Az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) elutasította Georgescu ideiglenes intézkedések iránti kérelmét - számolt be róla az AGERPRES hírügynökség.


Bukarest, január 21./Agerpres/ - Kedden az Emberi Jogok Európai Bírósága elutasította Călin Georgescu volt államfőjelölt kérését, amelyben ideiglenes intézkedések bevezetését szorgalmazta a romániai elnökválasztás érvénytelenítésére irányuló, általa indított ügy keretében.

Az Európai Emberi Jogi Bíróság keddi nyilatkozata szerint Georgescu azt kérte, hogy a román alkotmánybíróság választás érvénytelenítéséről hozott határozatát ideiglenesen függesszék fel, amíg a keresetét elbírálják. Emellett azt is kérte, hogy a választási folyamat folytatódjon a második fordulóval. Ezt a kérelmet azonban kedden egyhangú döntéssel elutasították. Az EJEB indoklása szerint ideiglenes intézkedések elrendelésére csak rendkívüli körülmények között kerül sor, amikor a bíróság megítélése szerint a kérelmező súlyos, jóvátehetetlen kárt szenvedhet el a kérelem elutasítása esetén.

Az EJEB közleménye hangsúlyozta, hogy ez a határozat semmilyen szempontból nem érinti az eredeti kereset befogadhatóságának megítélését vagy a kereset későbbi elbírálását.

AGERPRES/(RO - szerző: Eusebi MANOLACHE, szerkesztő: Florin MARIN; HU - szerkesztő: LIBEG Zsuzsanna)

Related posts