Kósa Ádám: Ünnepeljünk közösen, akadályok nélkül, együtt!


"Szent István ünnepe az összetartozás és a közös értékek megélésének napja, amelyhez mindannyiunknak joga van egyenlő módon kapcsolódni. Ezért kiemelten fontos számunkra, hogy idén is minden állampolgár - köztük a fogyatékossággal élő emberek és családjuk - teljes értékű részesei lehessenek az augusztus 20-i rendezvényeknek" - hangsúlyozta a Belügyminisztérium fogyatékosságügyi államtitkára keddi közleményében.

Kósa Ádám közölte, hogy a kormány és a fogyatékosságügyi szervezetek közötti szoros együttműködésnek köszönhetően az állami ünnep idén is fizikailag és infokommunikációs szempontból akadálymentesített formában valósul meg.

A Kossuth téren, az Andrássy Gyula-szobor és a Parlament épülete között egyedi élmény várja a mozgáskorlátozott embereket és családjaikat, akik akadálymentes és biztonságos környezetben élvezhetik a tűzijáték látványát. Emellett a siket és nagyothalló közösség tagjai számára is biztosított a jelnyelvi tolmácsolás, így teljes mértékben átélhetik az események izgalmát - tájékoztatott Kósa Ádám.

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy az akadálymentesítés nem csupán egy technikai feladat, hanem egy mélyebb üzenetet hordoz: azt, hogy minden egyes közösségi tag egyenlő méltósággal bír, és egyformán részt vehet a közös hagyományokban és értékekben.

A kormány elkötelezte magát amellett, hogy minden jelentős állami eseményen figyelembe vegyék a speciális szempontokat, hiszen az ünneplés csak akkor válik teljessé, ha abban mindenki részt tud venni - hangsúlyozta.

"Összefogva ünnepeljünk, akadályok nélkül, közösen és örömmel!" - fogalmazta meg Kósa Ádám.

A részletes információ a programokról, a megközelíthetőségről és az akadálymentesített helyszínről a www.meosz.hu és a www.sinosz.hu oldalakon érhetők el - olvasható a közleményben.

Related posts