"A Honvéd minden egyes rezdülését magamban hordozom."

A cikk elektronikus úton való megosztásához kérjük, kattintson ide, vagy egyszerűen másolja ki és küldje el a következő hivatkozást: https://demokrata.hu/sport/a-vezeto-mualkotasa-1008624/

- "Úgy érzem, hogy sikerült teljesen eggyé válnom a Honvéddal" - mondta még év elején, miután újraválasztották. Azért ezt a mondatot idézem, mert 23 éve tartozik a klub kötelékébe, tizenkét év vízilabdázóként, majd szakosztályvezetőként és nyolc elnöki pozícióban, az egyesület élén. Mit jelent, hogy most vált eggyé a Honvéddal, amikor már két évtizede ide tartozik?

Amikor valaki egy klubnál kezdi el a pályafutását, ritkán van teljes rálátása az egész egyesület működésére és a mögöttes dinamikákra. Talán ha az adott sportág egyetlen szakágra korlátozódik, akkor könnyebb a helyzet, de a Honvéd esetében 26 különböző szakosztály működik. A sportoló a honvédos életérzést saját sportágán keresztül éli meg, és ezt leginkább a közvetlen környezete, edzője és a saját szakosztálya határozza meg. A nagy klubnak van némi befolyása arra, hogy miként alakulnak a szakosztályok, de ez a hatás nem mindig egyértelmű. A 23 év alatt, amit itt töltöttem, megtapasztaltam ezt a sokszínűséget, és most már képes vagyok átfogó képet alkotni: látom a fejlődést, a változásokat, a szövetségi működéseket, a sportágak közötti különbségeket és hasonlóságokat, valamint az itt dolgozó emberek sokaságát. Emlékszem, hogy ezt a mondatot már régen megfogalmaztam, és mostanra valóban elértem azt a szintet, ahol a Honvéd minden rezdülését érzem. Tisztában vagyok azzal is, ha valami kibillen az egyensúlyból, és a történések nagy részét átlátom. Ha nagyobb szavakra vágyom, azt mondhatom: nem csupán cselekszem, hanem alkotok is. Az a célom, hogy olyan jól működő rendszert hozzak létre, amelyben mindenki így érez, és mindent megteszek ennek érdekében.

Ahhoz, hogy eljuss ehhez a mondathoz, szükség volt a sokszínű nézőpontok felfedezésére? Át kellett lépned a fokozatokon, és be kellett járnod a különböző látásmódokat?

Hosszú távon mindenképpen úgy gondolom, hogy szükséges ezen az úton végigmenni. Ha az életet a futás perspektívájából szemlélnénk, akkor bátran kijelenthetném, hogy hosszútávfutó vagyok. Bár lassabb tempót választok, rendkívül kitartó vagyok, így vagy úgy, de eljutok a célomhoz. Alaposan átgondolom a dolgokat, és csak akkor hozok döntést, ha már látom a lehetséges kimeneteleket. Kemény Dénes egykor azt mondta: "Ne a körülmények irányítsanak, hanem, ha lehet, te formáld őket." De ez nem csupán egy vágyálom, hanem aktív cselekvést igényel ahhoz, hogy hatással legyünk a környezetünkre. A példamutatás a leghatékonyabb tanítás. Ha mi, mint edzők, elhivatottan dolgozunk, akkor a versenyzőkben és a fiatalokban kialakul a "honvédos érzés". Ezt követően a következő lépés a Honvéd-kompatibilitás, ami egy különleges hozzáállást jelent az élethez, a sporthoz, a klubhoz, a másik emberhez, valamint a kihívásokhoz és az alkalmazkodás képességéhez. A működési modellünk alapja az, hogy a különböző sportágaink és versenyzőink kölcsönösen kiegészítik egymást, és még a legrosszabb esetben is képesek együttműködni. Ez azonban nem mindig evidens a több sportágat magában foglaló egyesületeknél; sőt, alapvető kérdés, hogyan osztoznak a helyszíneken és a meglévő forrásokon.

- A békés egymás mellett élés nem lehet egyszerű, ha ilyen sok olimpiai sportágat irányítanak. Cél egyébként olimpikonok kinevelése?

