Aki már két évezrede hatékonyan óvja a kereszténységet.

A konfliktuskezelés szakrális logikájának történelmi lehetőségei – Isteni vagy emberi forrásból táplálkozik?

Ránk következő vasárnap, advent első vasárnapjával megkezdődik az új egyházi év, amely évszázadok óta így van. E különleges időszak kezdetén sokan érzik inspirálva magukat arra, hogy lelkileg számot vessenek eddigi tapasztalataikkal, és mérleget készítsenek a hálaadás és a sáfárság terén. Ez a folyamat egyéni és közösségi szinten is fontos, legyen szó egyházi vagy gyülekezeti keretekről. Mi is csatlakozunk ehhez a hagyományhoz.

Aki egyszerre használt a zsidóságnak és a keresztyénségnek

Miközben Brüsszel szívében a magyar kormány Keresztyénüldözés Elleni Államtitkársága és a Hungary Helps program keretein belül egyedülálló kiállítást nyitott meg Kereszt-tűzben címmel, amely sokakat örömmel tölthet el és elgondolkodásra késztet, fontosnak tartom, hogy a múlt értékes pillanatait is felidézzük. Évzáró összegzésünk során egy nagy adósságot kell rendezni: kifejezni hálánkat Istennek az első zsidó keresztyénvédelmező iránt.

Nevezetesen azért, hogy volt egy tudós Rabban, Tanító a zsidó Szanhedrinben, Nagytanácsban, aki a történelemben elsőként állt elő azzal a szakrális-logikai érvvel vagy stratégiával, ami egyszerre segítette saját népe köznyugalmának a megőrzését és nagy bölcsességgel a börtönből szabadult Péter és az apostolok ügyének a védelmezését. Olyan érveléssel, amiről azóta kiderült: a vallási tolerancia, a szakrális konfliktuskezelés iskolapéldája. Gamáliélről, Pál egykori keresztyénüldöző Saul-voltának professzoráról van szó, akinek lábainál tanult: "Gamáliél lábainál kaptam nevelést az ősi törvény szigora szerint, és én is így rajongtam Istenért, ahogyan ma ti mindnyájan" (ApCsel 22,3). Az idézett Nagytanácsban lefolyt vita során voltak, akik a keresztyének sorsát a legveszedelmesebb eszközzel akarták rövidre zárni: "Amikor ezt meghallották (ti. Péter védőbeszédét), dühükben a fogukat csikorgatták, és arról tanácskoztak, hogy végeznek velük" (5,35). Ehhez képest a jeruzsálemi vita végére az Isten vezette érveléssel homlokegyenest ellenkező döntés született.

Mi zajlott le mindössze harminc perc alatt, amely a keresztyénség jelenlegi állapotát és a közel három milliárd Jézus-hívőt figyelembe véve valóban mérföldkőnek számít a történelemben?

Konfliktusok kezelése a bölcsesség fényében: szakrális gondolkodás és a győzelem művészete A konfliktusok világában a bölcsesség nem csupán elvont fogalom, hanem gyakorlati eszköz, amely segít eligibilálni az összetett helyzeteket. A szakrális logika, mint a mélyebb megértés kulcsa, lehetővé teszi, hogy a helyzeteket ne csupán a felszínen, hanem a mögöttes okok és kapcsolatok tükrében is vizsgáljuk. A stratégiai győzelem nem csupán a fizikai erőfeszítések eredménye, hanem a bölcs döntések és a tudatos tervezés következménye is. Amikor a konfliktusokat e három pillér — a konfliktuskezelés, a szakrális logika és a stratégiai győzelem — mentén közelítjük meg, nem csupán a problémák megoldására, hanem egy magasabb rendű harmónia megteremtésére is törekszünk. Ez a megközelítés lehetőséget ad arra, hogy a kihívásokat tanulási lehetőségként értelmezzük, és a bölcsesség fényében alakítsuk a jövőt.

Többszörös csoda tanúi lehetünk. Lukács, az Apostolok Cselekedeteinek írója, orvosi precizitással és részletességgel mutatja be az eseményeket. Különösen figyelemre méltó Gamáliél érvelése, aki a tiszteletreméltó Hillel főpap unokájaként és a Beth Hillel iskola vezetőjeként ismert. Lukács így örökíti meg szavait: „Hagyjátok békén ezeket az embereket, és bocsássátok el őket. Mert ha emberekből fakad ez a szándék vagy mozgalom, akkor el fog tűnni. Ha viszont Istentől van, akkor nem tudjátok megsemmisíteni őket, és úgy tűnhet, mintha Isten ellen harcolnátok. Erre hallgattak” (ApCsel 5,38-39). Ez a bölcsesség, amely az Istenre figyelő ember szívéből árad, a keresztyénség iránti vallási tolerancia első jelentős győzelmét jelzi. Ezt a gondolatmenetet a mai teológiai diskurzus Gamáliél-érvként vagy Gamáliél-elvként emlegeti.

