A "mosolygörbe" legalján helyezkedünk el: szakértők véleménye a jegybank új, éles kritikájáról az akkugyártással kapcsolatban.
- A jelentésből ez a rész csak egy keretes írás, ami néhány oldalon keresztül foglalkozik a témával. Túl sok újdonság nincs benne, a jegybank az első pillanattól fogva nem támogatja az akkumulátorgyártást. Régóta tudjuk, hogy a feldolgozóipar, a különösen a jármű-és akkumulátorgyártás hozzáadott értéke alacsony - mondta lapunknak Győrffy Dóra közgazdász.
Ahogy beszámoltunk róla, nem jött be a kormány számítása, hogy a szabad munkaerőre alapozva az autó- és akkumulátoripart kiemelten támogatva ér el növekedést, mert ezen ágazatok termelésének hozzáadott értéke messze elmarad a szolgáltatásokétól és más innovatív iparágakétól, ezért a hatékonyabb termelési módokra és ágazatokra kéne inkább koncentrálni. Erről számolt be a Népszava a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Termelékenységi jelentése alapján.
Megállapították, hogy az akkugyártáshoz kapcsolódó fejlesztések összege mára meghaladja a 6000 milliárd forintot. A kapacitás akkora lesz, hogy egyértelműen kivitelre fognak ezek a gyárak termelni, vagyis emelni fogják az export összegét, ám a legalacsonyabb hozzáadott értékkel a járműipar termel Magyarországon - pontos adatot nem közöltek, de körülbelül 15 százalékra tehető.
Az iparba befektetett ezermilliárdok sokkal gyorsabban hozhatták volna meg a várt eredményeket, és jelentősebben támogathatták volna a magyar gazdaság modernizációját, ha ezeket az összegeket, vagy akár csak egy részét olyan területek fejlesztésére fordítják, ahol a hazai hozzáadott érték jelentős. A lista élén a szolgáltatási szektor áll, de az ingatlanpiacon is több mint 80 százalékos a hazai hozzájárulás, míg a pénzügyi szolgáltatók, a tudományos kutatások és az infokommunikáció is 60 százalék feletti értékeket produkálnak.
Győrffy Dóra hangsúlyozta, hogy a jelentés középpontjában az áll, miszerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) véleménye szerint a magyar gazdaságnak sürgősen a kutatás-fejlesztés és az innováció irányába kellene elmozdulnia. Az ezekre a célokra fordított költségvetés azonban aggasztóan alacsony, sőt, az utóbbi időszakban csökkenést is mutat. Ezzel ellentétben a hozzáadott érték szempontjából alacsony szintű összeszerelő tevékenységek támogatása nem bír kedvező következményekkel – mutat rá a szakértő a jelentésben.
A Közgazdaságtan Intézet tanárának megjegyzése szerint az elemzők valószínűleg örömmel üdvözlik, hogy ebben a témában szabadabban fejezhetik ki magukat. Ugyanakkor a jelentés mellékletének 64. oldalán található ábra nem kapott kiemelt figyelmet, és a hozzá tartozó szöveg is csupán egy nagyon általános vázlatot nyújt. Mint hangsúlyozta, figyelembe véve, hogy Magyarországon egy támogatott iparágról van szó, a jelentésben ennek a résznek a jelentősége nem volt kellően hangsúlyozva.
A jegybank már nem először hívja fel a figyelmet az akkumulátorgyárakra és az autóipari beruházásokra épülő gazdasági modell kritikájára. Szakértők már évek óta hangsúlyozzák, hogy ez a rendkívül koncentrált megközelítés hosszú távon komoly kockázatokat rejt magában, és nem tekinthető fenntarthatónak. Az autóipar túlságosan hangsúlyos támogatása egyoldalú gazdasági függőséget teremt, amely nem csupán a gazdasági ciklusok ingadozásait fokozza, hanem eltéríti a figyelmet a hosszabb távon kulcsfontosságú ágazatoktól - mondta Virovácz Péter, az ING gazdasági elemzője lapunknak.
Kiemelte, hogy a magyar gazdaság erőteljes autóipari függősége fokozza a globális piaci válságok hatásait. Noha korábban voltak arra utaló jelek, hogy Magyarország részben képes lehet elhatárolódni a német gazdaságtól, a jelenlegi helyzet világosan azt mutatja, hogy az autóiparba való mélyreható koncentráció miatt az ország még sebezhetőbbé válik a globális kereslet csökkenésekor.
Az akkumulátorgyártás és a kapcsolódó iparágak nem hoznak létre valódi diverzifikációt a gazdaságban. Bár a statisztikák szerint a magyar gazdaság különféle iparágakra támaszkodik, valójában ezek túlnyomórészt az autóipar köré szerveződnek. Ennek következményeként Magyarország a "mosolygörbe" alsó szakaszán található: a gazdaságot az alacsony hozzáadott értéket képviselő összeszerelő munkák uralják, míg a magasabb hozzáadott értékű innovációs és szolgáltatási szektorban nem tapasztalható számottevő fejlődés.
- A jegybanki megállapítások ugyan fontos szakmai üzeneteket hordoznak, ám azok nem kötelező érvényűek a kormány számára. Így kérdéses, hogy ezek a kritikák milyen hatással lesznek a gazdaságpolitikai döntésekre, különösen annak fényében, hogy az akkumulátoripar már jelenleg is kiemelt stratégiai ágazatnak számít Magyarországon - tette hozzá a szakértő.