Egy világhírű élsportoló lép a reflektorfénybe, amikor a világ egyik legjelentősebb és legimpozánsabb koncerttermébe lép, amely királyi pompával várja a látogatókat.
London, a világ egyik legfényesebb gyöngyszeme, számos emlékezetes esemény otthona, de csupán egyszer volt tanúja annak, hogy a Royal Albert Hall, a királyi zene temploma – melyet Viktória királynő 1871-ben avatott fel – japán elit szumósoknak adjon otthont. Ez a különleges esemény 1991-ben egy kulturális fesztivál keretein belül valósult meg, és most, évtizedekkel később, a múlt dicsőségét felidézve, elhivatott és tapasztalt szervezők révén újraéled. A szumó, amely már 1500 éve a japán kultúra szerves része, eddig csupán gálamérkőzéseken keresztül lépte át a határokat. Most azonban, másodjára a történelem során, a Grand Sumo Tournament kiválóságai elhagyják a felkelő nap országát, hogy a világ másik felén, London szívében lépjenek a dohjóra.
A rendezvény szervezői számára, ahogy Matthew Todd programigazgató a theguardian.com-nak nyilatkozott, számos különleges kihívást jelentett a körülbelül negyven szumó versenyző fogadása. Többek között olyan székeket kellett beszerezniük, amelyek teherbírása eléri a 200 kilogrammot, míg a vécék megerősítése is elengedhetetlenné vált a fokozott súly miatt. Todd kiemelte, hogy a szabványos terhelés 100 kg, de itt a duplájára kellett megoldást találniuk.
"A falba csavarozott elemek jelentik a legnagyobb kihívást" - mondta Matthew Todd, aki a szervezés végső szakaszában már kimerült és ideges volt. A részletekbe való betekintést azonban csak részlegesen engedte meg; például a rizs vásárlásáról nem volt hajlandó felfedni a pontos költséget. "Jelentős összegről van szó" - fogalmazott titokzatosan, majd hozzátette, hogy az a nagykereskedő, akitől az ételeket rendelték, a tésztakészletét teljesen felvásárolták.
Az ötnapos, szerdától vasárnapig tartó tornára mintegy negyven profi szumós érkezett Japánból, a sportág legjobbjai. A többségük először jár Nagy-Britannia fővárosában, így a kötelező programok mellett (edzések, étkezések, a délutáni háromórás szieszta, sajtóesemények) felfedező útra indultak, komoly látványosságot keltve. A szálloda, amelyben megszálltak, figyelmesen japán nyelvű várostérképeket adott nekik, amelyeken nemcsak a helyi nevezetességeket tudták beazonosítani, hanem azt is, hogy a közelben merre vannak a legjobb délutáni teázók és étkezdék, ha megszomjaznának, megéheznének, és csipegetnének pár falatot. A sportág egyik ügyeletes sztárja, a mongol Hosorju Tomokacu a gárdisták tradicionális belvárosi lovasparádéját emelte ki élményként, hozzátéve, hogy a lovaktól azért félt. No hiszen, mongolként, ha Dzsingisz kán ezt megérte volna... A vele tartó társ, a japán Daiki Onoszato a Londonról alkotott első benyomását firtató újságírói kérdésre tömör válasszal szolgált: "hideg". Viszont rögtön mentette a menthetőt, és kiemelte, hogy Harry Pottert viszont nagyon kedveli, és örül, hogy Londonban lehet.
Ez a fajta reklám tulajdonképpen nem volt elengedhetetlen az esemény szempontjából, hiszen már régóta elfogytak a jegyek. Ennek ellenére készült egy tábla, amely a helyszín egyik falán díszeleg, de nem az esemény promóciójára szolgál. Ellenben a szervezők és a résztvevők ezzel a gesztussal szeretnék kifejezni hálájukat a brit közönség rendkívüli és megtisztelő érdeklődése iránt.
És hogy tért vissza a szumó a Royal Albert Hallba? Nos, az esemény régóta tervezés alatt állt. Az első dátum 2021 volt, az épület 150. születésnapja apropóján tartott események, de a koronavírus-járvány ezt megakadályozta. Az ötletgazdák azonban nem csüggedtek. Igazából a mostani torna két ember projektje. Az egyik Martin Campbell-White promóter, aki az 1980-as, Japánba történt látogatása során szeretett bele a szumóba, és így aktív szerepet vállalt az első, 1991-es torna szervezésében. A másik Hakkaku Rijicho, az akkori torna győztese, aki most a japán szövetség elnöke. Utóbbinak örökre szóló élmény volt londoni győzelme, köszöntő beszédét, amit tört angolsággal tudott elmondani, viszont olyan mélyen elraktározta a memóriája, hogy ma is képes szó szerint felidézni.
Campbell-White felidézte, 1991-ben mutattak néhány lehetséges helyszínt a japán szövetség akkori tisztviselőinek, akik a Wembley-t azzal az indokkal utasították el, hogy látogatásuk napján éppen a nyolcszoros Grammy-díjas Luther Vandross adott ott koncertet, és ők úgy látták a helyszínt, hogy nem passzolna a szumót övező tradíciókhoz. A Royal Albert Hall invitálása azonban már lenyűgözte őket. Pedig a belváros impozáns részén lévő létesítmény nem egy klasszikus sporthelyszín.
Viszont azért ott is rendeztek már tenisz- és bokszmeccset, valamint erősemberversenyt. Ez a mostani azonban teljesen másvalami. Ott, ahol múlt szombaton a kétszeres Grammy-díjas amerikai gitáros, Billy Strings lépett fel, míg jövő héten a Bournemouth Szimfonikus Zenekar ad koncertet, ott most nem a színpadon, hanem a létesítmény közepén öt méter átmérőjű porondra döngölt agyag- és föld került, valamint egy kifejezetten erre az alkalomra épített hattonnás fatető. Mindezt a japán szövetség alkalmazottainak közreműködésével. A szervezet viszont nemcsak a saját kisegítő személyzetét utaztatta Londonba, hogy elkészítsék a ringet körülvevő szalmabálákat, hanem a szalmát is ők hozták magukkal a munkához, továbbá üres sörösüvegeket(!), amelyekre a bálák formázásánál van szükségük.
