A MÁV örömmel tájékoztatja az utazóközönséget, hogy 2025-ben is biztosított lesz a megfelelő számú HÉV-kocsi!


Kép: MÁV Magyar Államvasutak Zrt. - Forrás: Hegyi Zsolt Facebook profilja

Hegyi Zsolt bejelentette Facebook-oldalán, hogy a hatvanéves HÉV-vonatok pótlására felgyorsítják a forgalomból átmenetileg kivont, újabb motorkocsik felújítását. Az első tartalékszerelvény már elkészült, és jelenleg menetrend szerint közlekedik, egyelőre a szentendrei vonalon.

A MÁV-csoport vezérigazgatója hozzátette: a munkák során a szerelvény átfogó felújításon esett át. A főjavítás során a forgóvázak, a kocsiszekrény, az áramkörök, az utastér és az utasbiztonság is korszerűsítésre kerültek.

A belső tér felújítása során kollégáink teljesen átalakították a padlót, az üléseket, valamint a fűtőtesteket is kicserélték. Emellett új, az utasok biztonságát fokozó eszközöket telepítettek, köztük egy innovatív ajtóvezérlőt is. A felújított jármű korábban a H7-es HÉV vonalán közlekedett, és 2025 januárjában ismét oda tér vissza. Ez azt jelenti, hogy a csepeli vonalon - a többi vonalhoz hasonlóan - az új évben is változatlan számú HÉV fog közlekedni, ugyanolyan gyakorisággal és kapacitással.

Related posts