az Egyesült Államok kereskedelmi kapcsolatait a legfontosabb partnerekkel, szankciókat alkalmaz, és vámokkal manipulálja az országokat, például Indiát. Az új vámmegállapodások révén körülbelül 500 milliárd dollárra számítanak, és eddig állítólag már 130 milliárd dollárral több bevételt hozott az Egyesült Államoknak. De emellett a belpolitikai helyzet is zajlik; a Los Angeles-i események már a múlté, most a washingtoni ügyek kerülnek a középpontba. Továbbá, nem szabad elfeledkezni Chicago és New York szerepéről sem, valamint a kongresszusi körzetek átalakításának kérdése is fontos téma.
Republikánusok is, demokraták is átírták.
Természetesen, íme egy egyedibb megfogalmazás: Igen, mert jövőre kongresszusi választásokra kerül sor. Trump legújabb terve, hogy a halálbüntetést visszaállítaná Washington D.C.-ben, ahol jelenleg nem alkalmaznak ilyen szankciót, hasonlóan több mint húsz tagállamhoz, mivel ez a kérdés a tagállamok hatáskörébe tartozik. Washington D.C. különleges helyzetet képvisel, mivel az elnök a főpolgármester beleegyezése nélkül is kirendelheti a Nemzeti Gárdát, és a helyi rendőrséget is 30 napig saját hatáskörében működtetheti, utána viszont kongresszusi jóváhagyásra van szüksége. Érdekes módon azonban a halálbüntetéssel kapcsolatos döntéseket nem hozhatja meg a Fehér Ház D.C.-ben, így a főváros jogai tekintetében egyenrangú a tagállamokkal.
A Starlink szolgáltatás biztosítása Ukrajnában üzlet az amerikaiaknak, befektetés, katonai vállalkozás, területfoglalás vagy magánüzlet vagy állami üzlet? Ezt hogy kell értelmezni?
Ez a téma igencsak a szürke zónába vezet. Az amerikaiak számára nyilvánvaló, hogy nem rendelkeznek területi követelésekkel Ukrajnában, így számukra lényegtelen, hogy az orosz-ukrán határ öt kilométerrel arrébb hol helyezkedik el. Ebből a szempontból nem igazán érdeklik őket a határokkal kapcsolatos viták. Viszont, ha az amerikaiak valamilyen formában garantálni tudnák Ukrajna biztonságát, akkor már izgalmasabbá válna a határvonal kérdése. Emellett ott van az újjáépítési kérdés is, amely körülbelül 600-700 milliárd dollárra rúg. Ez egy óriási összeg, és az amerikai befektetők már most is jelen vannak a régióban, valószínűleg szeretnének részesedni az újjáépítési folyamatból. Ne feledkezzünk meg a mezőgazdaságról sem, amely szintén jelentős szerepet játszik a jövőbeni fejlesztésekben.
Óriási kiterjedésű létesítmények, ahol a gépesítés mértéke rendkívül fejlett.
Igen, az ukrán termőterületek híresen nagyon jó minőségűek. A két legnagyobb gabonaexportőr a világon Oroszország és Ukrajna, és az ukrán gabonának a piacra jutás az egyik kulcskérdés, akár Európán keresztül, akár a Fekete-tengeren keresztül. Ha az amerikaiak ott vannak, és állítólag 30 százalékot már közvetve amerikai cég birtokol, de ez is egy kicsit szürke zóna, mert vállalatok vannak hivatalosan jelen. Állítólag az ukrán élelmiszer-feldolgozóiparnak 70 százaléka közvetetten megint csak amerikai ellenőrzés alatt van. Tehát amikor az ukrajnai gabonáról beszélünk, akkor inkább ukrajnai és nem ukrán gabonáról beszélhetünk sok esetben, és az, hogy adott esetben mi jelenik meg az Európai Unióban Ukrajnából, az megint csak nem biztos, hogy kizárólag az ukrán kincstárt fogja gazdagítani. Plusz még itt érdekesen felvetődik ez a genetikailag módosított élelmiszerek kérdése.
Az amerikaiak szomszédosak lesznek a mi termőterületeinkkel?