- A sikerre lehet vágyni, de nem lehet erőltetni. Az egyesület annyit tehet, hogy segíti és támogatja a sportolót, aki a Honvédot választja. Alapvetően mindenki olimpiai bajnokot akar nevelni, vagy azt gondolja, hogy egy klub ezért van, de én nem így látom. Rákényszeríteni valakire egy olyan életformát, amit úgy hívunk, hogy élsport, a lehető legrosszabb út, vagy legalábbis a nehezebb. Ennek magától, belső motivációból kell kialakulnia, nem külső ráhatásra. Számomra a legkiábrándítóbb azoknak a sportolóknak a véleményét olvasni, hallgatni, akik azt mondják egy általunk sikeresnek vélt pályafutás után, hogy mennyire szenvedtek életük során, miközben évtizedekig azt hihettük, milyen szép életük volt, hiszen azt csináltak, amit akartak. Furcsa, ha valaki a saját maga életének az áldozata lesz. Viszont sok olyan sportolót is ismerek, aki szép pályafutást futott be, esetleg a közeg része maradt, egzisztenciálisan, emberileg olyan hátteret kapott a sporttól, hogy azzal továbbra is boldog és sikeres életet tud élni. Ők azok, akik anno olimpiai bajnokok akartak lenni, és nem más akarta, hogy azok legyenek. A Honvédban a hitvallásunk: nem akarhatjuk jobban a sikert, mint a sportoló! Az nagy baj lenne, és egyben a sikerhez kevés is. Nekünk a segítésük, támogatásuk a feladatunk. Mindenki a saját életéért, pályafutásáért és boldogságáért felel. Ezt a lehető leggyorsabban fel kell ismerni.

Azt mondják, "a sportoló sikerét nem vágyhatjuk jobban, mint ő maga." Mindenki a saját sorsáért felelős, és saját döntéseit hozza meg, de emellett léteznek klub- és szövetségi elvárások is, amelyek a versenyzők vállán nyugszanak. A Honvéd saját értékrendje és filozófiája kulcsfontosságú lehet abban, hogy még a legnehezebb helyzeteket is sikerrel kezeljük. Gondoljunk csak Milák Kristófra, vagy az idén csapatunkhoz csatlakozott fiatal tehetségre, Jackl Vivienre, és az ő edzőjére, Shane Tusupra. Milyen irányt válasszunk velük kapcsolatban? Elnökként, egykori sportolóként, vagy egyszerűen csak mint ember, hogyan támogathatjuk és segíthetjük őket a fejlődésük során? Az útvonal megválasztása nem csupán a szakmai szempontokról szól, hanem az emberi értékek és támogatás fontosságáról is.

- A legjobb út mindig az egyenes, világos szabályokkal. Nagyon messziről jöttem ebbe a sportágba, nem volt törvényszerű, hogy vízilabdázzak és eljussak odáig, ahol most vagyok. Láttam a legalját és a legtetejét a vízilabdának, klub- és válogatottszinten. Mint egykori sportoló megértem minden szinten a sportolót, mint sportvezető feladatom megtalálni az utat, ami segít kimozdítani abból az élethelyzetből, ami adott esetben nem a saját céljai elérését támogatja. A sportoló nem mindig tudja, miért van gödörben, vagy nem mindig képes kezelni az extra sikert. A hitelességemet a szemükben talán az adja, hogy ezeket én is megéltem. Ugyanakkor nagyon óvatos is vagyok és csak javaslatokat vázolok fel. A döntés a végén mindig az övék kell hogy legyen, hogy ezen az úton akarnak-e továbbhaladni, vagy ha nem, más irányt kell felvenni. Erőszakból jó nem születik, feladatunk viszont, hogy mindent megtegyünk azért, hogy a sportágában maradjon a versenyző és megadjuk a teljes hátteret, amire szüksége van - ez a mi munkánk.

- Kihívás vagy felelősség, hogy a Honvéd vezetőjeként hatékonyan támogassa Milák Kristóf fejlődését és biztosítsa, hogy a magyar úszósport 16 éves gyöngyszemét, Jackl Vivient, a legjobb irányítás mellett kísérjék végig a pályafutása során?

