A párkányi templomba megérkezett a betlehemi békeláng – FOTÓGALÉRIA | ma7.sk
Örömvasárnap alkalmából a cserkészek együttműködve a Csemadokkal Párkányba is eljuttatták a betlehemi lángot, amelyet továbbítottak a környező települések felé.
A szentmise elején a cserkészek ünnepélyesen meggyújtották a plébánia gyertyáját a betlehemi láng segítségével, miközben az adventi koszorún is életre kelt a három gyertyaláng, megteremtve ezzel a karácsonyi várakozás meghitt hangulatát.
Fóthy Zoltán esperes atya prédikációjában az öröm egyházi fogalmát járta körbe. Kifejtette, kell, hogy életünket körbelengje, alapérzésként áthassa a bizonyosság, velünk az Isten és soha nem hagy magunkra. Szomorú szentek nincsenek, hiszen az Istenhez való közelségünk nem engedi, hogy a szomorúság eluralkodjon rajtunk. Az öröm alapfokon csendes belső nyugalom, intenzívebb fokon kifelé is megnyilvánuló vidámság. Ezért az örömért imádkoztak együtt a párkányi templomban összegyűlt hívek.
Ebben az évben a Csemadok Érsekújvári Területi Választmánya is belekapcsolódott a szervezésbe.
- mondta el Sztruhár Izrael Diána a választmány elnöke.
A bajtai kórus szívhez szóló dallamai különös varázst hoztak az ünnepre, míg az Ady Endre Alapiskola két tehetséges diákja, Kovács Zalán és Khéli Emma szavalatai még inkább fokozta a meghitt légkört.
A Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség nevében Vlačuha Krisztián hangsúlyozta, hogy a cserkészek világszerte elkötelezetten dolgoznak a betlehemi láng örökségének megőrzésén és továbbadásán.
Idén sajnos a geopolitikai helyzet megakadályozta, hogy a Jézus Születése bazilika örökmécsesének lángját begyűjthessük. Helyette egy tavaly óta lángoló, a betlehemi üzenetet szimbolizáló fényforrásról indult el az út.
A hagyományok szellemében először Ausztriába érkezik, ahonnan Pozsonyba szállítják. A Pozsony-óvárosi Ferences templomban kerül átadásra, majd a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség gondozásában eljut a párkányi templom falai közé, hogy estére már ott várja a híveket.
A láng szétosztásában a helyi közösség örömére a frissen alakult párkányi cserkészek is aktívan részt vettek, rég nem láttak ennyi cserkészt a párkányi templom környékén.
A Betlehemi Békeláng különleges története és útja részletesebben is felfedezhető a következő linken: https://lang.szmcs.sk/. Itt megtudhatja, hogyan terjedt el ez a szimbolikus láng, amely a béke és az összetartozás üzenetét hordozza.