A Bikavér, Magyarország híres vörösborának egyik legismertebb fajtája, sok izgalmas kérdést vet fel a borkedvelők körében. Miért éppen ez a név? A legendák szerint a bor nevét a bikaerőre és a bika vérvörös színére utalva kapta. De vajon mitől olyan külön

A "Bulls Blood" kifejezés magyar megfelelője a Bikavér, amelyet így ejtünk: bik-ah-vair. Ez a név számos forrás szerint az egri vár 1552-es török ostromához köthető, és sokféle legenda övezi. De vajon mennyire fontos egy név, amikor bármilyen földrajzi háttérrel rendelkező, nem reprodukálható dologról, élelmiszerről vagy akár filozófiai fogalomról beszélünk? Örömmel tapasztalom, hogy egyre inkább felfedezzük a Bikavér valódi magyar ízét. A "Bulls Blood" használata számomra mindig is idegen volt, hiszen a világban rengeteg hasonló név létezik. Senki sem gondolja, hogy a magyar, egri vagy szekszárdi bikavér az egyetlen elnevezés a borkultúra hatalmas tengerében. Számos borvidék alkalmazza ezt a nevet vörösborai egy részére. Hasonlóképpen zavaró, amikor a tokaji borokkal kapcsolatban a "borok királya, királyok bora" kifejezést hallani. Ez a szlogen sok helyen elterjedt, de nem tükrözi a tokaji borok, különösen az aszú, egyediségét és zsenialitását. Ez talán személyes ügyem is lenne, ám valahogy mégsem érzem így. Az ilyen elnevezések mögött mélyebb jelentések és kultúrák rejlenek, amelyek megérdemlik a figyelmet és az elismerést.

Valószínű, hogy sokan nincsenek tisztában azzal, hogy az Ornellaia Pincészet borainak felemelkedése Toszkánában pontosan akkorra tehető, amikor ő ott dolgozott. Ez lehetőséget adott számára, hogy a borászat legkiválóbb képviselőivel találkozzon és tapasztalatokat cseréljen.

Már a 2000-es évek elején, amikor Tibor első egri boraival debütált a piacon, egy meglehetősen elbűvölő német arisztokrata hölggyel találkozott egy borfesztiválon. Tibor büszkén kínálta saját Egerből származó borait, ám a hölgy számára ez ismeretlen terület volt. Csak annyit tudott, hogy Tibor magyar borokat kínál, de a választása már előre eldőlt: „Bármit, kedves Tibor, csak egrit ne.” Hát igen, ez a mondat jól tükrözte a valóság keménységét. Ma viszont már sokkal kevesebb magyarázatra van szükség a BIKAVÉR jelentését illetően, és az elmúlt években a hazai vörösborok nemcsak a nemzetközi színtéren, hanem a borkedvelők szívében is újra felkerültek a térképre néhány kiemelkedő képviselő segítségével.

A bikavér házasítás. Nem vitás, legkevesebb három szőlőfajta borát kell elkészítéséhez a gazdának felhasználnia. Bikavéren innen-és túl érdemes mind jobban közelíteni fajtákkal és borokkal az egri adottságokhoz. A receptet többnyire ismerjük: egészséges és érett szőlő, alacsony erjesztési hőmérsékletek, visszafogott hordóhasználat. Az elérési út és maga a megvalósítás persze ennél jóval bonyolultabb. De ha a gazda jól válogatja össze a szőlőfajtákat- a bor gerincét adó kékfrankos kellően érett és elég koncentrált, a többi fajta kiválasztása és a házasítási arányok már jó, ha valóban a pincészet egyéniségét fejezik ki.

Évről évre egyre finomabbá válik a bikavér borok stílusa. Különösen Egerben a savak és a gazdag gyümölcsösség kerül a középpontba, miközben a helyi terroir karaktere is hangsúlyos szerepet játszik. Nincs egyetlen, mindenkire érvényes recept, ami a bikavér készítésére vonatkozik. Azonban nem állíthatjuk, hogy ahány borász, annyi különböző egri bikavér létezik. Ennek oka, hogy bár a borászok szabadon választhatják meg a módszereiket, a kékfrankos szőlőfajta mégis alapvető kiindulópont marad. A kiváló kékfrankos borok pedig a savak frissességéről, dinamikus gyümölcsösségéről és a visszafogott tannin tartalmáról ismerhetők fel.