Az amerikai és európai uniós kereskedelmi feszültségek középpontjában álló kérdéskör egyik sarkalatos pontja a genetikailag módosított élelmiszerek kérdése. Az európai országok szigorú szabályozásai miatt nem engedik be ezeket a termékeket, míg Ukrajnában éppen ellenkezőleg, aktívan termelik őket. Ha az Európai Unió úgy dönt, hogy megnyitja kapuit az ukrán élelmiszerek előtt – ami egyre valószínűbbnek tűnik –, akkor ez lehetőséget adhat az amerikai termelőknek is arra, hogy a hátsó ajtón belépjenek az európai piacra genetikailag módosított élelmiszereikkel. Ráadásul a legutóbbi amerikai-ukrán megállapodás is ezt a forgatókönyvet támasztja alá.
Természetes erőforrások.
A természeti kincseknek a közös bányászata, mert 50-50 százalékban rendelkeznének a kitermelt anyag fölött, ami az amerikaiaknak azért fontos, mert olyan anyagok vannak ebben, amelyek úgynevezett ritkaföldfémek, bár nem olyan rettentő nagy mértékben, ezzel viszont az amerikaiak tudnák csökkenteni adott esetben Kínától való függésüket, és például az amerikai-orosz gazdasági megállapodásnak is része lehetne, mert Oroszországban is vannak ilyen ritkaföldfémek. Az amerikaiaknak a fő csapásiránya nem Ukrajna, hanem az indiai-csendes-óceáni térség, és Kína az első számú vetélytárs, és nem Oroszország. Jelen pillanatban három fő hatalmi központ, az Egyesült Államok, Kína és Oroszország egyre inkább ezt az erőegyensúlyi hatalmi, politikai megközelítést alkalmazza az európaiak névleges liberális vagy posztliberális megközelítésével szemben, és ez viszont azt is sugallja, hogy Európa többek között azért nem nagyon üldögél ott ezeken a megbeszéléseken, mert az európaiak máshogy szeretnék ezeket a kérdéseket elintézni, és az oroszokkal, a kínaiakkal és az amerikaiakkal szemben Európa egyszerűen gyenge ahhoz, hogy a saját megközelítéseit rájuk erőltesse, feltehetően inkább fordítva fog történni.
Milyen érdekes időket élünk Elon Musk körül! Legutóbb, amikor szólt róla a média, egy új politikai párt alapításának szándékáról beszélt. Azóta azonban mintha elhallgatott volna, és a várakozások csendben maradtak. Kíváncsian várjuk, hogy mit tartogat számára a jövő, és vajon valóban megvalósítja-e politikai ambícióit, vagy csak egy újabb izgalmas ötlettel rukkol elő.
Elon Musk politikai szerepvállalása kapcsán, legalábbis a politikai kérdéseket illetően, érdekes megfigyelni, hogy J. D. Vance békésen fogalmazott, kifejezve, hogy Musknak a republikánus párton belül lenne a legnagyobb esélye. Ha valóban szeretné formálni a politikai tájat, akkor nem radikális módszerekhez kellene folyamodnia, hanem inkább a párt keretein belül kellene cselekednie, ahol egyébként is van lehetősége érvényesülni.
Mint támogató, vagy mint mi?
Akár az elképzeléseit illetően, de, mint szponzor, mindenképpen. Vagy nemcsak az elképzeléseket, hanem a saját platformjait a Republikánus Párt mögé állítani, akár a kommunikációs forradalomhoz való hozzájárulását a Republikánus Párt szolgálatába állítani. Ez nagyon fontos lesz, mert úgy tűnik, hogy egyre inkább a kibertérben dőlnek el a politikai kérdések is, tehát a hagyományos médiumok sokkal kisebb szerepet játszanak az elnökválasztásnál.
Van még republikánus párt, vagy csupán Trump követőinek csoportja létezik? Trump és a mögötte álló támogatóik dominálják a politikai színteret.
Két rendkívül karakteres figura áll a középpontban, Trump és Musk, és nyilvánvaló, hogy a két domináns egyéniség nehezen fér meg egyetlen Fehér Ház keretein belül. A harmadik politikai erő létrehozásának valószínűsége gyakorlatilag nullára tehető. Számos próbálkozás történt már ezzel, például Theodore Roosevelt révén, aki érdekes módon Donald Trump egyik példaképe. Roosevelt a reálpolitika híve volt, aki nem csupán a saját érdekeit nézte, hanem az erőpolitika szempontjából közelítette meg a világot. Trump többször is hivatkozott rá, mint inspirációra.
