Két fatális tévedés, két élet tragédiája az autópályán.


A sofőr és az utasai is vétettek, ennek következtében ketten már nem térhetnek vissza szeretteikhez az M15-ös autópályán történt baleset után.

2024-ben egy tragikus baleset történt, amelynek következményeként a Győri Járási Ügyészség nemrégiben vádat emelt egy 22 éves román férfi ellen. Ez a halálos kimenetelű eset számos tanulságot tartogat számunkra.

A vádirati tényállás szerint a 22 éves román férfi 2024 augusztusában Németországból tartott haza, Romániába egy mikrobusszal. A buszban rajta kívül még heten utaztak, ők sajnos nem használták a biztonsági övet.

A sofőr az M15-ös autópályán, az M1-es autópálya irányába haladt a reggeli órákban, mikor fáradtságából eredő tompultsága olyan mértékűre fokozódott, hogy a kisbusz legalább 2,5 - 3,0 másodpercre irányítás nélkül maradt. Ekkor a vádlott által vezetett jármű 122-129 km/h sebességgel letért a leállósávba, ahol nekiütközött az ott műszaki hiba miatt várakozó kamionnak. Az ütközéstől a kisbusz az árokba csapódott.

A baleset során a jármű utasai közül ketten olyan súlyos sérüléseket szenvedtek, hogy a helyszínen életüket vesztették. További három utas szenvedett maradandó, súlyos sérüléseket egy személy pedig könnyebben sérült.

Kell-e mondani? Ha valaki fáradtnak érzi magát, akkor meg kell állni pihenni, még mielőtt eljutnánk a mikroalvásos állapotba. Ez a szint már súlyos ittassággal összevethető koncentrációvesztéssel azonos.

A biztonsági öv használata kiemelkedő jelentőséggel bír, hiszen az autógyártók hosszú órákon át tartó kutatások és fejlesztések révén folyamatosan törekednek arra, hogy minél hatékonyabbá tegyék ezt az életmentő eszközt. Baleset esetén a biztonsági öv képes megóvni a használó testi épségét. Gondoljunk csak bele: egy be nem kötött, 75 kilogrammos test mozgásban nem csupán önmagában jelent veszélyt, amikor egy álló tárgynak ütközik, hanem a jármű többi utasára is komoly következményekkel járhat.

A szakvélemény szerint ha a fenti eset során a sértettek használták volna a biztonsági övet, úgy nem szenvedték volna el a halálhoz vezető sérüléseiket. Sajnos hazánkban is nagyon sokan nem használják ezért is bírságolnak meg sokakat a rendőrök.

Az ügyészség a román férfit halálos baleset okozásával vádolja, vele szemben öt évig terjedő szabadságvesztés büntetés is kiszabható. Az ügyben az érdemi döntést várhatóan a Mosonmagyaróvári Járásbíróság fogja meghozni.

2025 augusztusától szigorúbban büntetik a biztonsági öv használatának elmulasztását. A Vezess korábbi cikkében olvashatod el a részleteket.

Related posts