Amikor az érett Gál Tibor az 1990-es évek közepén nekilátott a szőlőtelepítéseknek, a magyar őshonos fajták körüli megítélés nem éppen kedvező volt. Sokan a közömbösség árnyékában látták őket, és alig merült fel bennük az egyediség vagy a lenyűgöző savszerkezet fogalma. A bordeaux-i házasításokat sokan a kiváló minőség és eladhatóság egyedüli szimbólumaként ünnepelték, ám mára világossá vált, hogy ez a nézőpont tévesen szűkítette le a lehetőségeket. Ezért sok borász manapság fajtahiányban szenved, és gyakran kénytelen a vastaghéjú francia fajtákkal kísérletezni. Szintén elképzelhető, hogy a globális felmelegedés hatására néhány év múlva örömmel üdvözöljük a merlot és cabernet ültetvényeket, de jelen pillanatban Egerben a legkiválóbb bikavér borok alapját továbbra is a kékfrankos adja. Eger legjobb dűlőiben ez a fajta nemzetközi szinten is kiemelkedő borokat produkál, hála a sav- és tannin egyensúlynak, amely a mai ínycsiklandó vörösborok alapját képezi. A borkészítés művészete elengedhetetlen, és a megfelelő fajtaösszetétel is kulcsfontosságú. A minimális cabernet, merlot vagy syrah hozzáadása pontosan azt a határozott gerincet biztosítja a boroknak, ami lehetővé teszi, hogy egy igazán jó egri bikavér akár egy évtizeden át is megőrizze csúcsformáját. A cserzőanyagok mennyisége és minősége legalább olyan lényeges, mint a megfelelő savszerkezet. Egy dolog biztos: ebben a környezetben, amikor kóstoljuk a bort, nem érvényesülhet a felületesség.

Bármilyen stílusú bor kerül a poharunkba, érdemes legalább 15-20 perccel a kóstolás előtt kibontani, hogy a bor levegőhöz juthasson. Ez a folyamat nem csupán a palack felnyitását jelenti, hanem a bor egy kis részének pohárba való tölcsérzését is. Minden palackozott bornak szüksége van erre, függetlenül a tannintartalmától. Ha egy különösen gazdag és koncentrált borral állunk szemben, a dekantálás lehetősége is érdemes megfontolni. A legjobb megoldás, ha először megkóstoljuk a bort, és az ízek alapján döntünk. Ha a dugó kihúzása után azt tapasztaljuk, hogy a bor már most is kiváló állapotban van, elegendő a fent említett "20 perces" szabályt követni. Azonban, ha a bor zárkózottan viselkedik, és nem tudott kellően kibontakozni, érdemes átönteni egy erre a célra kialakított kancsóba vagy dekantáló edénybe. Időnként ellenőrizzük a bort, és ha még mindig zárkózott, bőséges levegőt adhatunk neki, hogy fokozatosan felfedje rejtett ízeit.

A vörösborok optimális kóstolási hőmérséklete általában 15-16 °C körül mozog. Bár ezt szobahőmérsékletnek nevezzük, ez nem feltétlenül egyezik meg a XXI. századi, száraz európai emberek által kellemesnek tartott fokkal. Érdemes inkább egy kicsit hűvösebben tálalni a borokat, mivel a pohárban gyorsan felmelegednek. Miután kitöltöttük, már nem tudjuk visszahűteni őket, ezért célszerű előre egy kicsit alacsonyabb hőmérsékletű palackokat kínálni.

A jelentkezéshez és részletes információkhoz látogass el a meszarosgabriella.hu weboldalra!

A bor világában ritka gyöngyszemként tündöklő palack, mely Kékfrankos, Pinot Noir, Syrah, Merlot és Cabernet Franc harmonikus házasságából született. Intenzív, behízelgő illatfelhője az erdei bogyós gyümölcsök gazdagságát idézi, míg a menta friss fűszeressége különleges csavart ad a kompozícióhoz. Az ízvilág a gyümölcsös aromákkal párhuzamosan bontakozik ki, mind intenzitásban, mind karakterben. Ez a bor szépen megkomponált szerkezetével hívogat; a markáns savgerinc vibráló élettel tölti meg a kortyot. A közepes tannintartalom, amely a fajtákra jellemző, együtt a telt testtel és az alkoholtartalommal egy puha, bársonyos textúrát varázsol. A komplexitás jegyében a feketebogyós gyümölcsök dominálnak az illatban, finom füstös és fás árnyalatokkal kiegészítve. Bár nagytestű, mégsem nehezedik el, inkább elegáns, játékos karakterrel bír. Gyümölcsössége ízben is megmarad, sima, hosszú lecsengése pedig most is gazdag és izgalmas élményt nyújt. Ez a bor minden kortyával újabb felfedezésekre csábít.

A bor alapját a Kékfrankos, Merlot, Cabernet franc, Cabernet sauvignon és Syrah szőlőfajták adják. Illatában felfedezhetjük a tűzköves árnyalatokat, amelyek harmonikusan keverednek aszalt gyümölcsök édességével – mindez a túlérettség legcsekélyebb nyoma nélkül. A selymes tanninok és a vibráló savak egy olyan ízélményt kínálnak, amely gazdag és összetett díszítéseként bontakozik ki a pohárban. Az ásványi jegyek diszkréten formálják az ízprofilt, miközben az elegancia végigkíséri a bort. Ez a bikavér egy igazán szerethető választás, ráadásul egy kiváló évjárat ajándéka.