- Nem kedvelem a langymeleg dolgokat. Szeretem, ha izzik valami és van kihívás. Persze az az igazán jó kihívás, aminek a remény ott csillog a végén, hogy ebből lehet még siker is. Úgy belemenni valamibe, hogy tudom, a szakadék szélén vagyunk és belezuhanhatunk, azt nem szeretem. Valójában az a kihívás, hogy bebizonyítsam a másiknak, képes a sikerre, rádöbbentsem, hogy először is értékes ember, utána arra, milyen értékes sportoló. A sportban az a fontos, mikor hajtod végre, amire képes vagy ahhoz, hogy nyerj. A versenyen, abban az adott pillanatban kell a legjobbnak lenni, nem pedig "edzésmenőnek". A bizalom két ember, valamint egy sportoló és egyesülete között is kialakulhat, ha utóbbit is megérzi a külvilág szemében problémásnak látszó sportoló, akkor szárnyalni tud. Jó látni, amikor szárnyakat tudunk adni a sportolóknak. Annyit kapsz vissza az egyesülettől, amennyit beletöltesz. Az élettől is pontosan azt kapom vissza, amit beleteszek. A Honvédnál az a táptalaj vagyunk, amiben ha gyökeret ver valaki és segítjük, törődünk vele, ápoljuk, mindent megadunk neki, akkor megerősödik és itt nő ki nagyra. És a "mindent megadunk neki" nem az anyagiakra értendő.

- Konkrétumok alapján jelenleg nem tűnik ütőképes párosnak Jackl Vivien és Shane Tusup kettőse, olyannyira, hogy a fiatal úszó másik edzővel is készül. Hogyan látja Milák Kristóf helyzetét a világbajnokság előtt?

Shane és Vivien története egy igazán lenyűgöző tanulási folyamat, amely mindannyiunk számára jelentőségteljes. Nem cserélném el ezt az élményt, és nem is kívánnám visszaforgatni az időt. Shane-t rendkívül tehetséges szakembernek tartom, akit jól ismerek, és aki előttem megmutatja azt a sebezhető oldalát, amelyet mások talán nem látnak. Amikor megalkuvásra kényszerül, érezhető rajta a fájdalom, és látom, hogy mennyire megviseli ez a helyzet. Mégis, elkötelezetten végzi a dolgát. Az ember nagysága abban rejlik, hogy képes engedni, még ha ez néha azt is jelenti, hogy kicsit elveszíti önmagát. Ez is része a fejlődésnek. Vivien egy igazi tehetség, egy csiszolatlan gyémánt, aki még sokat tanulhat. A feladatunk az, hogy támogassuk őt ebben a folyamatban, és ha szükséges, finomhangoljuk a rendszert. Célunk, hogy a történetünk a lehető legjobban záruljon, még akkor is, ha az út során mások számára bizonyos lépések nem mindig érthetőek. Kristóf esete is jól példázza ezt, hiszen a Párizs előtti nehézségek után végül egy arany- és egy ezüstérmet hozott haza. Kristóf is változik, ahogyan mindenki, hiszen a fejlődés elkerülhetetlen. Mi pedig egy tanulásra nyitott közösség vagyunk. Szeretném, ha közös projektünk zárásakor mindannyian azt mondhatnánk, hogy ez egy értékes időszak volt az életünkben.

Az utolsó két olimpián a Honvéd emelkedett ki a magyar sportegyesületek közül, hiszen a legeredményesebb eredményeket produkálta. Párizsban összesen 2 arany-, 4 ezüst- és 2 bronzérmet gyűjtöttek be, valamint az országok közötti versengésben is figyelemre méltó helyezést értek el. Amennyiben a legnagyobb sporteseményen a legjobbnak bizonyulnak, az nem csupán a Honvéd teljesítményének csúcspontját jelenti, hanem a csapat valódi erejének és kitartásának hírvivője is lenne.

