Curtis lenyűgöző előtte-utána képet osztott meg, amely az elmúlt egy év alatt végbement átalakulását tükrözi.


Széki Attila, ismertebb nevén Curtis, már közel egy éve határozta el, hogy radikális életmódváltásba kezd. Az újpesti rapper első lépésként búcsút intett az alkoholkultúrának, és komolyan elkezdett figyelni az étrendjére és a fizikai aktivitására. A célja elérése érdekében egy személyi edzőt is bevont az átalakulásába, így hetente többször is edzőterembe látogat, hogy közösen dolgozzanak a fittségén.

Néhány hónappal ezelőtt Curtis őszintén megosztotta, miért döntött úgy, hogy 35 évesen radikális változásokat eszközöl az életében. Akkor kifejtette, hogy a karrierje szempontjából elengedhetetlen, hogy testileg és lelkileg is jól érezze magát, valamint hogy kisfiának is szüksége van rá, hiszen ő az, aki felelősen nevelheti. Nemrégiben az Instagramon számolt be követőinek a célkitűzése teljesítésének előrehaladásáról, és elmondta, hogy rapperként nincs miért szégyenkeznie az eddig elért sikerei miatt.

A két kép között pontosan egy év telt el... Hihetetlen, ahogy kinéztem és teljesen lesz*rtam... Komolyan mondom, szégyellem magam. Viszont arra rettentő büszke vagyok, amit elértem. Ma már egészségesen élek, ami miatt sokkal összeszedettebb, energikusabb és magabiztosabb vagyok. Mindenkit arra biztatok, hogy ne féljen változtatni! Soha nem késő és k*rvára megéri

- jelentette ki Curtis, hozzátéve: természetesen vannak velem páran az úton, akik nélkül nem ment volna, és akiknek hálás ezért.

Related posts