Nicuşor Dan államfő Ilie Bolojant, a PNL elnökét jelölte a kormányfői posztra.

Ilie Bolojannak, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnökének adott kormányalakítási megbízást Nicusor Dan államfő.
Bolojan a PNL, a Szociáldemokrata Párt (PSD), a Mentsétek Meg Romániát Szövetség (USR) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) közreműködésével koalíciós kormány megalakítását tervezi, amelyhez a nemzeti kisebbségi frakció parlamenti támogatásával számol. Azonban várakozások szerint a választási ciklus felénél átadja a vezetést a legnagyobb parlamenti frakciót képviselő PSD kormányfőjelöltjének.
Az államfő köszönetet mondott a koalícióra készülő pártoknak az elmúlt hetekben végzett munkáért, amellyel fontos és érzékeny döntéseket készítettek elő. Az elnök szerint a pártok megértették, hogy Romániának erős parlamenti többséggel rendelkező kormányra van szüksége, és reményét fejezte ki, hogy a koalíciós pártok a továbbiakban is képesek lesznek az együttműködésre az ország érdekében.
Nicusor Dan hangsúlyozta, hogy Románia fejlődésének sürgető szükséglete, hogy a gazdaságot stabil pályára állítsák. Ehhez elengedhetetlen, hogy szilárd alapokat teremtsenek, és csökkentsék a költségvetési hiányt. Kifejtette, hogy Ilie Bolojan a legmegfelelőbb személy a román állam szükséges reformjainak végrehajtására. Bolojan nagyváradi polgármesterként és Bihar megyei önkormányzat elnökeként már bizonyította, hogy képes hatékonyan csökkenteni a költségeket, miközben növeli a hatékonyságot, és rendelkezik a jövő fejlődéséhez szükséges vízióval.
Bolojan kifejezte háláját a bizalomért, és hangsúlyozta, hogy tudatában van annak, mekkora felelősség terheli őt a költségvetési válság hosszú távú kezelésének közepette, amikor a bukaresti kormány élén áll. Kiemelte, hogy tevékenységét három alapelv fogja irányítani: az állam pénzügyi helyzetének helyreállítása, Románia jövőbeli fejlődésének biztosítása, valamint az állampolgárok iránti tisztelet megőrzése.
Azt mondta, hogy pénteken már elindítja a tárgyalásokat a koalíciós partnerekkel, hogy véglegesíthessék a kormány programját és összetételét.