Az új év kezdetén a magyar szépségkirálynő izgalmas és egyedi tervekkel vág neki a következő időszaknak – Metropol.


Dr. Kenéz Nóra tavaly szeptemberben vehette át a koronát Blága Tündétől a Miss Universe Hungary 2024 döntőjében. Így ő képviselhette a világversenyen hazánkat és bebizonyíthatta, hogy a magyar lányok nemcsak szépek, hanem okosak is. A 28 éves gyógyszerésznek viszont komoly tervei vannak az új évben.

"Ezt az évet szeretném a Miss Universe szépségkirálynőjeként arra használni, hogy még többet tudjak segíteni a rászorulóknak. Ezért majd az Egy lépéssel több alapítvánnyal szeretnék szorosan együtt dolgozni" - kezdte dr. Kenéz Nóra, aki elárulta, hogy a munkája miatt is több ponton kapcsolódik az alapítványhoz.

"Úgy érzem, hogy a megfelelő helyen vagyok, és rengeteget tudok tenni a rászoruló családokért, akik közül sokakat már személyesen is megismertem a munkám során. Mindenki, aki részt vesz ebben a programban, rendkívül elkötelezett, és ez még inkább ösztönöz engem is" - osztotta meg gondolatait a szépségkirálynő, aki például jól ismeri Győrfi Pált, akivel közös szakmai háttérük miatt szoros együttműködésre készülnek.

Persze nemcsak a munkából áll majd a szépségkirálynő á 2025-ös éve. Komoly tervei vannak azt követően is, miután lejárt a mandátuma, mint szépségkirálynő.

Related posts