Az első, amit látnunk kell: ezt Istenre figyelve, s a korabeli Izrael köznyugalmát, békességét oltalmazó szándékkal, Isten Rúahjától, Lelkétől vezetve fogalmazta meg a Rabban. Ma sincs sem zsidónak, sem keresztyénnek más útja a békességhez, mint Istenre figyelve keresni és fogalmazni meg egy konfliktushelyzet megoldásának a kulcsát. A másik, hogy Istenre figyelve merte vállalni a véleményét, ami az adott helyzetben a többség érzelmileg, indulatilag vezérelt hangulatával szemben a józanság kisebbségi hangját és érvelését jelentette. Volt bátorsága ehhez, mert Istentől kapta az erőt. Aztán: a gamáliéli érvelésben elhangzik két szó, ami azóta is minden őszinte és mély keresztyén (és zsidó) önvizsgálat, döntéshozatal kulcsszava: emberektől van-e vagy Istentől? (Az eredeti görög szavak: eksz anthrópon vagy ek theoú, latinul: ex hominibus vagy ex Deo). Nemcsak az önvizsgálat, hanem a helyzetelemzések, vallási és nem vallási közösségi konfliktusok vizsgálatának, megoldáskeresésének fő elvi kérdése ez: emberektől való-e vagy Istentől való? Ha csak egy esztendőnkre tekintünk vissza, és feltesszük nemzetünk, egyházunk, gyülekezetünk, családunk konfliktushelyzeteivel kapcsolatosan legalább utólag ezt a kérdést, akkor vajon milyen mérleget tudunk megvonni? Deficitiset? Nulla szaldóst? Nyereségest? Ha igen, legyen áldott érte Isten, aki ezt az ősi konfliktuskezelő reflexiós kérdést adta a szívünkbe: emberektől vagy Istentől való-e, amit és ahogyan átéltél, elszenvedtél, megfogalmaztál, kimondtál, megtettél vagy mulasztottál?

Mozgalom vagy megsemmisíthetetlen közösség?

Sokan voltak és vannak a történelemben, akik szerették volna, ha a feltámadott Jézus ügye csak mozgalom vagy emberi akarás lett volna. Márpedig Isten örök közösségének, az Ige és Szentlélek szülte kiválasztottaknak a sorsa nem a megsemmisítés. Gamáliél az Isten ügyét megsemmisíteni akarókat így nevezi: theómakhosz. Istennel küzdők, ellenkezők. Hány harcos vagy csűrcsavaros, diabolikus, kifinomult érvvel és logikával, theómakhoszi szervezett ateista, materialista eszmerendszerrel, fegyverrel, büntetőtáborral próbálták már megsemmisíteni? Se szeri, se száma. Nem sikerült. Nem azért, mert Péter és az apostolok, majd az ősegyház olyan rendkívüli lett volna, hanem azért, mert a világteremtő, a Fiában világmegváltó Isten oltalma alá vonta őket, minket. Aki megígérte: "Én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig" (Máté 28,20). Mártírok voltak és lesznek, akik által még erősebbé válik a láthatatlan és a látható egyház. A gamáliéli stratégiának, vallási türelmet történelmi elvvé fogalmazó és a jeruzsálemi Nagytanácsban megvalósító Rabban múlhatatlan érdemeként írhatta Pál: "Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk? Nyomorúság, vagy szorongattatás, vagy üldözés, vagy éhezés, vagy mezítelenség, vagy veszedelem, vagy fegyver?... De mindezekben diadalmaskodunk az által, aki szeret minket" (Róma 8,31; 35; 37). A theómakhoszokkal, az Istennel küzdők ellenoldalán maga Isten áll halálon, bűnön, elmúláson győzedelmes Fiával. Annak a Péternek pedig, aki a jeruzsálemi beszéddel jött a Nagytanács, és Gamáliél elé, Jézus már megígérte: "Te Péter vagy, és ezen a kősziklán építem fel az én anyaszentegyházamat, és a pokol kapui sem vesznek rajta diadalmat" (Máté 16,18). Az eltemethetetlen c. versében Füle Lajos református mérnök-költőnk egykori és mai theómakhoszoknak, Isten-gyűlölőknek, Jézus-tagadóknak üzente a 20. század végén: "Temették ideológiákba,/tagadás útszéli árkába,/tudomány sziklái alá./Harmadnapon feltámadott!/Temették gyilkos hitvitákba,/szent háborúk szennyes vizébe,/sötét élet-cáfolatokba./Harmadnapon feltámadott!/Temetgetik ma is... Hiába".