Rendben van, de ő egy háborús vezető volt.
Theodore Roosevelt jelentős szerepet játszott a történelemben, nemcsak azért, mert sikeresen közvetített az orosz-japán háborúban, aminek eredményeként megkapta a Nobel-békedíjat, hanem azért is, mert a Panama-csatorna megépítése körüli ügyekben is aktívan részt vett. Ezen kívül Roosevelt nagyarányú hajóhadépítésbe kezdett, hogy demonstrálja az Egyesült Államok globális hatalmát. Az általa létrehozott "fehér hajóflotta" világkörüli útja szimbolikus üzenetet közvetített: az Egyesült Államok már nemcsak regionális, hanem világméretű hatalommá vált. A politikai pártok színterén is érdekes történések zajlottak. A legutóbbi sikeres harmadik párti próbálkozás 1992-ben történt, amikor Ross Perot texasi milliárdos, aki jelentős hatással volt az elnökválasztásra, a szavazatok 19 százalékát szerezte meg. Igaz, az elektori kollégiumban nem kapott egyetlen szavazatot sem, de a republikánus szavazók közül sokat elvitt, ami Bill Clinton győzelmét segítette elő. A harmadik pártok, mint például a Zöld Párt, általában nem tudnak befutni az amerikai politikai rendszerben, mivel lényegében a republikánusok és a demokraták dominálják a teret. A Zöld Párt, amely Jill Stein vezetésével próbálkozott, szintén vitát generált a baloldali szavazók körében, különösen Hillary Clinton 2016-os kampányában, amikor a párt néhány ezer szavazatot elvitt tőle az úgynevezett csatatér államokban, ahol Donald Trump nyert. A két nagy párt, a demokraták és a republikánusok, szinte lefedik a politikai spektrumot, a szélsőbaloldaltól a szélsőjobboldalig, ami megnehezíti a harmadik pártok számára, hogy érdemi politikai befolyást gyakoroljanak. A politikai gépezet kiépítése ötven államban nem csupán anyagi kérdés, hanem hatalmas emberi erőforrást is igényel. Több ezer embert kell mozgósítani, irodákat fenntartani és világos üzeneteket megfogalmazni, miközben a két fő párt már lefedi a politikai spektrum szinte minden aspektusát. Kérdéses, hogy egy új szereplő, mint például Elon Musk, milyen üzenettel tudna belépni a politikai arénába. Valószínűtlen, hogy komoly hatással lenne a politikai tájra, és ha mégis, talán inkább a republikánusoktól venne el szavazatokat, ezzel közvetve elősegítve a demokraták helyzetét a következő választások során.
A demokraták újraélednek a választási kudarc után?
A demokraták jelenlegi helyzete igencsak aggasztó. A közelmúltban Minneapolisban zajlott a nemzeti bizottság konferenciája, ahol ismét a vesztes ideológiák mellett foglaltak állást, különösen a szélsőséges woke gondolkodásmódot emelték ki. Az esemény egyik központi előadója Tim Walz volt, akinek a súlya a politikai diskurzusban egyre inkább csökken, annak ellenére, hogy egy legfrissebb felmérés szerint ő is a potenciális elnökjelöltek között szerepel. A felmérés éllovasa Kamala Harris, aki a szavazók 29%-ának támogatását élvezi.
A kudarcot vallott elnökjelölt.
Igen, ha most lenne előválasztás, akkor Kamala Harris vezet, aki eléggé csúfosan megbukott, második Gavin Newsom, aki ugyancsak eléggé erősen balra van, és utánuk még olyanok szerepelnek, mint Ocasio-Cortezt, aki ugyancsak balról jött, és ott vannak a vadzöldek még. A Demokrata Párt erősen megosztott, úgynevezett háttéremberek, mondjuk James Carville és a többiek, akik többek között, mondjuk, Clintont segítették a Fehér Házban, azt sugallják, vagy azt mondják, hogy a Demokrata Pártnak felül kellene vizsgálni a programját. Az eddigi, ez az erősen balos, zöld és egyéb politika megbukott, és ezzel nem lehet választásokat nyerni. Nincs arról szó, hogy Trump, mondjuk, egy Ronald Reagan lenne, hanem, hogy kihez képest és kivel szemben indul. Kamala Harris rendkívül gyenge jelölt volt, rendkívül gyenge üzenetekkel, nem jól adta elő, és most adott esetben újraindítani eléggé nagy rizikó lenne. Ha nézzük a második helyezettet, persze, még két év van addig, hogy döntsenek, Gavin Newsom Kaliforniából, Kalifornia köztudottan a legbalosabb államok között van, vagy tán a legbalosabb állam.