A siker mérése sokszor megtévesztő lehet, hiszen számos tényező határozza meg, hogy egy versenyen ki, milyen eredményt ér el. Ha csupán az érmek és pontok alapján ítélnénk meg a munkánkat, könnyen alábecsülhetnénk az egyesület teljesítményét. Gondoljunk csak arra, hogy egy versenyzőnek mi mindent kell átélnie – legyen szó váratlan betegségekről, lelki megpróbáltatásokról vagy más egészségi gondokról. Ha ezeket a nehézségeket nem vesszük figyelembe, könnyen az a benyomásunk támadhat, hogy a Honvéd nem elég erős, ami fájdalmas lenne számunkra. Bár örömmel fogadjuk az eredményeket, nem a legmagasabb helyezés elérése a fő célunk. Nem a huszonhatodik helyezés az, amit el akarunk érni a nemzetközi versenyeken, de ha mégis sikerülne, annak is örülnénk. A lényeg, hogy megtaláljuk a fejlődéshez vezető utat, és folyamatosan javítsuk a teljesítményünket. Az olimpiai győzelem nem lehet puszta vágyálom; a mindennapi, szorgalmas munkánk az, ami elvezet a csúcsra. A siker nem más, mint a kitartó és alapos munka gyümölcse. A sportoló, aki céltudatosan edz, nem azért válik izmosabbá, mert erre vágyik, hanem mert a kemény munka elkerülhetetlenül hozza magával a fejlődést. Így van ez a sikerrel is: ha a megfelelő erőfeszítést tesszük, az elkerülhetetlenül következik.

Az utóbbi húsz év során számtalanszor megfordultam a Honvéd-telepen, és most, amikor visszatérek, szomorúan tapasztalom, hogy a régi, nosztalgikus - finoman szólva - retró atmoszféra teljesen eltűnt. A helyet új létesítmények és korszerű körülmények jellemzik, ami modern klub benyomását kelti. A megújulás az egyik legnagyobb sikerüknek számít, hiszen az elmúlt nyolc év során valósult meg.

- Ezek azok a feltételek, amelyek elengedhetetlenek ahhoz, hogy a sportolni vágyók szívesen látogassanak el hozzánk. Az én feladatom az, hogy elvégezzem a rám bízott munkát, és biztosítsam, hogy ezek a feltételek megvalósuljanak. Bár a körülmények javulása hatalmas előrelépés, a legfontosabb kérdés mindig az, hogy mivel töltsük meg ezeket a lehetőségeket.

- Azért pár éve nem gondolta volna senki, hogy a Tüzér utcai atlétikapálya egyszer világbajnoki edzéshelyszín lehet...

Tökéletesen értem, amit mondasz. Valóban, jól hangzik, de nem szeretném, ha ezek a dolgok a középpontba kerülnének, mert attól félek, hogy végül megelégszem velük. Nem kívánom, hogy így alakuljon. Olyan ez, mint amikor az ember érzi, hogy fáradt, de tudja, ha leül, soha többé nem áll fel. Legközelebb akkor fogok megpihenni, amikor elérkezik az idő, és már végigcsináltuk a fáradtságot. A sport világában a puszta igyekezet nem elég, nem kap érte elismerést, csak a kiemelkedő teljesítményért. Szerintem az alapvető elvárás, hogy valaki a legjobb tudása szerint végezze a munkáját.

Harmadik vezetői ciklusába lépett, és most itt az idő, hogy a következő négy évre vonatkozóan megfogalmazza céljait egy hosszútávfutó. Milyen ambíciókat és víziókat forralhat magában a következő rövid távra? Először is, a hosszútávfutó számára elengedhetetlen, hogy pontosan meghatározza a teljesítménybeli céljait, legyen szó versenyről, időeredményről vagy személyes rekordról. Képzeljük el, hogy a következő négy évben szeretné megdönteni a saját legjobbját egy adott távon, például a maratoni futásban. Ezen kívül fontos, hogy a sportoló figyelembe vegye a fejlődését és az edzési módszereit. Célul tűzheti ki, hogy új technikákat sajátítson el, mint például a megfelelő táplálkozás és a regenerációs stratégiák optimalizálása. A közösségi részvétel is kulcsszerepet játszik; a hosszútávfutó elhatározhatja, hogy részt vesz helyi eseményeken, futóklubokban, vagy akár mentorálja a fiatalabb futókat, hogy ezzel hozzájáruljon a sportág népszerűsítéséhez. Végül, de nem utolsósorban, a mentális felkészülés is kiemelkedő fontosságú. A következő négy évben célul tűzheti ki, hogy tudatosan dolgozik a mentális ellenálló képességén, például meditációval vagy vizualizációval, hogy a nehéz pillanatokban is tudja hozni a legjobbját. Ezek a célok nem csupán a sportteljesítmény növelését szolgálják, hanem a hosszútávfutó személyes fejlődését is segítik, így valóban egyedivé és értékessé válik a versenyzés élménye.

