Inspiráló magyar történet: Apa és fia mennyei mézkülönlegességek mesterei Egy kis faluban, a zöldellő dombok ölelésében élt egy apa és fia, akiknek közös szenvedélyük volt a méhészet. A méhek varázslatos világát felfedezve nemcsak a természet csodáit ism

A videó megtekintéséhez kérjük, engedélyezze a JavaScript funkciót, és/vagy fontolja meg egy HTML5 videó lejátszását támogató böngésző használatát.

A Sipos és Fia Méhészet egy olyan családi vállalkozás, amelyet szenvedéllyel és odaadással alakítottak ki. Sipos Béla és fia, Levente közös munkájának gyümölcseként számos ízletes, prémium minőségű méz kerül a vásárlók elé, emellett pedig szárított virágpor és az otthonunk levegőjét megtisztító méhviasz gyertyák is gazdagítják a kínálatukat. Meggyőződésem, hogy az ő inspiráló történetük méltó arra, hogy minél szélesebb körben megismerjék, és Levente a méz sokszínű világáról is rengeteg izgalmas információt osztott meg.

A közös vállalkozásunk története egy véletlen találkozásból indult, amikor egy szép nyári napon együtt részt vettünk egy helyi méhészeti bemutatón. Már akkor is lenyűgözött minket a méhek csodálatos világa és a méz előállításának folyamata. Az esemény után sokat beszélgettünk arról, hogy milyen izgalmas lenne saját méhészetet indítani. Egy évvel később, 2021 tavaszán úgy döntöttünk, hogy belevágunk a méhészkedésbe. Az első kaptárunk felállítása során rengeteget tanultunk, és azóta is folyamatosan bővítjük tudásunkat. Azóta a méhészet nemcsak munkánkká vált, hanem szenvedéllyé is, amely összeköt minket és lehetőséget ad arra, hogy együtt alkossunk valami igazán különlegeset.

Édesapám méhészkedés iránti szenvedélye 1997-ben kezdődött, szülőfalujában, Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében. Ekkor csupán két méhcsaláddal indult, amelyeket egy helyi méhésztől kapott, cserébe a segítségéért, amit a méhcsaládok költöztetésében és a mézpergetés során nyújtott. Az évek során folyamatosan dolgozott az állományának növelésén, és sikerült 2001-re 25 családra bővítenie a méhek számát. Sajnos azonban a tiszai árvíz ekkor elmosta a kaptárakat, és ezzel egy új kihívás elé állította őt.

Ezt követően, kisebb-nagyobb megszakításokkal, úgy tűnik, hogy mindig akadt néhány méhcsalád az udvarunkban, bár az állomány sosem volt igazán jelentős. Kisgyermekként gyakran álltam apa mellett, izgalommal a szívemben, miközben füstöltem a méheket. Ő mindig türelmesen elmagyarázta, mi zajlik a kaptárakban, mit művelnek a méhek, és miért van szükség a füstölésre. Ezen pillanatok mélyen bevésődtek az emlékeimbe, és a méhek világának felfedezése egy különleges kapcsolatot teremtett közöttünk.

A történet szövetének egyik fontos szála, mondhatni a sors paradoxona, hogy gyermekkoromban enyhe allergiával reagáltam a méhcsípésekre. Szinte naponta hallhattam édesanyám aggodalmát, amint heves vitába keveredett édesapámmal, hogy ne engedjen a méhek közelébe, nehogy valami súlyos bajom történjen. Ám a kitartó lelkesedésem és apám makacssága végül győzött: a méhek iránti vonzalmam nem csupán megmaradt, hanem méhészet "rabjává" váltam. 😊