Most éppen mostanában zajlott le a választókerületek újrarajzolása, amely a republikánusok által végrehajtott átrajzolásokra adott reakcióként történt.
Igen. A választókerületek átrajzolása is egy érdekes kérdés. Hivatalosan 1929-ben maximálták 435-ben a képviselők számát. Addig folyamatosan nőtt a képviselők száma. Amikor az Egyesült Államok megalakult, nagyjából 30 ezren választottak egy képviselőt. Most elgondolhatjuk, hogyha még mindig 30 ezer ember választana egyet, akkor tízezernél több képviselő lenne a képviselőházban. 1941-ben törvényt hoztak, hogy tízévenként, kötelezően a népszámlálás után, újra kell számolni az egyes államoknak a kongresszusi helyeit, ugyanis népességmozgás van.
Az a cél, hogy a képviselet arányos legyen, tehát egy mandátum mögött körülbelül azonos számú választópolgár álljon. Ez a megközelítés biztosítja, hogy minden szavazó hangja egyenlő súllyal bírjon a politikai döntéshozatalban.
Természetesen! Íme a szöveg egyedi változata: Igen, a közelmúltban az Egyesült Államokban megfigyelhető egy tendencia, amely során az északkeleti államok, a klasszikus értelemben vett rozsdaövezet, fokozatosan veszít a népsűrűségéből, míg a déli és délnyugati államok előnyhöz jutnak. Ez a folyamat tízévenként kötelező, és fontos, hogy a választási körzetek elosztása során egyenlő létszámú csoportok jöjjenek létre. Jelenleg egy választókörzet körülbelül 640 ezer embert számlál. Az amerikai gerrymandering, amely Elbridge Gerry massachusettsi politikusról kapta a nevét 1812-ből, lehetőséget ad különböző formájú körzetek létrehozására – ez lehet akár egy egyszerű négyzet, de akár egy bonyolult, amőba alakú is.
Tehát az érdekei szerint képes megformálni a dolgokat.
A déli államokban gyakran találkozhatunk olyan választókörzetekkel, amelyek külsejükben merőben szürreálisak. Ezt a sajátos formálást a politikai képviselet biztosítása indokolja, különösen a feketék számára, akik egyébként könnyen marginalizálódnának. Az ilyen jellegű választási körzetek kialakítása alapvető fontosságú, hiszen ha az országban léteznek biztos és bizonytalan választókerületek, akkor a politikai erők átcsoportosíthatják a szavazókat. Például, ha elmozdítunk néhány szavazót a biztos körzetből a bizonytalanba, a választási eredmények drámai módon változhatnak: a biztos győzelem helyett inkább egy szorosabb eredményt érhetünk el. Beszéljünk most Kaliforniáról és Texasról. Kaliforniában 52 képviselői körzet található, ahol a demokraták dominálnak 43-9 arányban. Itt a tengerpart mentén található összes körzet demokratikus irányultságú, míg Texasban a helyzet fordított: 38 körzetből 25 a republikánusoké. Kaliforniában demokrata többségű kormányzás zajlik, míg Texasban a republikánusok irányítanak, így mindkét állam képes volt a saját politikai stratégiáit sikeresen megvalósítani. Két másik állam is színre lép, bár nem annyira figyelemre méltóak. Utahban négy képviselői hely van, és a bíróság nemrégiben elutasította a választópolgárok által kezdeményezett határváltoztatást, Indianában pedig kilenc hely áll rendelkezésre, de ezek nem valószínű, hogy jelentős hatással lennének a nagyobb politikai játszmákra. A két legérdekesebb eset tehát Kalifornia és Texas. A politikai táj folyamatosan változik, és ha bármelyik párt sikeresen átrajzolja a választási körzeteket a saját előnyére, az komoly hatással lehet a jövő évi félidős választásokra. Az utóbbi évek tapasztalatai alapján, bármelyik párt is uralja a képviselőházat, egy-két hely megnyerése jelentős politikai átrendeződést idézhet elő. Ha a demokraták visszanyerik a képviselőházat, Donald Trump utolsó két éve a politikai küzdelem színterévé válhat, hiszen a demokraták valószínűleg ellenállnak majd minden javaslatának, sőt, már most is felmerül az impeachment lehetősége, ha a helyzet kedvező számukra. Ez a belpolitikai helyzet egy újabb harcot hozhat a képviselőház és az elnök között, miközben a következő elnökválasztási kampány is megkezdődik. Az Egyesült Államok jövője szempontjából tehát nem valószínű, hogy a legjobb formáját mutatja majd a politikai táj.
