Drucker javaslata szerint a tanárok bérét az elért eredményekhez kellene kapcsolni, míg a minisztérium inkább a nyugalom megőrzésére ösztönöz.

Új Szó-stúdió: Nem mindegy, hogy egy éhező gyereket próbálok tanítani vagy olyat, aki nem ismeri a nélkülözést

Adja magát tehát a kérdés, hogy egy sikerorientált bérezési rendszer, mennyire lenne igazságos. Abban ugyanis kétségkívül igaza van Druckernek, hogy a tanárok jutalmazása fontos,

azonban nem biztos, hogy egy ilyen rendszer elegendő motivációt nyújtana a gyakran létszámhiány miatt is megterhelt tanároknak.

Mivel az egyes oktatási intézmények különböző kihívásokkal néznek szembe, a tanárok eltérő problémákkal találkoznak a mindennapi munkájuk során.

A hátrányos helyzetű csoportok elkülönítésének megszüntetése érdekében a tárca felismerte, hogy a különböző közösségek sajátos igényeihez igazodó megoldások lehetnek a leghatékonyabbak. Ennek érdekében több innovatív kísérleti projekt indult párhuzamosan. Ezzel szemben a béremelési rendszer egységesítése ellentétes irányba mutatna, így valószínű, hogy idővel a miniszter is világosan kifejezi, hogy a diverzifikáció elengedhetetlen. Ez azt jelenti, hogy a pedagógusok fizetése különböző feltételekhez és körülményekhez kell, hogy igazodjon.

A minisztérium megkeresésünkre megerősítette, hogy több forgatókönyv is terítéken van a fizetésemelés kapcsán, már csak a szakszervezet sztrájkkészültsége miatt is.

A teljesítményalapú bérkompenzációt reális lehetőségként mérlegelik.

Azt viszont hangsúlyozzák a tárca munkatársai, hogy a folyamat elején járnak, gyakorlatilag az ötletelési fázisban.

Leszögezték, hogy ha teljesítményhez, elért eredményekhez is kötik a tanárok egyes juttatásait, akkor is tekintettel lesznek a körülményekre, így nem valószínű, hogy általános, egységes kritériumrendszert alakítanának ki.

Mindenki megnyugtatásul tehát:

Valószínűtlen, hogy azok, akik nehezebb körülmények között tanítanak, alacsonyabb bérkompenzációban részesülnének egy teljesítményalapú támogatási rendszer keretein belül.

Tehát a tárcánál egyetértenek abban, hogy a gyerekek fejlődését az ő egyéni lehetőségeikhez viszonyítva kell értékelni.

És ha a konkrétumok még nincsenek is letisztázva, az eddigi tendenciák fényében elég magától értetődőnek hat, hogy a források felhasználását nem központilag határoznák meg, hanem az adott intézmények vezetőségére bíznák, hogyan osztják ki a tulajdonképpeni prémiumokat.