"Ezen a napon nem a mi feladatunk, hogy beszédet tartsunk."
Nyolcvan év élettapasztalata után Lengyel Gábor egy váratlan levél érkezésére ébredt. Az ismeretlen feladó, Alfred Hausmann, egy nyugdíjas tanár és helytörténész Augsburgból, különös üzenetet fogalmazott meg. Hausmann azért kereste meg Gábort, mert nyomozása során öt eltűnt zsidó nő nyomaira bukkant, és úgy véli, hogy az egyikük Gábor édesanyja lehet. A levél izgalmas reménységet és titkokat rejtett, amelyek a múlt sötét árnyait világítják meg.
Lengyel Mártonné, született Stern Janka, 1907. május 23-án látta meg a napvilágot Verbón. Férjezett asszonyként és két gyermek édesanyjaként élt, amikor 1944-ben sorsának tragikus fordulata következtében Budapestről Ravensbrückbe deportálták. Két fia, Gabi és Gyuri, ekkor csupán három, illetve hét esztendős volt, és sajnos többé nem találkozhattak édesanyjukkal. Janka egyike volt azoknak az áldozatoknak, akikről évtizedeken át nem derült ki, hogy pontosan hol és milyen körülmények között veszítették életüket.
Úton az ismeretlenbe
A múlt eseményeire való visszatekintés egészen más tapasztalat, amikor az ember maga is részese volt a történéseknek. Különösen igaz ez a túlélőkre, akik gyakran csak évtizedek elteltével, lassan rakják össze az elveszett emlékképeket, ha egyáltalán képesek rá. Gábor gyermek- és fiatal éveit Magyarországon homályos ködfoltok fedik; vannak pillanatok, amelyekre már fény derült, mások pedig talán unokái fognak kutatni a múltban. Néha a sors adja meg a hírt és a kontúrokat a zavaros részletekhez. A testvérével együtt átélt üldöztetés éveit nem tudja pontosan felidézni. Nem csupán édesanyjuk hiánya nehezítette meg életüket; apjuk, Lengyel Márton, a Pesti Izraelita Hitközség főkönyvelője is eltűnt. Bár ő megúszta a borzalmakat, és sikerült túlélni a holokausztot, a részletek felidézésére, ha lett volna is szándéka, már nem volt lehetősége: 1956-ban, súlyos betegségben hunyt el, és a két fiút húgára, Fridára bízta. Az ismerősöktől és rokonoktól annyit tudott meg, hogy a háború éveiben a túlélő gyerekeket különböző védett házakban bújtatták, végül pedig a gettóba kerültek. A háború után egy ideig gyermekotthonban éltek, míg apjuk visszatérte után - mivel az otthonukat mások foglalták el - Frici néni kis lakásában találtak otthonra. A zsidó elemi iskola befejezése után Gábor a Kölcsey Ferenc Gimnázium diákja lett. A nyarak emlékezetes pillanatai a hitközség balatonfüredi nyaralójában töltött időkből származnak, ahol nagynevű, bölcs rabbik társaságában üdült. Bar micvóját tizenhárom évesen a Vasvári Pál utcai zsinagógában ünnepelte, ami különleges mérföldkő volt az életében.
Tizenöt éves volt a fiú, amikor az apja meghalt, és a történelem további súlyt adott ennek az évnek. 1956. október 23-án ott állt a Parlament előtti téren ő is, részese volt az eseményeknek. Nagynénjük, bizonytalannak ítélve a helyzetet, úgy határozott, unokaöccseit emigrálásra biztatja; decemberben hétfős zsidó csoport indult útnak nyugatra a jobb sors reményében.
Miután megléptek - Gábor így emlegeti -, Bécsben Eisenberg főrabbi segítette a következő lépésekben. Bátyjával hamar különváltak; míg Gyuri egyetemistaként Párizst választotta, Gábor egy vasárnap útra kelt Haifába. Mezőgazdasági ismereteket, földművelést, állattartást tanult, s közben barátokat, segítőket is talált. Később egy jeruzsálemi szakmunkásképzőben finommechanikát tanult, ösztöndíjas lett, majd katonaként tiszti karriert kínáltak neki. Más tervei voltak: Tel-Avivba költözött, s leérettségizett. Válaszút elé érkezett, és ő a külföldi továbbtanulást választotta, Németországban kapott ösztöndíjat. A braunschweigi műegyetemen kezdte meg tanulmányait, s bár nyelvismeret nélkül, teljesen idegen környezetben kellett boldogulnia, a nulláról felépíteni ismét mindent, a kitartás meghozta gyümölcsét. Lengyel Gábor 1972-ben műszaki mérnök-szervező diplomát szerzett, megnősült, Hannoverbe költöztek. A fiatal, immár kétgyermekes apa az iparban, tanácsadóként helyezkedett el, és aktív szerepet vállalt a helyi zsidó közösség életében; nemsokára annak elnökévé is megválasztották.
Amit valószínűleg senki - még ő maga sem - képzelt el: a budapesti zsidó fiú, akinek az édesanyja Németország földjén vesztette életét, éppen ott alakította ki sikeres és aktív életét.
