Itt találhatók a számadatok: ennyien vettek részt a tüntetésen, és ennyien látogattak el a haladók által szervezett eseményre.


A Nyilvános Rendezvények Archívuma feldolgozta azt az anyagot, amelyből kiszámolható, hányan vettek részt január 24-én a Belgrádban, Nišben, Újvidéken és Kragujevacon megtartott tüntetéseken, illetve a Szerb Haladó Párt jagodinai "mítingjén"*.

A belgrádi tiltakozó megmozdulás során a nyilvánosan hozzáférhető felvételek tanúsága szerint a szerb kormány épülete előtt körülbelül 35.000 ember gyűlt össze, míg az újbelgrádi körforgalomnál további 20.000 résztvevő várta, hogy hangot adjon véleményének.

Ez a két csoport később az Ušće városrésznél találkozott és csatlakozott egymáshoz és innen együtt vonultak a Jurij Gagarin utca felé.

"Nem állapítható meg pontosan, hányan csatlakoztak ezekhez a csoportokhoz menet közben, és azok sem számszerűsíthetők, akik a későbbiekben, a közös vonulás során egyesültek a tömeggel. Azoknak a létszáma is ismeretlen, akik egész nap különböző helyszíneken tiltakoztak Belgrádban" - hívta fel a figyelmet az Archívum.

Újvidéken a tüntetők száma elérte a novemberi, 22.000-es rekordot. Nišben a Sinđelić téren mintegy 10.500 polgár gyűlt össze, míg a kragujevaci tiltakozó sétán 5500-6000 személy vett részt.

A Nyilvános Rendezvények Archívumának becslése szerint az Aleksandar Vučić támogatására Jagodinába szervezett "mítingen"* mintegy 14 ezren voltak.

A többi településen lezajlott tüntetések résztvevőinek száma még feldolgozás alatt van, az Archívum azt ígéri, később ezeket is közzéteszik.

*Míting: Slobodan Milošević véreskezű szerb diktátor rezsimjében elterjedt kifejezés, amely olyan nagygyűlést jelent, ahová szervezetten, egy-egy szendvicsért, vagy napidíjért cserébe, esetleg munkahelyük elvesztésével zsarolva buszokkal utaztatják a "hatalommal szimpatizáló" "önkéntes" résztvevőket. Aleksandar Vučić rezsimje ennek mintájára és ugyanilyen módszerekkel szervezi a Szerb Haladó Párt nagygyűléseit. Ezúttal azonban, a fenti számok tükrében a haladók jagodinai összejövetelét már nem lehet "nagy" gyűlésnek nevezni. Ezért használtuk a szöveg fordításakor az egyébként ilyenkor szokásos nagygyűlés kifejezés helyett a szerb nyelvben elterjedt míting szót.

Related posts