Van-e módja az Egyesült Államok elnökének a Federal Reserve-ből embert elmozdítani, vagy az elnököt idő előtti lemondásra kényszeríteni?
Az impeachment folyamata lehetőséget ad arra, hogy az elnököt leváltsák, de ehhez a szenátusban kétharmados többségre van szükség, ami nem tűnik valószínűnek. Alternatív megoldásként a kabinet a 25. alkotmánymódosításra hivatkozva eltávolíthatná az elnököt, amennyiben a kabinet többsége úgy véli, hogy ő fizikailag vagy mentálisan alkalmatlan a hivatalának ellátására.
A Fed vezetőjét is?
Igen. Az elnök fellebbezhet, akkor végül a kongresszus dönt a vitás kérdésben, és ha a kongresszus többsége úgy dönt, akkor elmozdíthatják az elnököt. De ilyenre nem valószínű, hogy sor kerül. Most ami érdekes, hogy kit mozdíthat el az elnök és kit nem, utána ez a szövetségi tartalékalappal kapcsolatos vita. Ugyanis a tartalékalap igazgatótanácsának az elnöke, Jerome Powell nem nagyon hajlandó az alapkamatot csökkenteni.
Azt mondja, hogy nem olyan idők ezek, itt minden bizonytalan.
Elvileg az elnök elmozdíthatja, ugyanis kétfajta hivatal van az Egyesült Államokban az elnök szempontjából. Az egyik az úgynevezett elnöki hivatalok, mondjuk az FBI vagy a CIA, ahol az elnök az igazgatót kinevezi, természetesen megfelelő szenátusi jóváhagyással, és utána pedig minden további nélkül másnap elbocsáthatja, mindenfajta indok nélkül. A másik, többek között a szövetségi tartalékalapnak az igazgatótanácsa, ahol az elnök jelöli, különben Trump jelölte még az első elnöksége alatt, de ők meghatározott ideig szolgálnak, és az alatt az idő alatt az elnök csak akkor mozdíthatja el őket, ha valamilyen oka van erre. Most Jerome Powell-lel kapcsolatban az okot abban találták meg, hogy a szövetségi tartalékalap épületét felújítják, és eredetileg azt hiszem 2,5 milliárd dollárt irányoztak elő, és ez már 3,1-2 milliárd dollárra ment föl, és hűtlen kezelés és minden egyéb miatt. Jerome Powell azzal védekezik, hogy ebbe beleszámolnak egy olyan épületet is, ami melléképület. Most egy másik tagot akar elbocsátani, egy hölgyet, az első feketét az igazgatótanácsban. Őt azért szeretné eltávolítani, különben Biden jelölte, mert együtt szavaz Powell-lel a magas alapkamatok ügyében. Azelőtt, hogy jelölték volna az igazgatótanácsba, be kell adni mindenfajta papírokat, és nyilatkozni kell a vagyoni és egyéb helyzetről, és ő két államot is megjelölt állandó lakhelyként, ami nem lehet, csak egyik állam lehet. Emiatt Trump azt mondja, hogy vétett a törvények ellen, és ő, mint a törvények legfőbb őre, el kell, hogy távolítsa. Plusz még van egy másik vita a republikánus pártvezetőkkel szemben is, ugyanis ha kinevez valakit az elnök, vagy jelöl valakit az elnök, akkor az az államból származó szenátornak joga van véleményt mondani. Kék cédulával lehet adott esetben vétót emelni, és akkor ha a saját államában lévő szenátorok nem támogatják a jelölést, akkor ejtik. Trump az első elnöksége alatt kétszázegynéhány ilyen bírót tudott jelölni, most pedig az első hét hónap alatt ötöt. Ugyanis ezeket a demokraták többek között ezekkel a blue slipekkel