Leó pápa fohászkodik a grazi lövöldözés tragikus áldozataiért - Vatikáni Hírek


A szerdai általános audiencia végén a Szentatya különleges imáival ölelte körül a grazi középiskolában történt tragédia áldozatait. Üdvözölte a világ minden tájáról összegyűlt híveket, és arra ösztönözte őket, hogy a közelgő Szentháromság vasárnapjára készítsék fel szívüket az Atya, a Fiú és a Szentlélek befogadására.

XIV. Leó pápa a Szent Péter-téren összegyűlt körülbelül negyvenezer hívő előtt tartott katekézise után mély részvétét fejezte ki a kedden történt tragikus esemény kapcsán, amely megrázta a világot. Egy grazi középiskolában egy korábbi diák nyitott tüzet a tantermekben, ami következtében tizenegy ember, köztük kilenc fiatal diák, életét vesztette, valamint mintegy harmincan megsérültek, köztük többen súlyos állapotban vannak. Az áldozatok 14 és 18 év közötti diákok, és a tragédia során egy felnőtt is elhunyt. Az elkövető, aki végzett magával, szintén a halottak között van. A grazi egyetemi kórházban ápolt egyik sebesült sajnos néhány órával később belehalt sérüléseibe. A pápa imáit ajánlja fel mindannyiukért. "Szeretném kifejezni együttérzésemet a grazi iskolában történt tragédia áldozatai iránt. Gondolataim a családokkal, a tanárokkal és az iskolatársakkal vannak. Kérem, hogy az Úr fogadja be őket békéjébe" – fohászkodott Leó pápa.

A lengyel zarándokokhoz intézve szavait, emlékeztette őket, hogy júniusban a népi ájtatosság keretében különös tisztelettel fordulnak Jézus Szent Szívéhez. Bátorította őket, hogy ápolják ezt a hagyományt, és bízzák magukat Krisztus Szívére, aki az élet és a szentség kimeríthetetlen forrása. Kérjék bizalommal az Urat, hogy nyissa meg előttük szívének titkait, és hallgassa meg őszinte kiáltásukat.

Az angolul beszélő hívek számos csoportja gyűlt össze az audiencián, különösen Anglia, Skócia, Belgium, Kamerun, Zimbabwe, Kína, Indonézia, a Fülöp-szigetek, Szingapúr, Kanada és az Amerikai Egyesült Államok területéről. A Szentháromság vasárnapjára való felkészülés jegyében a pápa arra bátorította őket, hogy nyissák meg szívüket az Atya, a Fiú és a Szentlélek befogadására.

A francia nyelvű zarándokcsoportok Gabonból, Svájcból, Réunionról és Franciaországból érkeztek együtt, hogy megéljék közös hitüket. "Bízzuk Jézusra nehézségeinket, határainkat és gyengeségeinket, akárcsak a hozzánk legközelebb állók terheit. Ne feledkezzünk meg azokról sem, akik szenvednek és elveszettnek érzik magukat, és keressük a kiutat a sötétségből. Kiáltsatok értük is, és biztosak lehettek abban, hogy az Úr meghallgat titeket, és szeretettel fogadja el imáitokat!" - hangoztatta a pápa a francia zarándokok előtt.

A kínai híveket arra buzdította a Szentatya, hogy éljék meg életükben a Szentlélek működését, hogy sugározzák maguk körül a hit örömét.

Az olasz csoportok között kiemelten köszöntötte a pápa a könyvelők és könyvvizsgáló szakértők zarándoklatát. Jelentős szerepet töltenek be a pénzügyi erőforrások kezelésében, valamint a vállalkozások és az egyes állampolgárok támogatásában. Végezzék munkájukat odaadóan és felelősen, hozzájárulva így a társadalom jólétéhez, valamint az etikus és igazságos gazdasági fejlődéshez. Több szerzetesi kongregáció tagjai is jelen voltak a Szent Péter-téren. Hozzájuk fordulva Leó pápa azt kívánta, hogy találkozásuk Péter utódával ösztönözze őket a hit útján való kitartásra, és így olyan közösségeket hozzanak létre, amelyek képesek hatásos evangéliumi tanúságot tenni a mai világban.

A fiatalokhoz, betegekhez és ifjú házasokhoz intézett üzenetében a Szentatya a közelgő Szentháromság vasárnap ünnepére irányította a figyelmet. A Szentháromság misztériumának mélyebb megértése segítse őket abban, hogy egyre inkább felfedezzék az isteni szeretet gazdagságát, és minden helyzetben hűen követhessék az Úr akaratát. Szeretetteljes szavakkal üdvözölte a pápa az olasz Etika, Kultúra és Sport Mozgalom tagjait az audiencián, kifejezve támogatását és bátorítását.

A Szentszék Sajtóközpontja arról tájékoztatott, hogy a várható nagy melegre való tekintettel június 15-én, vasárnap a sport jubileumára meghirdetett szentmisét nem a Szent Péter-téren mutatja be a pápa 10 órakor, hanem fél órával később, vagyis fél 11-kor a Szent Péter-bazilikában kerül sor a szertartásra.

Related posts