Az utolsó filmsztár A filmvászon ragyogása mögött rejlő titkok, a rivaldafényben tündöklő karakterek és a kulisszák mögött zajló élet egyaránt izgalmas. Az "utolsó filmsztár" nem csupán egy cím; egy korszak vége, amikor a régi nagy nevek utolsó fénye hal
Sam Wasson szellemi műhelyében, ahol az "Út a paradicsomba" és a "A Francis Ford Coppola-sztori" cselekményfonalait szőtte, a mennyország kapujához vezető ösvény a pokol tüzén keresztül vezet. A derűlátó, jókedvű helyzetjelentések, mint egy páncél, védelmet nyújtanak a valóság csapásai ellen, miközben mély, belső utazásra invitálnak minket egy elveszett és újra megálmodott édenkert felfedezésére.
Ez a nyugati parton alkotó író debütáló kötete magyar nyelven, amely a "hollywoodi bűntettek színhelyén", Los Angelesben született, miközben néha San Franciscóba is ellátogatott. A narratív tájakat bejárva olyan pszichológiai realitásokat és képalagutakat öntött formába, amelyek a tudat metaforáit rejtik. Feltárja az észbontó epizódok, a sűrű zűrzavar és a szemfényvesztés mögött megbúvó szimbolikát. Snittkosarában gyémánttá formálta ezt a szén- és színdarabot, amely hajtogatható road-movie-vá avanzsálódik, egyfajta ködös moziötletté, mely a színek pszichológiájára épít. Mezei werkfilmje menet közben portréfilmmé alakul, amely egy elkötelezett művész életéről és alkotói folyamatairól szól. Ez a "szokatlanul bensőséges és szókimondó" beszámoló feltárja a filmgyártás személyes árait. Bátran fedi fel a Coppola család emberi gyengeségeit, mind a magánéletben, mind a művészet terén; szikár, világos prózája irodalmi magasságokba emeli naplóját, távol állva a szimpla önvallomástól vagy tudósítástól.
Ez az egész olyan, mint egy színes, varázslatos kiállítás. Egy játszótér, ahol a fantázia határtalan. Camelot és egy nagycirkusz különös egyvelege, ahol a mese és a valóság határvonalai elmosódnak. Kísérletező szellem és kreatív babrálás uralja a teret. Fények és színek tánca, felhőfüggönyök mögött megbúvó titkokkal, egy csinn-bumm vándorcirkusz, ami csak arra vár, hogy felfedezzük. "Varázslatos Rejtélyek Útja!"
Személyes utazás, melyben a művészet határait feszegetjük; kreatív kísérletezés, szakmai kiválóság és a folyamat öröme. Itt egy lebilincselő vetített háttér, ott pedig egy mester...
beállítás, amoda egy bőszekond, közelkép, sitty-sutty... Visszakémlelt filmkészítés. Élőben. Keresztbeporzásra szánt, kreatív konglomerátum. Összefüggéstelen eszmefuttatások hímes mezeje. Dzsungellázban égő istenkísértés. Vágóasztal és egy tonna (rém)álom(analízis), olyan adósságok futóhomokjában, melyben az amerikai kapitalizmus összefekszik a kaliforniai ifjúsági kultúrával. Meg persze kukabúvárkodás, külteleki roncstelep, turkáló, melyeket teletömtek az elme törmelékeivel. A (hiába)valóság alkonyzónájából. Alulexponálva. Mintha csak egy Ealing-komédia vásznáról szakadt volna le, amolyan Howard Hughes-féle hóbortként. Jól megtermett, Mennyország kapuja-féle hatalmi túlkapás, egy Kurtz-repríz. Tékozlásként, öntetszelgésként. Ezekből a szenvedélyes, féktelen bőséggel kavargó szegmensekből áll össze a nem igazán egységes kép(let): "Energia, halál, újjászületés". Vacsorára. Nyolc fogás desszertből.
A fény és árnyék játéka által életre keltett portrék egyedi és univerzális történeteket mesélnek el. Wasson a szürke spektrumának minden árnyalatát felhasználva tervezte és alkotta meg a díszleteket, hogy a színpadot egy élő mozifilmhez hasonlóan varázsolja elénk. Olyan musicalt idéz meg, amelyben a különc, rendkívüli tehetségekkel megáldott, kissé őrült mutatványosok, bohócok, tudósok, mazsolák és „Androidok” bármikor dalra fakadhatnak, hogy kifejezzék belső vívódásaikat. A színpadon minden elem, legyen az színész, tánc vagy zenei betét, egyedi szerepet játszik, és ott, ahol a legmélyebb érzelmeket közvetítik, minden részlet a helyére kerül. Mindez egy bolond babaház berendezésében zajlik, egy varázslatos, Soha-Soha-ország határán, egy fellegvár toronyszobájában, amely tele van kreativitással és önkifejezéssel. Rítusok és ünnepek, kísértetek és démonok népesítik be ezt a kicsiny mesevilágot, ahol a felforgatott család egy hatalmas kellékes ládában éli mindennapjait. Ez a díszletekkel teli önképzőkör a filmkészítés szentélye, amelyet egy ragyogó elme, Don Francis világít meg. Ő az a sokoldalú figura, aki egyszerre bérrendező, showman és médiavezér. Olyan, mint A keresztapa Michael Corleonéje és Az esőemberek Natalie-ja egy személyben. Képzeletbeli utazása során ő egy ábrándkergető kis Gatsbyvé válik, a fiatal generáció vezéralakjaként, aki korábban komoly ígéret volt, de mára már nagypályás játékos lett. Zseniális és sztárként vonzza a figyelmet, látványosságot teremtve, miközben kötelezettségei piedesztálra emelik és egyben szétforgácsolják. Már nem csupán feltárja filmjeinek alaphelyzetét, hanem megalkotja azt, egy új dimenziót nyitva a történetmesélés világában.
Szívárványszínű kalandvilágából, a kék-rózsaszín mennyország közepén feszítve, árad Amerika. Annak érzelmi térképe. Valahol egy olasz nagy-opera és egy amerikai képregény között. Forgatókönyv-verziói személyesek, erőtől duzzadók, bánatosak, kéjesek és tündérmese-gyengédek. Álmok egy szebb világból, ahol a megtört szívek megbocsátanak. Ha nem giccstől csöpögnek. Néha szembeszökően szépen, máskor humortalanul, örömtelenül, kéjtelenül és szerelemtelenül. Vidám pszichedelikus összhatást keltve, szabadjára engedve a véletlen tébolyult múzsáit, a kollektív képzelőerő megannyi kísérletét. Elég lenyomni rajta egy gombot, mintha stúdiófilm-történeti zenegép lenne. "Frantasy", hatszázféle ötlet lavinája, mely egyetlen csúcsról szakad a nyakunkba. Folytonos vágyakozásokkal, szigorú tartózkodásokból fakadó képzelgésekkel.
