A Notre Dame nem csupán egy épület, hanem a lélek, az idő múlása és az emberi gyarlóságok örök tanúja.
Homonnay Zsolt rendezése egy intellektuális mélységgel bíró, mégis rendkívül érzelmes élményt nyújt. Kifinomult érzékkel ötvözi a Disney-féle mese világát a hugói tragédia rétegeivel, így teremtve meg egy különleges atmoszférát. A Notre Dame-i toronyőr történetének középpontjában azt a lényeges gondolatot helyezi el, amelyet Victor Hugo is hangsúlyozott: a valódi főszereplő nem más, mint a Notre Dame katedrális. Ez a monumentális építmény nem csupán a cselekmény színtere, hanem egy szimbolikus entitás, mely a lélek, az idő múlása és az emberi gyarlóságok tanújaként áll előttünk. A történet nem csupán Quasimodo és Esmeralda kitaszítottságát tárja fel, hanem mindannyiunk belső küzdelmeit és gyengeségeit is megmutatja, reflektálva a közönség saját érzelmi világára.
Földes Tamás Frollója egy különösen intenzív és hideglelős karakter, aki a belső feszültségek, a kielégítetlen vágyak és a bűntudat robbanékony elegyét hordozza magában. Kocsis Dénes (Phoebus) és Miklós Attila (Clopin) színpadi jelenléte pedig olyan erővel bír, hogy gazdagítják a produkciót, tudatosan építve fel szerepeik mélységét. A vízköpők triója, amely Nádasi Veronika, Angler Balázs és Petridisz Hrisztosz alkot, humorral és bölcsességgel fűszerezi meg a drámai feszültséget, miközben szimbolikusan a lelkiismeret hangját képviselik, így teremtve meg a produkció színes és összetett érzelmi világát.
Alan Menken zenéje és Stephen Schwartz dalszövegei a klasszikus Disney-motívumok mögött most sokkal mélyebb és drámaibb árnyalatokkal jelennek meg. Tassonyi Zsolt zenei irányítása alatt a zenekar és a kórus egy monumentális erővel formálják meg a Notre Dame akusztikus világát. A kórusbetétek szakrális hangzásukkal szinte liturgikus magasságokba emelik az előadást, gazdagítva a történet érzelmi mélységét. A vizuális koncepció és a fényterv Bodor Ákos keze munkáját dicséri, aki ügyesen hangsúlyozza a történet szimbolikáját. A LED-falak képei nem csupán díszítőelemek, hanem a "tűz" motívumát, a vágy, pusztítás és megtisztulás szimbólumát hordozzák. Különösen emlékezetes a máglyajelenet, ahol a táncosok mozdulatai magát a láng lobbanását idézik meg, ezzel fokozva a drámai hatást. A Notre Dame-i toronyőr nem csupán egy újabb darab az Operettszínház repertoárjában, hanem egy valódi művészi élmény: monumentális, érzékeny és hiteles, amely méltóképpen reprezentálja a színház új korszakát.
