**Mädhouse - Plead The Fifth: Lemezismertető** A Mädhouse legújabb albumának, a "Plead The Fifth"-nek a megjelenése igazi zenei csemege a modern rock kedvelőinek. Az album egy különleges utazásra invitál, ahol a dallamok és a szövegek együttesen teremtik

A '80-as években, amikor az ember a Los Angeles-i Sunset Boulevard-on sétálgatott, szinte biztos, hogy - ha nem is minden bokor mögött - találkozott egy glam vagy hajmetal bandával. Ez a zenei irányzat éppen a csúcspontján volt, fényesen ragyogva a rockzene színpadán. Azonban a zenetörténelem viharai nemcsak ezeket a zenekarokat sodorták el, hanem a stílus egészét is, amely egykor a város éjszakai életének elválaszthatatlan része volt.

Mindazonáltal voltak olyanok, akik nem engedték feledésbe merülni a glam metal műfaját – és nem is a világ túlsó felén, hanem éppen a szomszédos Ausztriában. A bécsi Mädhouse ebben a zenei színtéren tevékenykedik, ahol a hangzásukat jelentősen frissítették, és úgy vélem, a zenészek tudása is messze meghaladja sok korabeli társukét.

Az album összességében kifejezetten élvezetes. Persze, nem tagadom, hogy van rajta néhány dal, ami nem igazán lopta be magát a szívembe – de szerencsére ezekből nem sok van. Az "I Die Alone" például egy olyan szám, amit akár a Mötley is eljátszhatott volna, míg a "We Run Riot" és az "It's Another In My Head"... nos, az előző nem igazán győzött meg, de az utóbbi egy erőteljes nosztalgiaérzést kelt bennem. Ugyanez a helyzet a "Live And Tease"-zel is: ez a stílusú dal már a múltban sem volt a kedvencem.

Innen viszont már csak pozitívumok következnek. A nyitó Midnite Fever egy modern köntösbe bújtatott, húzós '80-as évekbeli dal, remek zenei részekkel. A Loveplace tipikus, zsigeri Mädhouse-szerzemény. A derékhadból a Bring On The Night simán visszahozza a műfaj virágkorát, a Wicked Hearts kicsit "málházósabb", de abszolút élvezetes darab, a Mad To The Bone pedig a maga játékos danolászásával színesíti a lemezt.

Érdekességként megemlíthetjük, hogy egy különleges feldolgozás is napvilágot látott: az amerikai dallamos rockbanda, a Giants egyik slágerét dolgozta fel a Mädhouse. Az új verzió igazán figyelemre méltóra sikeredett!

Ahogy már korábban is utaltam rá, a zenészek valóban lenyűgözően teljesítenek – különösen a gitárosok, akik igazi sztárként ragyognak a színpadon. Tommy hangja gyakran nosztalgikus emlékeket idéz Stephen Percy (Ratt) karakteres orgánumáról.

A zenekar célja, hogy átvegye a stafétát az öreg motorosoktól, és újraélessze a műfajt a fiatalabb generáció körében. Úgy tűnik, jó úton haladnak: modernizálták a több mint negyvenéves hangzást, zenéjükben ott a húzás és a dög is. Igaz, nem léptek ki a komfortzónájukból - de szerintem ez nem is volt cél.