Kárelhárítási intézkedések a Balatonnál: szennyezett víz jutott a tóba.


Balatonszemesnél szennyvíz jellegű víz került a Balatonba - tájékoztatta az önkormányzat az MTI-t hétfőn. A közleményben hangsúlyozták, hogy fürdési tilalomra nincs szükség.

A sonline.hu azt írja, a Dél-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság közösségi oldalán tett hivatalos bejegyzésében azt írta, hogy a Lidó köz utca mellett lévő csapadékvíz elvezető árokba került emberi ürülékkel szennyezett, fekáliás víz, ami a Balatont is érinti. A hatóság emiatt első fokú vízminőségi kárelhárítási készültséget rendelt el Balatonszemes térségében.

A lakóparkot működtető vállalat vállalta a teljes felelősséget a keletkezett károkért.

A balatonszemesi önkormányzat hivatalos közleményében hangsúlyozta, hogy...

Hozzáfűzték: a Dél-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság szakértői sürgős fertőtlenítést rendeltek el, valamint intézkedtek a felújítás alatt álló kivezető árokban felgyülemlett víz eltávolításáról. Ezzel párhuzamosan minden érintett hatóság és az önkormányzat is megkezdi a jogi lépéseket a károkat okozó vállalkozással szemben - tették hozzá.

Tudatták azt is, hogy a vízügyi igazgatóság, a katasztrófavédelem és az önkormányzat munkatársai közösen végzik a szennyezés felmérését és az intézkedések végrehajtását a további károk megelőzése érdekében, és minden anyagi felelősség a károkozó céget terheli.

Az önkormányzat tájékoztatása szerint a hatóság hétfőn ellenőrizte a vízminőséget a területen, és az ellenőrzést követően

Nem volt szükség fürdési tilalom bevezetésére.

Egyben arra kérik a lakosságot és a fürdőzőket, hogy fokozottan figyeljenek a helyi hatóságok jelzéseire és tájékoztatásaira, és amennyiben vízminőségi problémát, vagy újabb szennyezést észlelnek, haladéktalanul jelezzék az önkormányzatnál.

Related posts