A kisvárosi Gábor, akit mindenki Zsazsának hív, különleges egyéniség a faluban. Színes ruhái és vidám személyisége mindig felvidítja a környezetét. Mindenki ismeri a történeteit, amelyek tele vannak humorral és életszeretettel. Gábor Zsazsa nem csupán a k

Anyám folyton azt sulykolja belém, hogy legyek olyan, mint Gábor Zsazsa, de valójában Janis Joplin szelleme él bennem. Utálom, hogy mindig a zongorához kényszerít, miközben a Chopin dallamai valahol mélyen a szívemben rejtőznek. Most viszont gitározni akarok, szabadon élni, a saját utamat járni. Elegem van a barátaiból, akik állandóan itt csellengenek, és a hónap közepe táján már a pénz is elfogy. Utálom ezt a kisvárost, de van egy dolog, amiért érdemes elindulni: a zeneiskola. Amikor odafelé megyek, fütyülnek utánam, és én csak megrázom a hosszú, fekete hajam, miközben szemlesütve vonulok, de az összes pillantást magamra vonzom. A testem egy élő manöken, hosszú lábakkal és hajjal, amiért ugranának rám, de én csak haladok, mert ott várnak rám. A zeneiskolában egy különös férfi vár, aki már tapasztaltabb, nős, de azt mondta, elválik. Néha megérinti a vállam, a keze lejjebb csúszik, és én támaszkodom a zongorára, ahogy felhajtja a szoknyám. Csak hátulról ölel, az arcát sosem látom, de már 17 éves vagyok, és négy napja felnőttem vele.

Anyám folyton azt hajtogatja, hogy legyek olyan, mint Gábor Zsazsa, de én inkább Bovaryné vagyok, beszorulva egy házasságba, amiből azt hittem, kiszabadulok, de nem, itt ragadtunk ebben a nyomorult porfészekben. Nincs senkim, csak a zongorám, amit a huszonötödik születésnapomra kaptam. Utálom, mert ez nem az a zongora, és ő sem az az ember, aki még mindig a feleségem. Csak elfordítja a fejét, amikor összefutunk, miközben én vacsorát főzök annak, akit férjnek hívok. Az izzadó tenyerével simítja meg a derekamat, a csöpögő szenvedélye pedig hányingert okoz. Anyám azt mondta, menjek hozzá, mert gazdag, és ez tényleg igaz; nem kell dolgoznom, de megőrjít ez a punnyadás. Tegnap lefeküdtem a legjobb barátjával, és bár rossz volt, valahol mégis édes bosszú volt. Elég! Elválok, mert tudom, hogy többre vagyok hivatva. A kapott ékszerek pedig az enyémek lesznek.

Anyám mindig azt mondja, legyek olyan, mint Gábor Zsazsa, de én Madonna vagyok! A hasamon alig látszik, hogy az új házasságomban két csodás gyereket hoztam a világra. Rájuk az apjuk vigyáz, én pedig repkedek a világban, sztár leszek! Hetente egyszer felhívom őket, szipogva mesélek nekik, mert tudom, hogy ez nekik jólesik. Aztán jön a smink, kifestem a szememet, és egy nagy ember támogat a karrieremben. Az exférjem viszont aljas módon zsarol: el akar válni, ha nem megyek haza. Mit képzel ez a suttyó? Ő csak egy pesti mérnök, míg én a világhír felé szárnyalok, mindezt 34 évesen! Közben pedig jönnek a fiatalok, a konkurencia, kinek van kedve az otthoni szürkeséghez? A hajam szőkére váltottam, és angolosítottam a nevem is. Elválhatunk, indulás!

Anyám mindig azt mondta, legyek olyan, mint Gábor Zsazsa, de én Zrinyi Ilona vagyok, a kétgyermekes hős, aki értük küzd, gyengének látszó, de erős, mégis védelemre szoruló, alulról fölfelé nézek a férfiak szemébe, most nagyon ügyesnek kell lennem, pszichológiát tanulok, alkalmazom, rövidesen 42 leszek, utolsó esélyem, hogy fogjak valakit, aki gondoskodik rólunk, mert az apjuk, a rohadék, elhagyott minket, nem engem, hanem minket, ezt naponta elmondom a gyerekeknek, akik ezért már látni sem akarják, anyámat újra látogatom, mert van ott egy ember, aki a gimiben szerelmes volt belém, ő jó lesz, ő is mérnök, mint az előző, kissé alacsonyabb, mint én, de irdatlan pénzt keres az araboknál.

Anyám folyton azt hajtogatja, hogy legyek olyan, mint Gábor Zsazsa, de én inkább Teréz anya vagyok, akit a nárcisztikusok rendre kihasználnak. A férjem, sajnos, férfiasságát egy fillér asszonytartás nélkül dobta el, de szerencsére az ötvenes nők megértik a helyzetemet és támogatnak. Elvisznek társaságba, bemutatnak új embereknek, én pedig keresem azt a valakit, akivel utazhatok, aki a megfelelő hátteret biztosítja nekem. Két évet fektettem egy idős úrba, aki végül nem akar feleségül venni, csak a társaságomra vágyott. Pedig én tíz évet letagadtam az 55-ből! Az arcom fiatalosnak tűnik a botoxnak köszönhetően, az alakom is megmaradt a régi, de a kezem már csonthajlítós és ráncos. Utálom, hogy hosszú, érzelgős beszélgetéseket kell folytatnom ezekkel a nőkkel, de ez az ára annak, hogy barátnőként kezeljenek. Így legalább kideríthetem, ki él olyan rossz házasságban, hogy elcsábíthassam a férjét.

Anyám mindig azt mondta, hogy legyek olyan, mint Gábor Zsazsa. Valami azonban mégis félresiklott, pedig, anyu, én tényleg mindent megpróbáltam! Most is itt ülök a sírkövednél, és két férfinak is írtam üzenetet, akikkel tegnap ismerkedtem meg. Igaz, csak egy gyors kézfogás volt, de én máris elkezdtem kutakodni utánuk a neten, mint mindig. Tudod, ha tudom, hogy mi érdekli őket – legyen szó bármiről, hajózásról vagy politikáról –, akkor könnyebb dolgom van. De sajnos nem válaszoltak, és gyanítom, hogy valamelyik irigy nő rosszat mondhatott rólam. Pedig tényleg olyan vagyok, mint Gábor Zsazsa: vonzó, szórakoztató és igencsak szexi. Most viszont komolyan fontolóra vettem, hogy eladom a házadat, és külföldre költözöm, mert úgy érzem, a magyar férfiak nem képesek értékelni a dekoratív, okos nőket.