megakadályozzák, hogy egyáltalán meghallgassák a szenátusban, és azért van a Republikánus Párton belül most feszültség, mert a vezetői, mondjuk Chuck Grassley és a többiek, ezt a szenátusi hagyományt, figyelembe veszik. És Trump azt mondja, hogy kérem szépen, ez nem alkotmány, ez nincs az alkotmányban bent, ezt nem kellene figyelembe venni, a demokratáknak a politikai játszmája, és nem kellene, hogy velük játszanak. Viszont a republikánusok tudják azt, hogy fordulhat a helyzet, demokrata elnök jöhet, és akkor viszont adott esetben nekik lesz joguk arra, hogy egy nekik nem tetsző, demokrata elnök által jelölt bírót tudjanak megtorpedózni ezzel a plusz flippel. Tehát ilyen szempontból azért a szenátorok összetartanak, mert a saját hagyományaikat és az előjogaikat nem akarják föladni, mert tudják azt, hogy elnökök jönnek-mennek, de ők esetleg maradhatnak, elnök maximum nyolc évig lehet valaki, de szenátor élethosszig lehet.
J. D. Vance alelnök jelenlegi pozíciója ideálisan van kialakítva ahhoz, hogy az elnök utódjaként lépjen színre.
Valóban, Trump egy alkalommal kifejezte, hogy Vance-t megfelelő jelöltnek tartja erre a szerepre. Ugyanakkor nem titok, hogy a Republikánus Párton belül számos olyan politikus van, akik szintén ambicionálják az elnöki posztot. Gondoljunk csak Ron DeSantisra vagy Marco Rubióra, akik szintén jelentős támogatottsággal bírnak.
Ron DeSanctimonious, ezt mondta róla az elnök a kampányban. Egy szenteskedő fickó. Meg is verte, vissza is lépett.
Az elnökök gyakran nyújtanak bizonyos mértékű támogatást az alelnökeiknek. Gondoljunk csak az idősebb Bushra, akinek Reagan volt a szövetségese – ezek valóban a régi szép idők voltak, amikor a politikai életben még akadtak úriemberek. Manapság azonban a politikai táj érezhetően megváltozott, és a játszmák sokkal keményebbé váltak. Például 2016-ban Barack Obama nem igazán állt ki Biden mellett, és Hillary Clinton lett a párt elnökjelöltje, ami Biden számára nem volt éppen kedvező helyzet.
Biden sem nagyon sokat segítette Kamala Harrist.
Legutóbb Biden nem igazán tűnt ki a nyilvánosság előtt, és elképzelhető, hogy Barack Obama emlékszik arra, amikor 2008-ban, politikai ellenfeleként, megjegyezte, hogy végre van egy fekete politikus, aki összefüggően tud beszélni. Ez a megjegyzés talán nem volt kedvező Biden számára. Ugyanakkor Biden nyolc éven keresztül alelnökként szolgált Obama mellett. Fontos megemlíteni, hogy politikai játszmák zajlanak a háttérben; Obama külpolitikai ismeretei nem voltak kiemelkedőek, míg Biden 36 évet töltött a szenátusban, ahol hosszú ideig a külügyi bizottság tagja volt, így széleskörű nemzetközi kapcsolatokkal rendelkezett. Biden egyfajta stabilitást adott egy belpolitikai vezetőnek, aki nem rendelkezett hasonló tapasztalatokkal. Azonban Obama 2016-ban és 2020-ban sem támogatta kifejezetten Bident. Jelenleg úgy tűnik, hogy Trump és Vance között nincsenek hasonló feszültségek. Persze, hogy mi fog történni a következő két évben, azt nehéz megjósolni, de egyelőre úgy tűnik, hogy egy hullámhosszon mozognak a bel- és külpolitikai eseményekkel kapcsolatban.