- A legnagyobb eredmény az a honvédos közösség, amelyik azonosulni tud az értékeinkkel, hozzátesz a klub sikeréhez, alkot és a sporton keresztül éli az életét és azt érzi, minden itt töltött idő értékes. Alapvetően nem ciklusokban gondolkodom, nem versenylovakat és versenyistállót látok, hanem embereket, akik megtöltik a teret - nekem a honvédos közösség boldogsága a legfontosabb.

Nem a megszokott ciklusok mentén tervezi az életét, ám mégis négyéves periódusok határozzák meg azt: egy olimpiai ciklus, amely sportteljesítményeihez köti, és egy elnöki ciklus, amely politikai karrierjének fontos állomásait jelzi.

- Az idő ad egy határt és elszámoltatási lehetőséget. Az első ciklusom feladata volt a telephelyet alkalmassá és modernné tenni a megfelelő munkára. Megtörtént. Majd a következő, hogy olyan szintre, rangra emeljük a Honvédot egy egységes csapattal, ahol mindenki azt mondja: jó ide tartozni. Szerintem megvalósult. A következő cél mindezt megtartani, továbbvinni és a rendszer háttértámogatását úgy biztosítani, hogy a megfelelő szolgáltatásokból bevételünk is származzon. Megfogni a lehetőségeket, és a saját magunk lábára állni. Elértük, hogy legyen megfelelő létesítményi hátterük, stabil sportági bázisunk, eredményességünk, a következő, hogy úgy szolgáltassunk, hogy ezért az emberek hajlandóak legyenek áldozni, mert tudják, amit itt kapnak, azzal többek lesznek.

Úgy tűnik, mintha egy ház építésének folyamatában lennénk; ha jól értem, az alapok már stabilan állnak, a falak már körvonalazódnak, és a berendezési tárgyak is szépen gyűlnek. Azonban még hiányoznak az apró, de lényeges díszítőelemek, amelyek igazán egyedivé és otthonossá varázsolnák a teret.

- Próbálom úgy programozni ezt az okosotthont, hogy a lehető leggazdaságosabban tudjunk működni, és amit megtakarítunk, vissza tudjuk forgatni annak érdekében, hogy szebb és jobb legyen.

Vízilabda-pályafutása során a kapus perspektívájából mindig szemmel tarthatta az egész medencét, a csapattársakat és az ellenfeleket egyaránt. Ez a különleges rálátás nemcsak a játék során, hanem a Honvéd ügyvezető elnökeként is hasznosítható, mivel lehetőséget ad arra, hogy a pályán és azon kívül is átfogóbb képet alkothasson a helyzetről.

A válaszomat a pályafutásom kezdetéhez nyúlnám vissza. Nem tudom pontosan, hogy a kapus pozíció miatt váltam-e alapvetően védekező típusúvá, vagy éppen a kapuslét formálta bennem a biztonságra törekvést. Ez egy örök dilemmának tűnik: vajon a pozíció tanításai formáltak engem, vagy csupán az én természetem irányította a sorsomat. Számomra mindig is a csapat szelleme volt a legfontosabb. Az, hogy egy közösség része lehetek, számomra felbecsülhetetlen értéket képvisel. A csapatérdekek állnak a középpontban, és mindenki a saját szerepét betöltve hozzájárul a közös célok eléréséhez. Nélkülük nem lenne lehetőségem alkotni, ezért végtelen hálával tartozom nekik. Hihetetlen megtiszteltetés számomra, hogy egy ilyen összetartó közegben dolgozhatok. A Honvéd sikerei tehát nem csupán az én sikereim, hanem mindannyiunk közös munkájának gyümölcse. Mostanra, ahogyan az elején is említettem, valóban eggyé váltam a Honvéddal, és ennek az érzésnek a mélysége fantasztikus.