Bernard Guetta: Milyen lépéseket kell tennie az amerikai Demokrata Pártnak a Trump-ellenes harc hatékonyságának növelése érdekében?

Amíg az amerikai baloldal megreked a bal- és jobboldal közötti régimódi vitáiban, addig zöld utat ad a elenlegi elnöknek.

Csak 2026 novemberéig, az amerikai kongresszusi és kormányzóválasztásokig kell várnunk, hogy felébredjünk a Trump-rémálomból, gondolhatnánk. Hiszen az amerikai elnök a hivatalba lépése óta kudarcot kudarcra halmozott Amerikában, Európában és az egész világon. Lassan elveszíti az érdeklődését az ukrajnai háború iránt, amiről azt ígérte, hogy hivatalba lépése után "24 órán belül" véget vet neki. A vámzárak zseniális ötlete fiaskóba fulladt és padlóra küldte a tőzsdéket. Az igazságszolgáltatás, a Harvard és az amerikai kincstár, a Federal Reserve elnöke szembeszáll vele. A Legfelsőbb Bíróság, noha teleültette a támogatóival, megtagadja. A közvélemény-kutatásokból kezd kirajzolódni, hogy a mérsékeltebb szavazói elbizonytalanodtak. Egyre gyakrabban szerveznek utcai tiltakozó gyűléseket is ellene.

Első ránézésre úgy tűnhet, hogy ez az ember másfél éven belül biztosan elveszíti parlamenti többségét. Valószínű, hogy akár már előbb is bekövetkezhet, ha néhány republikánus képviselő úgy dönt, hogy elhagyja a hajót, amint észreveszi, hogy a szél iránya megváltozott. Azonban Donald Trump még korántsem adta fel a harcot, és ezt két fő ok magyarázza.

Az első: nem lehetetlen, hogy sikerüljön kompromisszumot találni az iráni teokráciával,

amelynek ugyanúgy szüksége van Trumpra, mint neki rá. Az iráni mollák, akik már így is rendkívül népszerűtlenek, tudják, hogy a rezsimjük nem élné túl, ha Amerika elkezdené bombázni a nukleáris létesítményeiket, hiszen nincsenek meg az eszközeik egy valódi válaszcsapáshoz. Ugyanakkor Donald Trump sem akarja belerángatni az Egyesült Államokat egy újabb háborúba, különösen azért nem, mert Irán a közel-keleti olajmonarchiákon, Amerika szövetségesein torolná meg a támadást.

Ha Donald Trump elkerüli a mollák megalázását, hamarosan lehetősége nyílhat arra, hogy Irán lemondjon atombombája fejlesztéséről. Ez valóban figyelemre méltó eredmény lenne. Nemcsak hogy a nemzetközi közösség előtt elismerést nyerhetne, hanem ezzel egyúttal kedvező pozícióba is kerülne, hogy Szaúd-Arábiával együttműködve elismerjék Izraelt. Ezen alapulva történelmi megállapodást köthetne a muszlim országok és Izrael között, ami jelentős lépés lenne a közel-keleti béke felé.

Donald Trumpnak ezen kívül egyetlen kártya maradt még a kezében, amit muszáj jól kijátszania. Ez pedig a Demokrata Párt.

Miután egy ilyen figura 2016-ban sikeresen elnyerte az elnöki posztot, és hat hónappal ezelőtt ismét győzedelmeskedett, világosan látszik, hogy a Demokrata Párt válságban van. Nemcsak hogy képtelen megtalálni saját identitását, de még az egységét sem képes megőrizni. Azzal, hogy elfordult a szakszervezetek támogatásától és az innovatív iparágak híveként lépett fel, számos olyan férfit és nőt veszített el, akik a fizikai munkából élnek, akik a társadalmi egyenlőtlenségek áldozatai, és akik úgy érzik, hogy a politika figyelmen kívül hagyja értékeiket és hagyományaikat.

A Demokrata Pártnak sürgősen új irányokat kell keresnie, azonban úgy tűnik, hogy nem tudta még teljesen felfogni: nem csupán az erkölcsi fejlődés és a faji, valamint nemi egyenlőség védelmezője lehet. Fontos, hogy a legnehezebb helyzetben lévő emberek és a legnagyobb hátrányos helyzetű csoportok képviseletét is vállalja, ahogy azt korábban már megtette.

Amíg az amerikai baloldal megreked a bal- és jobboldal közötti régimódi vitáiban, addig zöld utat ad Donald Trumpnak. Amíg nem képes kimondani, hogy itt az ideje megadóztatni a legvagyonosabbakat, és az oktatásba, az egészségügybe és az infrastruktúrába fektetni, addig az "elitek" elleni felhorgadás továbbra is a demokraták ellen fog dolgozni.

Az amerikai demokratáknak nincs szükségük rá, hogy új politikai fókuszt keressenek. Túl sokszor megtették már. Nem kell radikalizálódniuk sem, az már így is elég sokba került nekik. Vissza kell térniük azoknak védelméhez, akiknek nincs másuk, csak a munkájuk, hogy etetni tudják a gyerekeiket, és akik olyan társadalomban akarnak élni, amely tiszteli őket.

Másképp fogalmazva, a demokratáknak sürgősen fel kell idézniük, hogy a reformista baloldal ereje csúcsán volt, amikor a javak igazságos elosztásáért küzdött, támogatta az ipari és társadalmi fejlődést, és a tőke, valamint a munka közötti folyamatos kompromisszumkeresést képviselte.